Az ASEEES (Association for Slavic, East European, & Eurasian Studies) 2025. október 20. és 23. között tartotta 57. éves konferenciáját Washingtonban, amelyen részt vettek az ERC „Negotiating Sovereignty” kutatócsoport tagjai is.
Az idei előadások, szekciók, kerekasztal-beszélgetések és könyvbemutatók az esemény fő témájának, az emlékezetnek különböző aspektusait járták körül.
A kutatóintézetünk keretei közt működő ERC „Negotiating Sovereignty” kutatócsoport öt tagja két, A múlt nyomai: a katolikus egyház a kelet-közép-európai kommunista rezsimekben című szekcióban mutatta be kutatási eredményeit. A csoportot vezető Fejérdy András előadása a holokauszt emlékezetével kapcsolatos, 1945 és 1947 közötti magyarországi vitákat, valamint a katolikus egyház közelmúltbéli tevékenységével összefüggő éles vádakat vette górcső alá. Egyházi levéltárakból származó forrásokra támaszkodva a prezentáció rávilágított az egyház arra irányuló törekvésére, hogy pontosabb, kiegyensúlyozottabb képet mutasson saját közelmúltjáról.
Agáta Šústová Drelová azt vizsgálta, hogy a csehszlovák kommunista–nacionalista ideológia hogyan használta fel a katolicizmust önkényesen és torz módon, szembeállítva az úgynevezett „népi katolicizmust” és a „reakciós politikai klerikalizmust”. Željko Oset prezentációja Josip Juraj Strossmayer, đakovói (diakovári) püspök (1815–1905) emlékét és kultuszát azonosította a jugoszláv nemzetépítés egyik eszközeként az 1940 előtti és az 1945 utáni időszakban. Przemysław Pazik a második világháború után fellépő, kommunistabarát „hazafias papok” mozgalmának 1950 és 1956 közötti emlékezetpolitikáját elemezte. Anca Şincan előadásában Gerald Patrick O’Hara, bukaresti nuncius tevékenységét vizsgálta, aki a legkeményebb állami elnyomás idején az egyház és az állam közötti kapcsolatok konszolidálásán dolgozott.
A konferencián Scheibner Tamás tudományos főmunkatárs új kutatásait ismertette arról, hogy Magyarország miként játszott a nemzetközi diplomáciai súlyához képest jóval meghatározóbb szerepet a UNESCO globális bölcsészettudományi intézményeinek alakításában a hidegháború idején. Levéltári forrásokra támaszkodva azt vizsgálta, hogyan használták ki a magyar tudósok a UNESCO-adminisztráció kissé tisztázatlan működésében rejlő lehetőségeket, hogy növeljék országuk láthatóságát olyan szervezetekben, mint a CIPSH, a FILLM vagy a Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság.
Képek: Željko Oset és Anca Şincan
