A Dióssy László, Veszprém volt polgármestere és Wéber László szerkesztette StúDió Veszprém Podcast 2023. február 24-én hosszabb interjút közölt intézetünk tudományos tanácsadójával, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével, Pálffy Gézával, A Szent Koronáról még sok mindent nem tudunk címmel. 

A műsor teljes terjedelemben itt tekinthető meg.

A Pálffy Gézával készült podcast mottója a következő: A turbulens világban megőrizzük a legfőbb értékeket. Ennek szellemében a műsorban szó esett kollégánk családjáról, veszprémi gyermekkoráról, itteni meghatározó tanulmányairól (a neves Lovassy László Gimnázium matematika tagozatán) és ifjúkori hosszútávfutó sikereiről (maratoni táv 2 óra 28 perc alatt).

A riportban természetesen komoly helyet kapott Veszprém és a Szent Korona históriájának kutatása, valamint a kora újkori Habsburg–magyar kapcsolatok újraértékelése, többek között a város legkorábbi színes alaprajza, a veszprémi végvár kapitányainak életrajzi adattára, valamint a Szent Korona Kutatócsoport nevezetes koronafilmje és legfőbb felfedezései. Végül az izgalmas beszélgetésből az is megtudható, mivel lehetett meghódítani a Séd partjáról indulva Amerikát.