A Trianon után: gondoljuk újra a Horthy-kort! videósorozatban megjelent Romsics Gergely, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa Eszmei áramlatok a harmincas évek Magyarországán című dokumentumfilmje.
Romsics Gergely a sorozat szerkesztője, az adások vezető történésze. Szűkebb kutatási területe a két világháború közötti ideológiatörténet, mely területen könyvei jelentek meg úgy a külpolitikai gondolkodásról, mint az elitek emlékezetéről és a Habsburg-örökség közép-európai historiográfiájáról. Módszerét egy adott korszak és téma szereplőinek alapos „kikérdezése”, gondolataik részletes rekonstrukciója jellemzi, amelynek végső célja mindig történeti alakok és csoportok világlátásának feltárása – azt a gyakori hibát elkerülendő, amikor a múlt folyamatait és szereplőit a magunk jelenbéli feltevéseiből kiindulva igyekszünk megérteni.
A Horthy-kor főbb eszmei irányzatainak az új dokumentumfilmben megkísérelt vizsgálata azért különösen tanulságos, mert ezen keresztül jobban megérthetjük az egész korszak működését és ellentmondásait. Ez egy olyan időszak volt, amikor az antiliberalizmus uralta a politikai gondolkodást, de ezen belül több, egymással versengő irányzat létezett. A Bethlen-korszak konzervatív restaurációs törekvéseit egyszerre kérdőjelezte meg a radikális jobboldal térnyerése és a népi írók „harmadik útja”, amelyek más-más módon próbáltak választ adni a társadalmi feszültségekre és a modernizáció kihívásaira. Ezeknek az eszmei vitáknak és küzdelmeknek a feltárása segít megérteni, miért alakult úgy a korszak politikai berendezkedése, ahogy végül kialakult.
A dokumentumfilm elérhető az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjának YouTube-csatornáján:


