Stark Tamás főszervezésében 2024. december 11. és 13. között Ungváron került sor az MTA Második világháború története albizottsága és az Ungvári Nemzeti Egyetem Történelem és Nemzetközi Kapcsolatok Kara közös ukrán-magyar konferenciájára.


Az albizottság az Ukrajna elleni háború kirobbanása óta tervezte, hogy konferenciát szervez ukrán és magyar történészek számára, hogy elősegítse a kétoldalú kapcsolatok erősítését, és hogy kifejezésre juttassa az ukrán kollégákkal és az egész ukrán néppel való szolidaritást. Az előkészítő munkák idén tavasszal indultak meg. Az albizottság elnöke, intézetünk tudományos tanácsadója Stark Tamás kétszer járt Ungváron, hogy ukrán szervezőtársával, a nemzetközileg is ismert holokausztkutató Pavlo Khudish-sal megszervezze a tanácskozást, amely hosszú és nehéz munka volt. Az elmúlt napokban megvalósult konferencián 11 ukrán és 9 magyar kutató vett részt. Az ukrán kollégák egy kivételével fizikailag is jelen voltak, míg a magyar előadók közül intézetünk tudományos munkatársai Huhák Heléna és Mitrovits Miklós, valamint Stark Tamás, továbbá Jeszenszky Géza vállalta a kiutazást. A többi résztvevő online tartotta meg az előadását. A teljes program innen letölthető.

ungvar konferencia 1

Ukrainian-Hungarian Dialogue on the History of the Second World War and the Holocaust című konferencia központi témája a holokauszt volt. Az ukrán történetírás csak az elmúlt évtizedben kezdte meg a korábban tabunak tekintett téma feldolgozását. Több előadó foglalkozott a német megszállók által létrehozott ukrán milíciának és az ukrán nemzeti partizán mozgalomnak (OUN-Orhanizacija ukrajinszkij nacionalisztyiv) a holokausztban betöltött szerepével. A konferencia másik kiemelt témája Kárpátalja múltja volt. Több előadás hangzott el a terület történetének olyan korszakairól, melyekkel a magyar történetírás viszonylag keveset foglalkozik. Ilyen az1938 októberétől 1939 márciusáig  tartó időszak, amikor Kárpátalja autonóm, sőt egy napig független volt, majd a szovjet rendszer bevezetésének kora, amely 1944 novemberében kezdődött. 

Bár Ungvár utcáit járva közvetlenül nem lehet érzékelni a háborút, de az mégis mindent áthat. Az ukrán kollégák egy része olyan városokból érkezett, melyeket rendszeresen támad az orosz haderő. Mindenkinek van közvetlen hozzátartozója a fronton és mindenkinek van hozzátartozója, barátja, aki már elesett a védelmi harcokban. A magyar történészek jelenléte és együttérzése nagyon sokat jelentett számukra.  

A konferencia létrehozásához hozzájárult a Magyar Tudományos Akadémia és a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont is.

Stark Tamás

A rendezvényről az ukrán médiában itt és itt jelent meg híradás. Az ungvári útról a HVG is kérdezte Stark Tamást. Az interjú itt olvasható.