A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának novemberi számában kutatócsoportunk tagja, Szende Katalin Kölcsönért kiváltságot? Zsigmond király esete Pesttel és Budával című írását közöljük.

 Kölcsönért kiváltságot? Zsigmond király esete Pesttel és Budával

Buda város jogkönyvének legutolsó cikkelyében érdekes, de a jogkönyv műfajától élesen eltérő történetet olvashatunk:
„Zsigmond császár szeretett volna a várostól kölcsönbe kapni ezer forint értékű búzát. A budaiak ezt nem akarták neki kölcsönözni, így hallottam itt az öregektől. Ekkor a pestiek észrevették, hogy a budaiak nem akarnak a császárnak kölcsönt adni, és felhajtották az ezer forintot, és elmenvén a császárhoz neki ajándékozták azt, és ama kiváltságot kérték tőle, hogy saját maguk választhassanak egy bírót és hat polgárt, mert előbb csak két polgáruk volt. Ekkor a császár megadta számukra ezt a kiváltságot…” (Schmidt József fordítása)

A bejegyzés 1503-ban, csaknem száz évvel a jogkönyv első részének egybeszerkesztése után kelt, és párját ritkító nyíltsággal ír le egy pénzügyi tranzakciót. Három generáció távlatából az 1410-es évek elejére utalhat vissza, amikor ugyan Zsigmond magyar király (1387–1437) még csak német király (1411–1433; azaz a császári trón várományosa) volt. Ahhoz, hogy a történet tartalmát és összefüggéseit alaposabban megértsük, három nyomon kell elindulnunk.

Elsőként Pest és Buda viszonyát érdemes szemügyre vennünk. A két város Buda alapítása óta szimbiózisban élt egymással, kettőjük közül Pest volt az Árpád-kor kezdetén a fontosabb. Révjéhez futottak be az Alföldről a legfontosabb kereskedelmi utak, a Kárpát-medencében itt lehetett a legkönnyebben átkelni a Dunán. Korai Szűz Mária-templomát említi Szent Gellért legendája, amely szerint a Duna túlpartján, a később róla elnevezett Gellért-hegy tövében az 1046. évi pogánylázadás során mártírhalált halt csanádi püspök testét hajón áthozva Pesten helyezték nyugalomra, amíg át nem vitték a csanádi székesegyházba. A templomot a 12. században Pesten is megjelenő német vendégtelepesek bővítették ki és használták plébániaként – a mai napig itt áll Pest belvárosának plébániatemploma.

A németajkú betelepedők közül néhányan a Duna jobb partján is érdekeltséget szereztek, ahol Kispest néven alapított településükön szőlőt műveltek és saját, Szent Gellértnek szentelt plébániát építettek – a mártír püspök tisztelete ilyen formában is összetartotta a Duna két partján élőket. Pest lakói az 1230-as években, feltehetően II. András királytól (1205–1235) kapták kiváltságlevelüket, amely szabályozta kereskedelmi jogaikat, köztük a Dunán közlekedő hajók kötelező megállását előíró lerakatjogot, önkormányzatuk kialakítását és bírósági szervezetüket. Emellett szabad plébánosválasztást is engedélyezett, ugyanakkor rögzítette az királynak fizetendő adójukat és a seregébe küldendő katonák számát is.
Ez a fontos irat csak 1244-ben kelt megújításban maradt fenn, mert áldozatul esett a tatárok 1241. évi támadásának. A pusztításból Pest csak lassan és részlegesen állt helyre, nemcsak a rombolás példátlan mértéke, hanem Buda színre lépése miatt is. A korábban csak gyéren lakott, meredeken a Duna jobb partja fölé magasodó hegy tetejére épült város IV. Béla (1235–1270) sikeres alapításának köszönhetően gyorsan átvette annak vezető szerepet. Megkapta Pest imént említett kiváltságlevelét, amelyet az 1240-es évek végétől jogaik és kötelezettségeik alapjának tekintettek. Ezért lett a város hivatalos elnevezése „Pestújhegy vára” (Castrum novi montis Pestiensis), ez szerepel ünnepélyes okleveleikben és pecsétjük köriratán is, bár az északi szomszédjától átvett Buda névváltozatot is használták, például az általuk vert városi pénzeken. Pest ezután gyakorlatilag szinte Buda külvárosává vált, bíráját Budáról delegálták. Ennek a helyzetnek a megváltoztatását célozta a fent idézett ügylet.

Másodsorban Zsigmond király budai és pesti szerepvállalását és pénzügyi helyzetét kell áttekintenünk. Az utóbbival kezdve, Zsigmondot az utókor sűrűn kritizálta gyakori pénzzavara miatt. Ernst Konrád soproni jegyző például 1421-ben azt jelentette városának Pozsonyból, hogy „király urunk minden szegletben pénz után kutat”, egy angol történész pedig úgy fogalmazott, hogy „a keze mindig túlzottan tele volt [teendőkkel], az erszénye pedig túl üres.” A krónikus pénzhiányon minden lehetséges eszközzel, többek között sorozatos zálogosításokkal is igyekezett segíteni, és a városokat is keményen megadóztatta. Az 1410-es évek elején különösen komoly kiadásokhoz kellett forrásokat előteremteni: a német királyi cím megszerzésére, lengyelországi és boszniai hadjáratokra, a budai Szent Zsigmond-prépostság felépítésére, a királyi palota bővítésére és szobordíszeinek elkészíttetésére, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezek mellett 1412-ben Budán diplomáciai csúcstalálkozót tartott a lengyel király, a szerb despota, a bosnyák király, több osztrák herceg, valamint mintegy 1500 lovag és 3000 apród részvételével. A fenti, tekintélyes mennyiségű búzára akár ennek a sokaságnak a megvendégeléséhez volt szüksége.

