
A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára és intézetünk 2015. június 1-jén tartotta Sopronban A Szent Korona Sopronban. Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei és az Egy új együttműködés kezdete. Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés című kötetek bemutatóját. A rendezvényről részletes a www.ujkor.hu-n tudósítás itt olvasható, további beszámolók itt, itt és itt, a második kötetről írt recenzió pedig itt tekinthető meg. Ezen túl a sikeres rendezvényről a helyi televíziók részletes tudósításokban számoltak be, amelyek itt és itt láthatóak 2015. június 2-i dátum alatt.
Kiemelkedő külföldi kutatók töltenek Magyarországon 3-12 hónapot, tudásukkal járulva hozzá az akadémiai kutatócsoportok eredményeihez. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László által felkért zsűri javaslata alapján hazánkba érkező kutatók egyike Olga Khavanova, az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének történésze a magyar és közép-európai történelem eredményes kutatója, aki fél évig lesz intézetünk vendégkutatója, a Pálffy Géza vezette "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport munkájában részt vállalva. Pályázata gróf Esterházy Miklós (1711–1764) magyar koronaőr szentpétervári követségének (1753–1761) feltárására irányul. További részletek itt olvashatóak. Добро пожаловать, Ольга!
A Svájci Magyar Építészek és Mérnökök Egyesülete meghívására 2015. május 26-án Zürichben tartott előadást a Szent Koronáról intézetünk tudományos tanácsadója, Pálffy Géza. A „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője az elmúlt esztendők legfontosabb felfedezéseivel ismertette meg a téma iránt kifejezettel nagy érdeklődést mutató hallgatóságot. Az igen pozitív fogadtatású referátumot élénk eszmecsere és kérdések egész sora követte. A rendezvényen a kutatócsoport-vezető röviden bemutatta A Szent Korona Sopronban című kötete legfőbb újdonságait is.
A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára és intézetünk 2015. június 1-jén (hétfőn) 11.00 órai kezdettel rendezi meg Sopronban, a Polgármesteri Hivatalban (Sopron 9400 Fő tér 1.) a "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza tudományos tanácsadó által írt A Szent Korona Sopronban. Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei és a Dominkovits Péter soproni levéltár-igazgató és intézetünk tudományos munkatársa, Katona Csaba által szerkesztett Egy új együttműködés kezdete. Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés című kötetek bemutatóját.
A prágai Károly Egyetem, valamint az Osztrák és a Cseh Tudományos Akadémia 2015. március 26–28-án Prágában nagyszabású nemzetközi konferenciát rendezett Prag – Residenz des Habsburgers Ferdinand I. 1526–1564 címmel. A Közép-Európa történetében meghatározó szerepet játszó Habsburg-uralkodó életéről és tevékenységéről cseh, francia, holland, magyar, német és osztrák történészek, művészettörténészek és régészek osztották meg egymással új kutatási eredményeiket. A tanácskozáson a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpon Történettudományi Intézetében működő „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportot annak vezetője, Pálffy Géza képviselte, aki a prágai várról rendezett egyik szekció moderátora is volt. A konferencia programja itt tölthető le.
53. oldal / 65
| 2026. 02. 27. 18:00 A Polish Studies Association online könyvbemutatója |
| 2026. 03. 03. 09:30 Széttartó identitások a kora újkori Magyar Királyságban |
| 2026. 03. 05. 10:00 Nagy Lajos királysága – Konferencia a Magyar Nemzeti Múzeumban |
| 2026. 03. 06. 09:00 Az ENSZ emberi jogi egyezményei és Magyarország | Műhelykonferencia |
| 2026. 03. 09. 17:00 Molnár Antal kötetének bemutatója Kolozsváron |