2022. március 27-én a Kőszegi Polgári Kaszinó – hagyományteremtő céllal – nagyszabású ünnepi programot szervezett annak alkalmából, hogy 1945. március 27–28. éjszakáján Kőszegről indulva a magyar Szent Korona utoljára hagyta el Magyarországot. A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott és az új Szent Korona Emlékparkban előadásokat tartott a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza. A koronanapot a FilmEver Stúdió készítette koronafilm bemutatója és pódiumbeszélgetés zárta a Jurisics Várban. Az eseményről a filmstúdió készítette kisfilm itt, képgaléria itt, tudósítás pedig itt olvasható, míg a meghívó itt látható.

A Szent Korona nyomában című gazdag programot kora délután a kaszinó elnöke, Csiki István történész vezetésével helytörténeti séta nyitotta meg, amely a belvárosból indulva egészen a kőszegi Koronaőrző bunkerig haladt a magyar korona kőszegi állomásainak nyomában. Ezt követően a koronabunkernél Schlögl Krisztián, a bunker felújításának projektmenedzsere beszélt a különleges objektum renoválásáról, majd abban Csiki István kalauzolta az érdeklődőket. Vele párhuzamosan a bunker felett újonnan létrehozott Szent Korona Emlékparkban annak ötletgazdája, Pálffy Géza, intézetünk tudományos tanácsadója tartott két előadást a történeti Magyarország legfontosabb koronaőrző helyszíneit és koronázóvárosait bemutató parkról, amely Kőszeg Város Önkormányzatának támogatásával elsőként jött létre a nemcsak Magyarországon, hanem a teljes Kárpát-medencében.

A tárlatvezetéseket és előadásokat népes közönség előtt ünnepi megemlékezés és koszorúzás követte a Koronaőrző bunkernél. Beszédet mondott Csiki István, a kaszinó elnöke, Básthy Béla, Kőszeg város polgármestere és Pálffy Géza, a Szent Korona Kutatócsoport vezetője. Végül a koronanapot a Jurisics Vár lovagtermében A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című koronafilm vetítése zárta, amelyet Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezésében a FilmEver Stúdió készített még 2016-ban. Az ismeretterjesztő filmet mintegy száz magyarországi és több kontinensen zajlott külföldi vetítése (Bécstől a magyar koronázóvárosokon és Pozsonyon át Kolozsvárig, Székelyföldig és Új-Zélandig, Moszkváig és Kairóig) után, a pandémiát követően elsőként a kőszegi érdeklődők tekinthették meg. A filmvetítést követő, Csiki István vezette pódiumbeszélgetésen Bárány Krisztián filmrendező és Pálffy Géza történész az alkotás kulisszatitkait is megosztotta a hallgatósággal. A filmrendező a közönségtalálkozón külön kiemelte: nagyon büszke rá, hogy a koronafilm bejárta a világot az Egyesült Államoktól Egyiptomig, Bécstől Székelyföldig. Iskolai vetítéseken több ezer diáknak mutathatták be személyesen az alkotást. Mint mondta, a siker titka, hogy az alkotócsoport szívügyének tekinti a magyar történelem filmes feldolgozását. Számára mindez hivatás. „Nemcsak kihívás múltunkkal foglalkozni, hanem felelősség is, hogy hitelesen dolgozzuk fel a magyarság számára oly fontos témákat.” – tette hozzá a rendező.

A kőszegi koronanap érzékletesen jelzi, hogy az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában folyó tudományos kutatások igen komoly társadalmi hasznosulással bírnak, és alapvető mértékben járulnak hozzá a határon inneni és túli nagyközönség történelmi ismereteinek gazdagításához. A koronafilm magyar nyelvű előzetese itt tekinthető meg, díszdobozos, nyolcnyelvű DVD-je pedig megvásárolható, illetve megrendelhető a BTK Történettudományi Intézetében (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4., B. ép., 4/44. szoba; tel.: 06-1-224-6700/4624, 4626-os mellékek, e-mail: ; ), valamint a Penna Bölcsész Könyvesboltban hétfő–szerda–péntek 13:00 és 17:00 óra között (Bp. 1053 Magyar u. 40. tel.: 06-30-203-1769, e-mail: ).