
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, a Budapesti Francia Intézet és az ELTE BTK Egyetemközi Francia Központ 2018. december 5–7-én Les relations littéraires entre la France et la Hongrie au XXe siècle/20. századi francia–magyar irodalmi kapcsolatok címmel konferenciát rendez Budapesten. A tanácskozáson Kecskés D. Gusztáv tudományos főmunkatárs képviseli intézetünket François/Ferenc Fejtő comme émigrant «interculturel» című előadásával. A részletes program itt olvasható.
2018. november 16-án a Centre d’Études des Mondes Russe, Caucasien et Centre Européen szervezésében Párizsban került sor egy műhelykonferenciára, amely a kora újkori lázadókkal és lázadásokkal kapcsolatos, az elmúlt években lezajlott tudományos tanácskozás-sorozat záróeseménye volt. Az ellenállás kelet-európai kultúráját vizsgáló rendezvényen intézetünk tudományos munkatársa, Kármán Gábor is részt vett. Thököly Imre elfogásának példáján mutatta be, miképpen válhattak korábbi szövetségesek (ebben az esetben az erdélyi fejedelem) a nagy sikereket elérő, magasra törő lázadók ellenségévé – hiszen a felső-magyarországi fejedelem bukását okozó döntés előkészítésében I. Apafi Mihály diplomáciája is jelentős szerepet játszott.
2018. november 29-én Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban mutatták be a "Lendület" Családtörténeti Kutatócsoport Magyar Családtörténetek. Tanulmányok című sorozatának első kötetét, intézetünk posztdoktor kutatója, Szilágyi Adrienn Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a 19. századi Békés megyében című munkáját. A rendezvényről itt olvasható részletes beszámoló.
2018. november 7-én került sor Párizsban, a Párizsi Magyar Intézetben több, intézetünk gondozásában megjelent kötet bemutatójára és az ehhez kapcsolódó tudományos előadásokra. A tanácskozás Pálvölgyi Balázs igazgató-helyettes köszöntője után Martin Motte, a Sorbonne Egyetemen működő Ecole Pratique des Hautes Etudes professzora előadásával folytatódott, aki összefoglalta Raimondo Montecuccoli és Ibrahim Müteferrika katonai gondolkodásának jelentőségét és bemutatta a két, intézetünk tudományos tanácsadója, Tóth Ferenc által szerkesztett új kötetet.
Megjelent intézetünk gondozásában Cieger András 1867 szimbolikus világa – Tanulmányok a kiegyezés koráról című könyve. A 212 oldalas, végig színesen illusztrált könyv témája, a kiegyezés, ezúttal új megvilágításban tárul az olvasó szeme elé. A szerző, aki intézetünk tudományos főmunkatársa, mintegy másfél évtizedes kutatómunkája eredményeit foglalta össze legújabb művében. Ez idáig feltáratlan dokumentumok segítségével nemcsak a létrejött politikai rendszer működésébe enged bepillantást, de ismert politikusok és művészek közéleti magatartásával is foglalkozik, felvillantva magánéletük hol humoros, hol tragikus momentumait. A kötet tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.
Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Fővárosi Horvát Önkormányzat konferenciát rendez Megbékélés és fejlődés címmel, a horvát–magyar kiegyezés 150. évfordulója alkalmából rendezett címmel 2018. december 5-én 10:00 órai kezdettel az Országgyűlés Vadásztermében (Bp. 1055 Kossuth Lajos tér 1–3.).
A Digitális Műhely legutóbbi alkalmára 2018. november 16-án került sor, amikor Demeter Gábor, intézetünk tudományos munkatársa adott elő az adatbázis-építés problémáiról és lehetőségeiről a GISta Hungarorum projekt kapcsán. Az esemény képes összefoglalója itt látható.
Összeomlás, forradalom, kiútkeresés. 1918 emlékezete és narratívái címmel rendezett tudományos tanácskozást a birodalmi összeomlás és a nemzeti államépítések átmeneti korszakáról 2018. október 12-én a "Lendület" Trianon 100 Kutatócsoport és az első világháborús OTKA-kutatócsoport. A workshop fókuszában 1918 ősze és tele állt, a résztvevők a nagyhatalmi, kisnemzeti és specifikusan magyar elképzelések, döntések és nem utolsósorban múltértékelések történeteit vizsgálták. A tanácskozás első, magyar nyelvű részéről készült videóösszefoglaló itt tekinthető meg.
179. oldal / 191
| 2026. 02. 03. 11:00 Magyarország az ENSZ-ben – Könyvbemutató |
| 2026. 02. 05. 15:00 Könyvbemutató és kiállításmegnyitó a Magyar Nemzeti Levéltárban |
| 2026. 02. 10. 11:00 Kisállami diplomácia az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén: A SMALLST projekt |
| 2026. 02. 26. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája – A fekete város |