A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának munkája iránt mind tudományos körökben, mind a nagyközönség soraiban jelentős érdeklődés mutatkozik. Ezt jól jelzi, hogy a kutatócsoport vezetője és Intézetünk tudományos tanácsadója, Pálffy Géza az elmúlt bő egy hónapban öt előadást tartott a kutatói team legújabb eredményeiről. Ezek között nemzetközi tudományos tanácskozáson prezentált referátum éppúgy szerepelt, mint egyetemi történészműhelybeli nagyelőadás vagy éppen tudományos népszerűsítő beszámoló.
Intézetünk kora újkori témacsoportjának munkatársa, Martí Tibor előadást tartott a 2014. március 24–25. között Villalar de los Comunerosban (Spanyolország) rendezett IV. Nemzetközi Comuneró-történeti Szimpózium (IV. Simposio internacional de historia comunera. La mujer en las comunidades de Castilla. En memoria de María Pacheco) keretében I. Ferdinánd és Magyarország (Fernando I y Hungría) címmel. Referátumában a magyar történetírás legfrissebb eredményei mellett az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának támogatásával Spanyolországban végzett levéltári kutatásának újdonságait is ismertette a hallgatósággal. A konferencia programja itt olvasható.
A MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának új kutatási eredményei egyre nagyobb figyelmet kapnak a szaktudomány berkei mellett az országos és helyi médiákban egyaránt. Legújabban a magyar tudomány és a Lendület Program kutatási eredményeiről rendszeresen tudósító Novum TV számolt be két részben az Intézetünk tudományos tanácsadója, Pálffy Géza vezette interdiszciplináris kutatócsoport legfrissebb felfedezéseiről. Az első rész (11:17 perctől kezdve) itt, míg a második felvétel itt (13:07-től indulva) tekinthető meg.
2014. március 11-én Pálffy Géza tudományos tanácsadó, az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője tartott előadást a Történettudományi Intézetben Hogyan született a Szent Korona első hiteles ábrázolása? A magyar korona a „Fugger Krónikában” címmel. Referátumában teljesen új felfedezésekkel örvendeztette meg a hallgatóságot és a magyar történettudományt.
2014. március 11-én (kedden) 11.00 órai kezdettel Pálffy Géza, intézetünk tudományos tanácsadója, a "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport vezetője előadást tart a magyar korona első hiteles ábrázolásáról a "Fugger Krónikában". A rendezvény helyszíne intézetünk Tanácsterme. (Bp. 1014 Úri utca 53., II. emelet, 224. terem). A meghívó itt tekinthető meg.
57. oldal / 64