A Pécsi Tudományegyetemen kerül sor 2019. április 25-én az Életpályák a forradalmak sodrában, 1918–1920 című konferenciára, amely azt vizsgálja, hogy az első világháborút követő válságkorszak milyen hatással volt a magyar történelem közismert szereplőinek életére. A rendezvényen intézetünket Klestenitz Tibor tudományos munkatárs képviseli a Nyitrától Rómáig. Bangha Béla pályafutásának fordulatai, 1880–1923 című előadással. A program itt olvasható.
2019. április 25-én keződik a XXXIV. OTDK Humán Tudományi Szekciója az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A történész zsűrikben számos kollégánk vállalt szerepet, továbbá több munkatársunk készített írásos bírálatot a beérkezett pályamunkákról. A program itt érhető el.
A Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont 2019. március 25-én és 26-án annak, a Trianonról szóló tudományos konferenciának, amelyen több munkatársunk tartott előadást. Az eseményről itt olvasható beszámoló.
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara és a budapesti Olasz Kultúrintézet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Karával valamint a MAZSIHISZ-szel együttműködésben 2019. március 21–22-én nemzetközi konferenciát rendezett az olaszországi fasizmus születésének 100. évfordulója alkalmából.
A Magyar Nemzeti Múzeum (Bp. 1088 Múzeum körút 14–16.) ad otthont 2019. március 25-én és 26-án annak, a Trianonról szóló tudományos konferenciának, amelyen több munkatársunk tart előadást. A részletes program itt érhető el.
2019. március 1-jén interdiszciplináris tudományos konferenciát szervezett a Szegedi Tudományegyetem A többnemzetiségű államoktól napjaink geopolitikájáig címmel. Intézetünket Janek István és Seres Attila tudományos munkatársak képviselték, akik A Kelet-Tót Köztársaság, avagy a szlovjákkérdés és a magyar külpolitika, illetve A nyikolajevi (ukrajnai) hajógyárak magyar koncesszióba adásának kérdése, 1918–1924 címmel tartottak előadást. A konferencia programja itt olvasható.
A római Pontificia Università Gregoriana és az École Française de Rome 2019. február 28. és március 1. között nemzetközi konferenciát szentelt az Apostoli Szentszék által kötött kétoldalú megállapodások 19. és 21. századi történetének. A Pietro Parolin bíboros államtitkár által megnyitott tanácskozáson intézetünk igazgatóhelyettese, Fejérdy András tudományos főmunkatárs a vatikáni keleti politika keretében a szovjet blokk országaival folytatott tárgyalások és megállapodások főbb vonásait ismertette és helyezte el a konkordátumpolitika tágabb kontextusában. A konferencia programja itt tekinthető meg, rövid magyar beszámoló itt található, Fejérdy András előadásának olasz nyelvű összefoglalása pedig itt olvasható.
52. oldal / 63
2025. 06. 20. 09:00 Law and Institutions in the Transylvanian Principality | Konferencia Erdélyben |
2025. 06. 24. 18:00 Bemutatják Molnár Antal legújabb kötetét Bécsben |
2025. 06. 24. 18:30 A második világháború öröksége – beszélgetés Borhi Lászlóval, Máthé Áronnal és Gali Mátéval |