
A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára és az MTA BTK Történettudományi Intézet közös kiadásában megjelent Pálffy Géza, Intézetünk tudományos tanácsadójának új kötete A Szent Korona Sopronban. Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei címmel. A kiadvány az MTA BTK TTI "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport által elnyert Lendület kutatási projekt (2012–2017) és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával készült. A kötet tartalomjegyzéke itt olvasható. A kötet néhány oldalába itt és itt tekinthetnek be.
A könyv ára 1800 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53., I. em. 57., kedd, péntek 9–15 óráig, illetve előzetes egyeztetést követően a többi hétköznap is 9 és 15 óra között) vagy megrendelhető a e-mail címen, illetve a 224–6700/624 telefonszámon. A kötet a kiadón kívül hamarosan kapható lesz a Polihisztor Könyv Kft. könyvesboltjában (amely a TTI-től közvetlenül megrendelt kiadványok átvételi pontjaként is működik) és web-áruházában is, valamint partnereinknél.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében Pálffy Géza kutatócsoport-vezető irányításával működő „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport közreműködésével az MTA BTK Történettudományi Intézete és a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete nemzetközi ceremóniatörténeti műhelykonferenciát rendezett 2014. október 22–23-án, a SZTA TTI pozsonyi székházában. A jelentősebb érdeklődés kísérte bilaterális rendezvényre a magyar–szlovák akadémiai csereprogram Fikció és valóság, szimbólum és politikum. A szlovák–magyar múlt konstruált elemei című projektje keretén belül került sor. A konferencia programja itt tölthető le.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport közreműködésével és támogatásával az MTA BTK TTI és a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete nemzetközi ceremóniatörténeti műhelykonferenciát rendez 2014. október 22–23-án Pozsonyban. A rendezvényre a magyar–szlovák akadémiai csereprogram Fikció és valóság, szimbólum és politikum. A szlovák–magyar múlt konstruált elemei című projektje keretén belül kerül sor. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A konferencia programja itt tölthető le.
2014. szeptember 22-én a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, intézetünk igazgatója, Fodor Pál és Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere együttműködési keretszerződést írt alá Szombathelyen. A rendezvényen az MTA BTK-t Fodor Pál főigazgató, Szentpéteri József tudományos titkár és Tóth Ferenc tudományos főmunkatárs, az együttműködés kapcsolattartója képviselte. Részletes beszámoló itt és itt olvasható.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportja vezetőjével, Pálffy Gézával 2014. szeptember 9-én a közigazgatás rádiója, a Rádió Orient Köz-Vélemény című műsorában készült közel egyórás interjú – A Szent Korona a legújabb kutatások tükrében címmel. A riport teljes terjedelmében itt hallgatható meg.
56. oldal / 65
| 2026. 02. 10. 11:00 Kisállami diplomácia az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén: A SMALLST projekt |
| 2026. 02. 17. 11:00 Mítoszok és értelmezések – Csukovits Enikő kötetének bemutatója |
| 2026. 02. 26. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája – A fekete város |