Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium kiadásában megjelent A Trefort szellemisége című, Mohay Péter szerkesztette kötet 2024. október 4-i, a gimnáziumban lezajlott bemutatóján szerepelt Vörös Boldizsár, intézetünk tudományos főmunkatársa, a könyvben közölt visszaemlékezések egyikének közreadója, a kiadvány lektora, az iskola egykori diákja is.
Mivel a kötetben olvasható szövegek legnagyobb része igencsak sokféle, az intézmény szellemiségével, az iskolai élet különböző mozzanataival foglalkozó visszaemlékezés, Vörös Boldizsár beszélt azokról a problémákról, amelyek az ilyen anyagok történelmi forrásokként való felhasználásánál jelentkeznek, és arról is, hogy egyes visszaemlékezők miként reflektáltak ezekre, használtak kontrollforrásokat saját emlékeik közreadásánál.
Kép: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Facebook
Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a problematikus mozzanatok figyelembevételével is, e visszaemlékezések nagyon jól elősegíthetik a Trefort szellemiségének megismerését. Éppen a sokféle, egymástól eltérő életkorú emberektől származó, különböző történelmi korszakokban keletkezett szöveg együttesének áttekintésével kiválóan felismerhető ez a bizonyos szellemiség.
A továbbiakban szólt arról is, hogy helyes eljárás volt a nagy mennyiségű szöveg közreadása. Ezek így jól szemléltetik, hogy nem kevesek szerint volt és van egyfajta szellemisége az iskolának, sőt a sok visszaemlékezés vizsgálata lehetővé tette a szerkesztő számára e szellemiség legfontosabb jellemzőinek kiemelését, szemléltetését a könyv általa írt utószavában.
Az összeállítás közreadói törekedtek arra, hogy ne csak az iskola szellemiségének pozitívumait felismerő, azokat eredményesen kihasználó és az érettségi utáni években, évtizedekben jól kamatoztató személyek sikertörténet-visszaemlékezései kerüljenek be a kötetbe, hanem olyanokéi is, akik nem tudtak élni az iskola szellemiségéből adódó lehetőségekkel: az utóbbiak kihagyásával ugyanis az olvasók egy igencsak egyoldalú, összességében hamis képet kaphattak volna az intézményről.