A vásártartási jog megszerzésének 550. évfordulójára rendezett nagyatádi megemlékezésen bemutatták a Nagyatád 550 – Atád Mátyás király és a Batthyányak korában című tanulmánykötetet, amelyben kutatóintézetünk több munkatársa is közreműködött.
2025. október 10-én a nagyatádi T25 Művészeti Galériában tartott ünnepségen arról emlékeztek meg, hogy 550 éve, 1475-ben Mátyás király vásártartási jogot adományozott az akkori Atádnak. Az eseményen leleplezték Lebó Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész domborművét, valamint bemutatták a Nagyatád 550 – Atád Mátyás király és a Batthyányak korában című kötetet.
A könyv szerzői között az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet több kutatója is szerepel: Horváth Richárd tudományos főmunkatárs (Atád középkori iratainak kalandos sorsa a Batthyányak levéltárában), Weisz Boglárka, tudományos főmunkatárs, osztályvezető, a Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport vezetője (Vásárok a késő középkori Magyar Királyságban és Atádon), Nógrády Árpád tudományos főmunkatárs (Kétatád, az eltűnt Pongrácfalva és a Rinya ötödik gázlója), valamint Pálosfalvi Tamás tudományos főmunkatárs (Batthyány Boldizsár – Atád középkori birtokosa, a történelmi Batthyány család alapítója).
Fotó: Ormai Bálint
A tanulmánykötetben közreműködött továbbá többek között Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense, Lakatos Bálint, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa, Sölch Miklós, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, valamint Bencsik Gábor történész. A kötet szerkesztője Ormai István, a Prológ Nagyatád Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A bemutatón Ludas László polgármester köszöntőjét követően Rácz György tartott előadást Atád történetéről és a Batthyány család városhoz fűződő kapcsolatáról. Az eseményt a dombormű leleplezése zárta, amelyet Ludas László, Ormai István és Bencsik Gábor közösen avattak fel.
További információ itt elérhető.
A teljes ünnepség megtekinthető a YouTube-on: