A Szent István Társulat 2025. április 28-án tartott 177., évi rendes, egyúttal tisztújító közgyűlésén Molnár Antalt, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet igazgatóját választották meg világi elnöknek.

A jelölést Erdő Péter bíboros, prímás, a Társulat fővédnöke nevében Sarbak Gábor leköszönő elnök terjesztette elő, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyásával.


Az új elnök Molnár Antal, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főigazgató-helyettese, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetének igazgatója, az ELTE Történeti Intézetének egyetemi tanára. 1997-től 2011-ig a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya levéltárának levéltárosa volt, majd 2011 és 2016 között a Római Magyar Akadémia igazgatója. 2021-től a Vatikánban működő Történettudományok Pápai Bizottsága (Pontificio Comitato di Scienze Storiche) tagja.

Fotó: Szent István Társulat

Megválasztása után így köszöntötte a közgyűlés résztvevőit:

 „Nagyon hálás vagyok a megelőlegezett bizalomért, hiszen a Szent István Társulat egyedülálló hazánk könyvkiadói között. Immár 177 éve az egész magyar kultúra folyamatos gazdagítója, emiatt bizonyos értelemben kultúrkincsnek is nevezhetjük. Ezért ezt szem előtt tartva szeretnék korunk új kihívásai közepette segítője lenni e nagy múltú intézménynek.”

Az új egyházi alelnök Kovács Zoltán mariológus lett, aki az elmúlt években az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye több fontos tisztségét is betöltötte, jelenleg pedig a PPKE Hittudományi Karának professzora és a Szent István-bazilika helyettes plébánosa.

Fotó: Szent István Társulat

A 2023-ban 175 éves fennállását ünneplő Szent István Társulat hazánk legrégebbi könyvkiadója. A két világháborút, forradalmakat és rendszerváltozásokat is átvészelő szervezet nemcsak a katolikus hitbuzgalmi irodalom terén, de a hazai tudományos és ismeretterjesztő könyvkiadásban is meghatározó szerepet játszott. A több tízmillió példányban megjelent kiadványai révén a magyar kultúra egyik legstabilabb intézményeként van jelen a mai napig.

A rendezvényről a Magyar Kurír cikke itt olvasható. Forrás: Szent István Társulat