
2016. augusztus 13-án, szombaton a Székesfehérvári Királyi Napok 2016 keretében Székesfehérvár Megyei Jogú Város, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont "Lendület" Középkori Gazdaságtörténeti Kutatócsoport Fény és árnyék a középkori Fehérvár történetében címmel konferenciát rendez. Intézetünket Zsoldos Attila akadémikus, tudományos tanácsadó, tématócsoport-vezető és a rendező kutatócsoport két tagja, Skorka Renáta tudományos munkatárs és Weisz Boglárka tudományos főmunkatárs képviseli. A meghívó itt olvasható.
2016. június 7-én intézetünk Tanácstermében Iohannes Lucius és öröksége címmel előadást tartott Gál Judit, az ELTE BTK tudományos segédmunkatársa. Előadása az MTA BTK "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagjának, Körmendi Tamásnak a vezetésével működő, Az Árpád-kori és Anjou-kori magyar vonatkozású, feltáratlan horvátországi és dalmáciai okleveles anyag feltárásra és kiadásra való előkészítése című OTKA Kutatócsoport kutatási eredményéről szólt, amely csoportnak Gál Judit tudományos segédmunkatársa.
Megjelent az MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról című tanulmánykötete. A kötet a Kutatócsoport szerteágazó programjának valamennyi területét érinti, ügyelve arra, hogy az egyes témák szorosabb vagy lazább szálakkal kötődjenek egymáshoz. Az olvasó az Árpád-kortól a 16. század elejéig terjedő időszak gazdaságtörténetének különböző részterületeit feldolgozó, együttesen mégis szerves egységet alkotó tanulmányok közül szemezgethet, a kötet egésze így a Magyar Királyság középkori és kora újkori gazdaságtörténetéről ad átfogó képet. A tartalomjegyzék itt, az előszó pedig itt olvasható.
2016. június 6-án 11:00 órai kezdettel kerül sor a Magyar Nemzeti Múzeum (Bp. 1088 Múzeum körút 14–16.) Kupolatermében a Tündérkert ezüstje. Erdélyi tallérgyűjtemény a Magyar Nemzeti Múzeumban című időszaki kiállítás megnyitójára. A szakmai megnyitót a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagja, Tóth Csaba, az MNM régésze tartja. A meghívó itt látható, a gyűjteményről részletesebb leírás pedig itt olvasható.
Immár magyarul is olvasható Stanisław Sroka, a krakkói Jagelló Egyetem Történettudományi Intézetének professzora A középkori Bártfa és kapcsolatai Kis-Lengyelországgal című könyve, mely 2010-ben jelent meg Krakkóban Średniowieczny Bardiów i jego kontakty z Małopolską címmel.
2016. április 21-én a XXV. Festum Varadinum keretében Nagyvárad és Bihar az Árpád-korban címmel szerveztek történelmi konferenciát és könyvbemutatót a városháza dísztermében. Intézetünk munkatársai közül Zsoldos Attila kutatóprofesszor A Berettyó urai, Skorka Renáta tudományos munkatárs, az MTA BTK "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagja Luxemburgtól Váradig. Beatrix magyar királyné története,Weisz Boglárka tudományos főmunkatárs, az MTA BTK "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport vezetője Vámvizsgálatok Bihar megyében a 13–14. századfordulóján címmel tartott előadást. A konferencia előadásainak írott változatát tartalmazó kötet is megjelent, tartalomjegyzéke itt látható. A konferencia programja itt található.
Következő állomására érkezik a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport társszervezésében megrendezett Posztó Pápa piacán vándorkiállítás. 2016. április 7-én csütörtökön) 17.00 órakor kerül sor a pápai Jókai Mór Városi Könyvtárban (Pápa 8500 Fapiac tér 14.) a kiállítás megnyitójára. A meghívó itt olvasható.
2016. március 18-ától látogatható a Budapesti Történeti Múzeum, valamint a Krakkói Várostörténeti Múzeum közös kiállítása: Közös úton, Budapest és Krakkó a középkorban címmel a BTM Vármúzeumában. A kiállítást és a hozzá kapcsolódó katalógust az MTA BTK TTI Lendület Középkori Gazdaságtörténet Kutatócsoportja mind szellemi munkájával, mind anyagilag támogatta. A kiállításról készült beszámoló alább olvasható.
14. oldal / 17