A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatörténeti mozaikok 2025 című, december 11-én megrendezett konferenciáján kutatóintézetünk két munkatársa, Bartha Ákos és Vörös Boldizsár is előadást tartott.
Bartha Ákos tudományos főmunkatárs Mi volt a sajtófőnök fejében? A fajvédő Eckhardt Tibor világnézete című előadásában Eckhardt Tibor (1888–1972) gondolatvilágát és politikai hitvallását vizsgálta a húszas évek első felében. Eckhardt a Horthy-korszak első éveiben a Külügyminisztérium, majd a Miniszterelnökség sajtófőnöke volt, vagyis döntő hatást gyakorolt a korabeli sajtóirányításra és cenzúrára; ezt követően 1922 és 1926 között a fajvédő csoport (majd párt) meghatározó politikusaként, illetve nemzetgyűlési képviselőként tevékenykedett. A vizsgált időszakban forradalomellenességét, valamint a revizionizmus és a nemzeti szuverenitás melletti elköteleződését radikális antiszemitizmussal, illetve az autokrata és diktatórikus rendszerek iránti szimpátiával ötvözte. Sajtópolitikai elképzelései elsősorban a propaganda (bújtatott) intézményesítésére, a fehérterrorra vonatkozó híradások visszaszorítására és ellensúlyozására, valamint a nemzetietlennek tartott sajtó korlátozására irányultak. A kiterjedt levéltári kutatáson, sajtóelemzésen, valamint a releváns hazai és külföldi szakirodalmon alapuló előadás arra a kérdésre is kitért, hogy milyen kapcsolatban állt Eckhardt személyes világnézete korabeli sajtó- és propagandairányítói szerepével.
Bartha Ákos és Vörös Boldizsár a Médiatörténeti mozaikok 2025 konferencián. Fotók: Paál Vince
Vörös Boldizsár tudományos főmunkatárs Elszámolás a saját múlttal – folytatásokban. Herczeg Ferenc: Északi fény az Uj Időkben című előadásában arról beszélt, hogy az író az 1918–1920-as magyarországi eseményekkel – így az I. világháború végével, a forradalmakkal, a fehérterrorral, valamint a kialakuló új viszonyokkal – foglalkozó regényét az általa szerkesztett Uj Idők 1929. január–júniusi számainak hasábjain tette közzé folytatásokban, a Népköztársaság és a Magyarországi Tanácsköztársaság fennállásának tizedik évfordulójára időzítve, amivel különös hangsúlyt adhatott a művében foglaltaknak. A regény egyes folytatásainak részletei kapcsolódhattak más írásokhoz: Herczeg saját munkáihoz és más szerzők műveihez, az Északi fénnyel egy időben közzétettekhez, de korábban vagy később publikált szövegekhez is, az Uj Időkben, valamint más fórumokon. E kapcsolódások közül különösen érdekeseknek tekinthetők azok, amelyek az írónak az 1918–1919-es forradalmak idején napvilágot látott szövegeivel függnek össze. A sajátos utalássorozat közreadását Herczeg minden bizonnyal azért tartotta szükségesnek, hogy a forradalmak szereplőit negatívan ábrázoló regényének olvasói számára jelezze saját, akkori, az ország helyzetével is foglalkozó megnyilatkozásainak 1929-ben is vállalható voltát, egyúttal az ezek miatti esetleges számonkéréseket is elhárítandó. Az előadás – önmagán túlmutatóan – általánosabb érvénnyel is szemléltette, hogy egy folyóiratot több évtizeden keresztül szerkesztő, rendkívül rutinos író, publicista és közéleti személyiség miként használhatja fel azt saját tevékenységének utólagos igazolásához.
