A "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport 2021. december 10-én hetedik alkalommal rendezte meg immár hagyományosnak nevezhető műhelykonferenciáját. A Bevételek, kiadások, városok címmel tartott esemény beszámolója alább olvasható.
2021. december 10-én (pénteken) a "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tartja hagyományos decemberi műhelykonferenciáját, ezt követően az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Klasszika–filológiai Tudományos Bizottsága Közép- és Neolatin Munkabizottsága, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, valamint a Történettudományi Intézet Középkori Osztálya szervezésében a Középkori esték elnevezésű rendezvény megtartására kerül sor.
Megjelent C. Tóth Norbert Ráckeve középkori oklevelei. Diplomatikai vizsgálat c. kötete a "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport programjának keretében. A kötet az egykor az Al-Duna mellett fekvő Keve, majd a Csepel-szigeten létrejött Kis- vagy Ráckevi – ma Ráckeve – szabadságait és kiváltságait fenntartó dokumentumokat vonja vizsgálat alá.
A Humán Tudományok Kutatóházának aulájában a Tudomány ünnepe alkalmából egész hónapban szabadon megtekinthetők a Mindennapi élet a középkori Magyarországon című vándorkiállítás már elkészült tablói, amely a „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport munkája keretében készült (az NKA 201113/00407. sz. projekt támogatásával). A kiállítás a jövő évben indul útjára a Kárpát-medence különböző településeit és középiskoláit felkeresve.
A "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport 2021. október 2-án középiskolai történelemtanárok számára bemutatót tartott a jövő esztendőben, a Kárpát-medencében útjára induló Mindennapi élet a középkori Magyarországon című vándorkiállítás munkálatairól, illetve az egyes tablókról. Az alapvetően középiskolások érdeklődésére számot tartó kiállítás elkészült tablói 2021 novemberében a Tudomány hónapja rendezvénysorozat keretében minden érdeklődő számára megtekinthetők lesznek a HTK aulájában. Az alábbi kis kockára kattintva képgaléria nyílik az eseményről.
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2021. szeptember 29-én Mezővárosból megyeszékhely. Győr regionális szerepe a középkortól napjainkig címmel tartott konferenciát Győrben. A rendezvényen intézetünk munkatársai közül Zsoldos Attila kutatóprofesszor Győr városa a 13–14. század fordulóján, Weisz Boglárka tudományos főmunkatárs, a "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport vezetője, Győr megye gazdasági helye a középkori Magyarországon és a kutatócsoport tagja, Skorka Renáta, tudományos főmunkatárs Győr helye a Nagy Lajos-kori diplomáciában címmel tartott előadást. A konferencia programja itt, sajtóvisszhangja itt olvasható.
A "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport az NKFIH Jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatására kiírt pályázatán 2018 decemberében támogatást nyert egy latin és német nyelvű forrásokat tartalmazó forráskiadvány elkészítésére.
A Readingi Egyetem idén tavasszal online konferenciasorozatot tart Medieval Government Finance: Innovation and Experimentation címmel.
2025. 03. 28. 18:00 Pálffy Géza előadása Kőszegen |
2025. 04. 01. 19:00 Dobzse László: mese vagy valóság? | Rejtélyes történelem |
2025. 04. 03. 09:45 Hunok, kabarok, székelyek és magyarok | Emlékkonferencia Nagykanizsán |
2025. 04. 03. 11:00 A Marczali Henrik Kutatócsoport műhelybeszélgetése intézetünkben |
2025. 04. 05. 16:30 Gyimesi Emese könyvének bemutatója a Margó Irodalmi Fesztiválon |
2025. 04. 07. 10:00 Mi történt velük? A NEB konferenciája |
2025. 04. 10. 11:00 Konferencia Pécsett | A rác/balkáni népesség településtörténete, régészete és néprajza |