A kitűnő reálpolitikusnak tekinthető uralkodó nemcsak felismerte Buda jelentőségét, hanem visszavonhatatlanul az ország fővárosává tette azzal, hogy udvartartását az Anjouk által kedvelt Visegrádról fokozatosan a Várhegyre helyezte át, és maga is beköltözött az Anjouk korábbi palotájába. Ezzel megvalósította a királyi fő rezidencia és az országos főhivatalok egyesítését az ország legfontosabb közlekedési és gazdasági csomópontjával. Ezzel párhuzamosan Pest szerepe is felértékelődött. A Duna bal partján lévő város Zsigmond uralma kezdetén Buda fennhatósága alatt állt, a jogkönyv fent idézett cikkelye szerint Pesten a bíró mellett csupán két esküdt volt Zsigmond idejéig. A jókor adott „vissza nem térítendő kölcsön” fejében azonban az uralkodó engedélyezte számukra saját bíró és mellette hat esküdt választását. Az eset nemcsak városigazgatási tanulságokkal szolgál: mind Buda magabiztossága, amellyel Zsigmond kérését visszautasította, mind Pest polgárainak helyzetfelismerése, amellyel a király pénzzavarát a maguk javára tudták fordítani, mind Zsigmond válasza, amellyel a kitűnő kereskedelmi és adófizetési potenciállal rendelkező Pestet több önállósághoz juttatta, jól jellemzi a játszma szereplőinek pozícióit.

Zsigmondnak feltehetően tervei voltak Pest erődítésével kapcsolatban is. Nevéhez fűződik a legendás budai zárólánc, amely a hajók áthaladását volt hivatva megakadályozni. Még bizonytalanabb Bonfini értesülése, aki szerint Zsigmond kőhidat szándékozott építtetni a Dunán. Ez utóbbi esetében csábító lehet a prágai Károly-hídra gondolni, és arra, hogy vajon szánhatott-e Zsigmond távlati terveiben Pestnek hasonló szerepet, mint amilyet apja, IV. Károly cseh király és német-római császár az általa alapított prágai Újvárosban megvalósított. Minderről sajnos a források nem adnak további felvilágosítást.

Harmadjára a szöveg keletkezésének idejét, a 16. század eleji viszonyokat érdemes röviden megvilágítani. A Jagelló-korra Pest felemelkedése tovább folytatódott: Mátyás idején bekerült a szabad királyi városok sorába, és tág területet magában foglaló új városfala – a mai Múzeum körúton, Károly körúton és Deák Ferenc utcán belüli terület – hatékony védelmet jelentett erősödő gazdasága számára. Nem csoda, hogy Buda egyre erősebb vetélytársként tekintett rá a távolsági kereskedelemben, és ezért pereskedett a két város a lerakatjog, azaz a kereskedők áruinak kötelező, vásároktól független áruba bocsáttatásának joga miatt, amelyet éppen a közös, de eredetileg Pest számára kiadott és 1244-ben megújított kiváltságlevél biztosított számukra. Pest anyagi ereje a 15. század elejétől egyre erősödött, mindenekelőtt a fellendülő marhakereskedelemnek köszönhetően, amelynek Pest természetes továbbító állomása volt az Alföld és a két fő felvevőpiac, a Német-római Birodalom, illetve Velence között.

A három nyom összességében ugyanarra az eredményre vezet: Zsigmond király elismerte Pest növekvő gazdasági erejét, amellyel előbb-utóbb amúgy is erősebb önkormányzatot és több jogot szerzett volna magának, de a pillanatnyi gyors bevételt sem vetette meg.

Szende Katalin

Felhasznált irodalom:
Gárdonyi Albert: Pest városa a középkor alkonyán. Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1939) 1–15.
Kubinyi András: König Sigismund und das ungarische Städtewesen. In: Das Zeitalter König Sigmunds. Hrsg. Tilman Schmidt – Péter Gunst. Debrecen, 2000. 109–120.
Nagy Balázs: Ceremony and Diplomacy: The Royal Summit in Buda in 1412. In: The Jagiellonians in Europe: Dynastic Diplomacy and Foreign Relations. Ed. Bárány Attila. Debrecen, 2016. 9–18.
Szende Katalin: Between Hatred and Affection. Towns and Sigismund in Hungary and the Empire. In: Sigismund von Luxemburg. Ein Kaiser in Europa. Eds. Michel Pauly, François Reinert. Mainz, 2006. 199–210.
Végh András: Buda árnyékában. Pest erődítései az 1540-es évek elején. Tanulmányok Budapest Múltjából 42. (2017) 141–148
Weisz Boglárka: Buda város aranybullája és középkori kiváltságai. Történelmi Szemle 65. (2023) 171–191.

Zsigmond császár és kísérete a kölni dóm Három királyok oltárképén. Stephan Lochner festménye, 1444 körül (Wikimedia Commons)

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.