
A Pálffy Géza vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport elmúlt esztendőkben végzett tudományos munkája eredményeként 2014. július elejétől 2015. február végéig nagyszabású kiállítás mutatta be a Pozsonyi Várban az 1563 és 1830 között Pozsonyban tartott magyar uralkodókoronázásokra kibocsátott koronázási érmeket és zsetonokat. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum Történeti Múzeuma (Slovenské národné múzeum – Historické múzeum) és a Magyar Nemzeti Múzeum közös rendezésében készült kiállítás oly jelentős sikert hozott, hogy 2015. március 25-én, a magyarországi történeti pénzverés kiemelkedően fontos helyszínén, Körmöcbányán, a Szlovák Nemzeti Bank – Körmöcbányai Pénz- és Éremmúzeumában (Národná banka Slovenska – Múzeum mincí a medailí Kremnica) új kiállítás keretében nyitották meg. A rendezvény meghívója itt olvasható.
2015. április 8-án, a Kossuth Rádió reggeli hírműsora, az adó leghallgatottabb adása, a 180 perc külön tudósításban számolt be a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport friss kutatási eredményeiről. Az ismert műsorvezető, Emesz Lilla készítette összefoglalás az intézet melletti Mária Magdolna-, másként Helyőrségi templom romjai között készült, amely 1792 júniusának elején az első budai király- és királyné-koronázásnak, I. Ferenc és Bourbon Mária Terézia királyné szertartásainak helyszíne volt. A tudósítás – amelyről a Híradó is külön hírt szerkesztett – itt hallgatható meg.
Soós István, intézetünk tudományos főmunkatársa „Risum teneatis amici” – A Szent Korona Bécsbe vitele (1784. április 13.) az újabb kutatások tükrében címmel tartott előadást 2015. március 24-én intézetünkben. Oborni Teréz, a Kora újkori témacsoport vezetője bevezetőjében ismertette Soós István szakmai tevékenységét és legfontosabb kutatási területeit. Pálffy Géza, az Újkori témacsoport és a Lendület Szent Korona kutatócsoport vezetője Soós Istvánnak a Szent Korona elvitelével kapcsolatban végzett utóbbi másfél éves munkáját mutatta be.
Soós István, intézetünk tudományos főmunkatársa „Risum teneatis amici”. A Szent Korona Bécsbe vitele (1784. április 13.) az újabb kutatások tükrében címmel tart előadást 2015. március 24-én (kedden) 11.00 órai kezdettel intézetünkben (Bp. 1014 Úri u. 53., Tanácsterem [II. emelet, 224.]). A meghívó itt látható.
A magyar országgyűlés 2014. december közepi határozata értelmében – a világ több tucat országához hasonlóan – Magyarországon is megünneplik „a magyar zászló és címer napját”, nevezetesen minden esztendő március 16. napján. A Kossuth Rádió március 16-án délutáni tudományos műsorát (Tér-idő) teljességgel a téma bemutatásának szentelte Bot és vászon: Jelképek, zászlók, címerek címmel. A műsor itt hallgatható meg (14:34-től).
55. oldal / 66
| 2026. 09. 23. 16:00 Haraszti György kötetének bemutatója a Csányi5-ben |
| 2026. 09. 24. 10:00 Humántudományok a NER után | Konferenciára az MTA Székházában |
| 2026. 09. 24. 16:30 Könyv- és projektbemutató a Párbeszéd Házában |
| 2026. 09. 25. 15:00 Kutatók Éjszakája 2026 |
| 2026. 09. 25. 16:00 Horváth Sándor a Kutatók Éjszakáján a Rényi Intézetben |
| 2026. 09. 30. – 2026. 10. 01. A „Sovereignty” ERC-kutatócsoport konferenciája a Római Magyar Akadémián |
| 2026. 10. 01. – 2026. 10. 04. 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál |
| 2026. 10. 01. – 2026. 10. 02. A Magyarország és az ENSZ kutatócsoport 2026. évi konferenciája |