2026. szeptember 16-án a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában, illetve Könyvtárának és Információs Központjának gondozásában napvilágot látott kutatóintézetünk tudományos tanácsadója és a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza akadémiai székfoglalója.
A Magyar Királyságot kormányzó világi elit a mohácsi csata utáni két évszázadban című székfoglaló online változata itt tölthető le.
Az akadémiai székfoglaló előadás 2025. december 4-én a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében hangzott el. A most megjelent közel 60 oldalas kiadvány az elhangzott nagyelőadás szerkesztett, kiegészített és jegyzetelt változata. A könyvecske színes térképeit Nagy Béla kollégánk készítette. A székfoglaló hátsó borítóján – szimbolikus jelleggel – az Erdődy család aranygyapjas címere látható Erdődy IV. György (1680–1759) egykori budai palotáján, amely ma az MTA/ELTE HTK Zenetudományi Intézete.
Történetírásunk ez ideig átfogó jelleggel kevéssé vizsgálta a Magyar Királyságot kormányzó világi elitet a mohácsi csata utáni két évszázadban. A székfoglaló ezt az adósságot kívánja egy új modell segítségével pótolni. Pálffy Géza a szakma régebbi és legfrissebb kutatásaira egyaránt építve mindenekelőtt arra keresi a választ, mely magyar és horvát arisztokraták alkották a török hódítás miatt megfogyatkozott Magyar Királyságot irányító világi elitet az 1526. évi mohácsi csata és az 1711. évi szatmári béke közötti időszakban, amikor a magyar állam trónján végig a Habsburg-dinasztia tagjai ültek.
Az összegzés külön figyelmet szentel az élbolyba tartozó legkiemelkedőbb famíliáknak (nyolc család: Forgách, Pálffy, Erdődy, Nádasdy, Zrínyi, Batthyány, Esterházy és Draskovics), illetve annak, hogy sikereik mennyiben álltak összefüggésben az ország középkorhoz képest merőben új irányítási struktúrájával, jelesül két „megosztott” fővárosból, Pozsonyból és Bécsből való kormányzásával.
Emellett azt is feltárja, hogy a horvát–szlavón területekről felkapaszkodó Draskovics, Erdődy és Zrínyi családok közül két évszázad alatt miért az Erdődyek lettek a magyar–horvát állam irányításában a legsikeresebbek, sőt kelhettek versenyre több nádort adó rokonaikkal, az arisztokráciába újonnan berobbant Esterházyakkal és Pálffyakkal. Ezt követően az utóbbi famíliák országirányító oszlopait kisebb „esettanulmányokban” mutatja be. Legvégül azt teszi mérlegre, hogy a Habsburgokkal kiegyezések sorát kötő, országkormányzó aulikus (helytelenül napjainkban is gyakran „labancnak” titulált) nagyurak milyen szerepet töltöttek be a Szent István-i magyar állam kora újkori históriájában.
