A nagyharsányi csata 337. évfordulóján Fodor Pál, a HUN-REN Bölcsészettudományi Intézet címzetes főigazgatója, intézetünk kutatóprofesszora megemlékező beszédet tartott a Nagyharsányi Szoborparkban.
Ünnepi beszédében négy kérdést járt körül: mi történt Nagyharsányban 1687. augusztus 12-én; miért történtek és mit jelentettek ezek az események Magyarországnak, illetve mi a jelentése a történteknek a mára nézve.
Fodor Pál a nagyharsányi/villányi csatáról elmondta, 1683-ban az oszmánok megtámadták Bécset, de hatalmas vereséget szenvedtek. 1684 márciusában XI. Ince pápa erőfeszítéseinek köszönhetően Szent Liga alakult a Habsburgok, a pápaság, a Lengyel–Litván Unió és Velence részvételével. Franciaország távol maradt, de semlegességet vállalt. Aztán sora csatlakoztak a német fejedelemségek, végül 1686-ban Oroszország is, így több fronton indulhatott támadás az Oszmán Birodalom ellen. 1686. szeptember 2-án a szövetségesek visszafoglalták Budát, és ezzel megkezdődött a magyarországi oszmán uralom felszámolása.
A török nagyvezír, aki a Mohácsnál győztes és Magyarországot meghódító Szulejmán szultán nevét viselte, Eszék megvédése után újjászervezett seregével a keresztény sereg után indult. Baranyavári táborából 1687. augusztus 6-án 7-8000 válogatott szpáhi lovast küldött a Mohács közelében táborozó keresztény sereg ellen. A részben Földvárnál, vagyis az 1526-os csata helyszínén lezajlott és a törökök vereségével végződő csata kevéssé ismert, pedig akár ezt is nevezhetnénk a második mohácsi csatának. 10-én a keresztények elindultak Siklós felé, hogy alkalmasabb csatatérre csalják a törököket, és eközben, Nagyharsány–Villány térségében érte őket a nagyvezír támadása.
Az augusztus 12-én hajnaltól estig tartó küzdelemben a keresztények hatalmas győzelmet arattak. A törökök veszteségei megközelítették az 1526-os magyar seregéit, miközben a keresztények 600-700 főt vesztettek, alig valamivel többet, mint a törökök az első mohácsi csatában (egy mostanában előkerült török veszteséglista szerint 300 főt). A zsákmány is az 1526. évi török zsákmányhoz volt mérhető. A Te Deumot a nagyvezír bajor kézre került, pompás sátra előtt tartották – a ceremónia megfeleltethető a mohácsi magyar foglyok Szulejmán sátra előtti kivégzésének.
A győzelem nyomán egymás után tértek vissza a Szerémség 1526-ban elveszett erőssségei, mint ahogy az 1530-as években elvesztett Szlavónia is. Az év októberében Szulejmán szultán „műve”, az erdélyi fejedelemség Habsburg fennhatóság alá került, amivel megszűnt az ország 150 éves politikai megosztottsága. Bár a háború még sokáig elhúzódott, és jócskán történtek meghátrálások is, 1687-tel a Kárpát-medencei történelem visszafordult abba az irányba, amelyből Szulejmán 1526-ban eltérítette.
A teljes szöveg itt olvasható.
Képek: Bock-Báthori Emese
