2024. április 26-án tartotta tudományos-ismeretterjesztő konferenciáját a Csukovits Enikő, intézetünk tudományos tanácsadója által vezetett A Magyar Királyság uralkodóházai (1000–1526) elnevezésű NKFIH-OTKA projekt.

A rendezvénynek otthonul a váci Tragor Ignác Múzeum szolgált, ahol a város polgármestere, Matkovich Ilona köszöntötte az egybegyűlteket. Az esemény házigazdája és moderátora intézetünk tudományos tanácsadója, Tringli István volt. A Reneszánsz a Duna partján című konferencia előadásai annál is inkább megfeleltek a címben foglaltaknak, mivel valamennyi történész-előadó egy-egy közismertnek hitt, szinte toposszá vált témát elevenített fel és a legújabb kutatások eredményeit figyelembe véve értelmezett újra.

Tringli István. Fotó: Orlik Edit

Horváth Richárd, intézetünk tudományos főmunkatársa a Jelenetek egy házasságból – Mátyás király és Beatrix című előadásában annak a sokáig tényként elfogadott vélekedésnek járt utána, hogy vajon Aragóniai Beatrix 1476-tól ténylegesen társuralkodónak tekinthető-e Mátyás király mellett. Megállapításai szerint azok az elsősorban adományozó oklevelek, amelyek nemcsak az uralkodó, de a királyné kegyéből is születtek, csupán egy jól bevált, évszázadokra visszamenő formulát alkalmaztak, melyek az előadó megállapításai szerint elsősorban olyan kiadványokban tűntek fel, amelyek kedvezményezettjei Beatrixhez közel álló személyek, illetőleg családok, valamint ügyek voltak. Mátyás és Beatrix kapcsolatának vizsgálata során hagyományosan megkerülhetetlen kérdés, hogy az asszony milyen szerepet játszhatott a király 1490. április 6-án Bécsben bekövetkezett halálában. Horváth Richárd tételesen cáfolta a királyné érdekeit szolgáló mérgezésre vonatkozó feltevéseket, továbbá nemrég feltárt követjelentésekre hivatkozva azt is hangsúlyozta, hogy a király halála korántsem volt váratlan, betegségre utaló előzmények nélküli esemény.

Horváth Richárd. Fotó: Orlik Edit

Pálosfalvi Tamás, intézetünk tudományos főmunkatársa Zrednai (Vitéz) János váradi püspök és esztergomi érsek Hunyadi Mátyáshoz fűződő kapcsolatának áttekintését adta Atyai barátból ellenség című előadásában. Miként kiderült, már a főpap mindenki által ismert megnevezése is téves, hiszen esetében a kortársak a Zrednai előnevet használták. Pálosfalvi Tamás nem vonta kétségbe a király és a prelátus évtizedekig kimutatható szoros együttműködését, sőt, ismertette ennek főbb állomásait, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy – noha az általános vélekedés szerint Zrednai volt Mátyás nevelője – a főpap adatolható korai életútja, valamint Mátyás ifjúkori évei éppenséggel nem egyeztethetők össze egymással. Az előadás szembesítette egymással a többnyire Bonfini krónikájából származó híradásokat Mátyás és Zrednai bensőséges kapcsolatáról, és azokat a kortárs információkat, amelyek kettejük durva konfliktusairól tudósítanak: egy ízben a király tettlegesen bántalmazta az idős érseket, aki szót emelt a cseh háború folytatására kivetendő adó ellen, a lázadás során pedig állítólag csak a főurak, a pápai legátus és Szilágyi Erzsébet közbenjárása mentette meg Zrednait a kivégzéstől. Az előadás a lázadás – és így a király és az érsek közötti konfliktus – legfőbb okaként Jagelló Ulászló herceg cseh királlyá választását azonosította, mert ezzel a cseh eretnekek elleni keresztes hadjárat értelmét vesztette. A lázadás gyors összeomlásának alapvető okát viszont IV. Kázmér lengyel király késlekedésében látta, aki csak azután indította meg Kázmér fiának magyarországi akcióját, hogy Ulászlót Prágában királlyá koronázták. Az előadás ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy Zrednai János idős és beteg ember volt már az összeesküvés idején, valószínű ezért – mint ahogy már a kortársak is vélték – a mozgalom igazi lelke nem az érsek volt, hanem a királlyal szemben a végsőkig kitartó unokaöccse, Janus Pannonius pécsi püspök.

