
2019. május 17–19. között nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek a horvátországi Biogradban a zadari és a zágrábi egyetem, a városi helytörténeti múzeum, a Zágrábi Magyar Intézet, illetve a Horvát Történettudományi Intézet, valamint intézetünk közös szervezésében. A tudományos ülés témája egyrészt a horvát–magyar történelmi kapcsolatok kezdete és Dalmáciának a Magyar Királysághoz fűződő viszonya, másrészt a több mint 800 év együttélés legfontosabb csomópontjainak áttekintése volt. A magyar delegáció tagjaként kilenc hazai kutató vett részt a különböző szekciókban.
2019-ben a dél-olaszországi Matera és a bulgáriai Plovdiv lettek Európa kulturális fővárosai. Ebből az alkalomból az Európa Pont – az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 2019. május 20-án kerekasztal-beszélgetést szervezett Egy csésze Európa – Olaszország/Mater címmel. Az est díszvendége Gian Luca Borghese, a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója volt, aki ismertette a Materában megrendezésre kerülő programokat.
Bartha Ákos, intézetünk posztdoktor kutatója Bajcsy-Zsilinszky Endre: Életút és utóélet című, napokban megjelent kötetének bemutatójára 2019. május 31-énén (pénteken) 11:00 órai kezdettel kerül sor intézetünk 5. Tárgyalótermében (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán utca 4. V. em.). A meghívó itt látható.
2019. május 29-én 18:00 órai kezdettel könyvbemutató kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a Kossuth Klubban (Bp. 1088 Múzuem u. 7.). Kosztolányi Dezső 1919 és 1921 közötti ellenforradalmi publicisztikájának most megjelent gyűjteményes kötete kapcsán fog beszélgetni a Horthy-korszak első éveiről, az ellenforradalmi közhangulatról, az értelmiségi szerepről, a fajvédő sajtóról többek között intézetünk posztdoktor kutatója, Bartha Ákos és intézetünk tudományos munkatársa, Paksa Rudolf. és A meghívó itt látható.
Az idén 6. alkalommal megrendezett zágrábi Kliofesten intézetünk tudományos főmunkatársa, Sokcsevits Dénes nyerte el a Horvát Nemzeti Történettudományi Bizottság által alapított Jaroslav Šidak-díjat, amelyet olyan külföldi történészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy országuk történettudományának művelőit és a nagyközönséget is megismertessék a horvát történelemmel és erősítik hazájuk történészeinek kapcsolatait a szakma horvátországi képviselőivel. A díjátadóra a fesztivál keretében 2019. május 17-én került sor. Az ünnepségen köszöntőt mondott Damir Boras professzor, a Zágrábi Egyetem rektora és jelen volt Magyar József, Magyarország zágrábi nagykövete is.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportja 2019. május 21-én tartotta közös könyveinek bemutatóját intézetünk Tanácstermében A eseményről az Újkor.hu portálon itt olvasható részletes beszámoló.
2019. május 10-én került sor a Clio Intézet Budapest Főváros Levéltárával közösen rendezett előadás-sorozata (Tanácsköztársaság 100 év után) ötödik alkalmára A magyarországi Tanácsköztársaság és a párizsi békekonferencia címmel. A rendezvényen intézetünk tudományos főmunkatársa, a "Lendület" Trianon 100 Kutatócsoport vezetője, Ablonczy Balázs és Romsics Gergely tudományos főmunkatárs tartott előadást. Az eseményről részletes beszámoló itt olvasható.
A Magyar Tudományos Akadémiaagyar Tudományos Akadémia 2019. évi, 191. közgyűléséhez kapcsolódó előadások keretében az MTA II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya és a Magyar Történelmi Társulat 2019. május 16-án műhelykonferenciát rendezett Tér és történelem. A települési helyrajz állandó és változó elemei címmel. Intézetünket előadóként Klement Judit tudományos munkatárs és Tringli István tudományos főmunkatárs képviselték. A konferencia programja itt tekinthető meg.165. oldal / 191
| 2026. 02. 03. 11:00 Magyarország az ENSZ-ben – Könyvbemutató |
| 2026. 02. 05. 15:00 Könyvbemutató és kiállításmegnyitó a Magyar Nemzeti Levéltárban |
| 2026. 02. 10. 11:00 Kisállami diplomácia az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén: A SMALLST projekt |
| 2026. 02. 26. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája – A fekete város |