2025. november 12–16. között sor került a XIX. harkányi szabadegyetemre, amelynek idén rendhagyó módon a mohácsi csata volt a témája. A rendszeresen közel száz főnyi érdeklődő hallhatott a legújabb régészeti és antropológiai eredményekről, a mohácsi csata lefolyásáról, valamint irodalmi és művészettörténeti recepciójáról. A rendezvényen kutatóintézetünket Nógrády Árpád, Tóth Gergely, Sudár Balázs és Varga Szabolcs képviselte.
Előadásában Nógrády Árpád, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa, A mohácsi csata helyszíne: A titokzatos Földvár falu kutatása című előadásában előbb a topográfiai rekonstrukció néhány jellegzetes vonásáról adott áttekintést. Összefoglalta, hogy a középkori források milyen jellegű és mélységű földrajzi ismeretanyagot őriznek, és ezeket hogyan tudja a történész térképre vetíteni, azaz láthatóvá tenni. Végül a mohácsi csata helyszínének, Földvár falu megkeresési lehetőségeit ismertette a történeti forrásokon keresztül, érintve a kérdéskör néhány problematikus részletét is.
Tóth Gergely, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa, A mohácsi csata a magyar humanista történetírásban címmel tartott előadást. Elsőként az eseményt övező tévképzetekkel, hamis állításokkal foglalkozott, mint például azzal, hogy Szapolyai szándékosan késett a csatából, vagy hogy a gyenge kezű Jagellók okozták az ország romlását. Rámutatott, hogy e állítások gyökerei részben a korabeli politikai propagandában és történetírásban keresendők, így például a Szapolyai tudatos távolmaradásával kapcsolatos állítások a Habsburgok szolgálatában álló szerzőktől származnak (Velius, Lazius, Zsámboky, Istvánffy). A Szapolyai-párti szerzők (Brodarics, Zermegh, Brutus) ugyanakkor hevesen tagadták e vádakat. Általában elmondható, hogy a csata megítélése erősen átpolitizált volt a korszakban, mivel sok múlott azon, hogy a szemben álló felek mely szereplőkben találták meg a felelőst, vagy éppen a bűnbakot a történtekért.
Sudár Balázs, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa, a mohácsi csata oszmán megítéléséről beszélt A mohácsi csata az oszmánok szemével című előadásában. Nem meglepő ugyanis, hogy ez az esemény éppúgy része a török történelmi emlékezetnek, mint a magyarnak. Számos megemlékezés született róla, amelyek értékét a magyar kutatás már régen felismerte, a szövegek közreadása idestova 170 éve megkezdődött. Ennek ellenére még mindig találunk ismeretlen vagy kevéssé ismert forrásokat, amelyek értékes adatokkal szolgálhatnak magáról a csatáról vagy annak emlékezetéről. A részletesebben ismertetett két verses mű közül az első igazi kortárs alkotás: szerzője, Mahremí 1526 őszén, a sereg hazafelé vonulása közben írta meg. Érdekessége, hogy a költő még nem tudott II. Lajos király haláláról, és eléggé kendőzetlenül beszélt a törökök nehézségeiről a csata első felében. Eszírí alkotása egészen más okból figyelemre méltó. A verses krónika a 17. század középső harmadában keletkezett, és a bosnyák történelemszemlélet lenyomatának tekinthető. Ebből a nézőpontból különösen érdekes, hogy a mohácsi csatának mekkora jelentőséget tulajdonít.
Varga Szabolcs, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa, A mohácsi csata következményei és a Magyar Királyság a török korban címmel, a legújabb kutatási eredmények felhasználásával egy új történelemszemlélet megteremtésének lehetőségéről beszélt. Az előadás első felében áttekintette azokat az új kutatási eredményeket, amelyek az eddigi toposzokat cáfolták a Magyar Királyság gyengeségéről és hanyatlásáról, majd a mohácsi vereség fő okaként bemutatta az Oszmán Birodalom és a Jagellók országai közötti erőviszonyok különbségét. Ezek alapján a vereség a legvalószínűbb végkimenetelnek tekinthető, és léteztek rosszabb forgatókönyvek annál, mint ami végül bekövetkezett. A magyar társadalom nyugati szerkezetével magyarázta annak kitartását, illetve úgy értékelte a kettős királyválasztás következményeit, hogy a jelenből szemlélve ez egyrészt mégiscsak megtartotta a Kárpát-medence keleti felében a magyar államiság valamiféle szerkezetét, miközben másrészt a Magyar Királyság maradéka önállóságát megőrizve sikeresen integrálódott a Habsburg Monarchiába, azaz az oszmán kihívásra a magyar társadalom sikeres választ adott.