Matkovich Ilona. Fotó: Orlik Edit

Neumann Tibor, intézetünk tudományos főmunkatársa a Hunyadi Mátyás házasságon kívül született fiát, Corvin Jánost övező toposzok valóságtartalmával szembesítette a hallgatóságot Járt-e Mátyás király fia, Corvin János Vácon? című előadásában. Manapság már csaknem közismertnek tekinthető a fiú édesanyjának, az alsó-ausztriai Stein városából származó Edelpeck Borbálának a személye. Ennek ellenére olykor még most is felbukkannak egy másik, korábbi hagyomány különböző elemei, amely szerint Corvin egy boroszlói polgárlány, bizonyos Izabella gyermekeként látta meg a napvilágot. Akadnak azonban olyan kész tényként kezelt fordulatok is, melyek korokon átívelően vándoroltak és biztos igazodási pontként rögzültek a váci történeti köztudatban. Egyes elképzelések Mátyás törvénytelen, ám később törvényesített fiának 1473. áprilisi világrajöttét, pontosabban megkeresztelését, míg mások a király és szeretője „morganatikus házasságának" helyszíneként jelölik meg a települést. Neumann Tibor helyesebbnek látta, ha Corvin János szülőhelyét sokkal inkább az addig gyermektelen, tehát utód nélküli apa, Mátyás király tartózkodási helyeit vizsgálva határozza meg. Az uralkodói itinerárium ismeretében pedig Budát, esetlegesen Pozsonyt tartotta elképzelhető születési helyként. Nem hagyta ugyanakkor szó nélkül azt a tényt sem, hogy a kérdéses esztendőben, méghozzá októberben Mátyás valóban kimutatható a püspöki székhelyen, mivel azonban ez bő fél évvel Corvin születése után történt, a kor szokásait és gondolkodásmódját figyelembe véve az előadó szerint kizárható, hogy a keresztelés itt és ekkor ment volna végbe. Az 1473. évi váci tartózkodás tulajdonképpen a Visegrádból Zólyom megyébe látogató király és udvara egyik megállóhelye lehetett. Ennek az utazásnak, melynek minden bizonnyal Corvin János is résztvevője volt, a végén Diósgyőrben kapott Edelpeck Borbála az udvar számára tett szolgálatait honorálandó Mátyástól jelentősebb adományt, amely egy Besztercebánya főterén álló házra és a hozzá tartozó bányára és uradalomra terjedt ki.

Matkovich Ilona. Fotó: Orlik Edit

Csukovits Enikő, intézetünk tudományos tanácsadója előadását az 1474-ben váci püspökké lett Báthori Miklós jellemrajzával kezdte, megállapításai szerint a főpap a fellelhető források tükrében mind fellépésében és külső tulajdonságaiban, mind gondolkodásmódját és műveltségét tekintve megfelelt a korszak humanista főpapokkal szemben támasztott elvárásainak. A 15. század végi műveltségnek az antik irodalmi és bölcseleti ismereteken túl része lett a geográfia és a kartográfia is. Ezek elterjedésében két eseményt emelt ki az előadó: egyrészt Ptolemaiosz Geográfia című munkájának újrafelfedezését Európában, másrészt az 1414–1418 között rendezett konstanzi zsinatot, amely az ott megjelent egyházi és világi sokaság számára a helyben másolt kéziratok valóságos könyvvásárát jelentette. Ptolemaiosz munkája a humanista könyvgyűjtemények legbecsesebb darabjává vált, ott volt Mátyás király és Vitéz János esztergomi érsek könyvtárában is. Ugyancsak a 15. század második felében tapasztalható, hogy a politikai ellentéteket, határvitákat nem csupán tárgyalóasztalnál, de már térképet is használva döntötték el. Megjelent az igény a különböző európai országok valódi megismerésére, bemutatására is, e téren Aeneas Sylvius Piccolomini Cosmographiája jelentett úttörő alkotást. Ebben az időszakban készültek Magyarországról is az első országleírások, amelyekkel kapcsolatban Csukovits Enikő felhívta a figyelmet arra, hogy az azokból hiányzó földrajzi jellegű információk nem minden esetben a szerző vagy a kortárs olvasó ismerethiányára utalnak. Állítását egy példával is alátámasztotta: korábban a közvélekedés az alkotó tudatlanságának tekintette, ha egy ilyen jellegű munka nem tartalmazta valamennyi magyarországi megyét, mivel azonban a korszakban kelt gazdasági jellegű dokumentumok (például adóösszeírások) tartalmazzák ezeket, így hiányuk nem tudatlansággal, sokkal inkább az adott szerző más irányú érdeklődésével magyarázható. Az előadás végén a hallgatóság választ kaphatott a címben megfogalmazott kérdésre is, jelesül Tudhatott-e Báthori Miklós a kor földrajzi felfedezéseiről? Csukovits Enikő megfigyelése szerint hírük ekkor még azért nem jutott el Magyarországra, mert nem szerepeltek sem a 15. század európai utazóinak leírásaiban, sem a humanisták geográfiai munkáiban.

Skorka Renáta