Intézetünk munkatársai, Fodor Pál kutatóprofesszor, Molnár Antal tudományos tanácsadó, igazgató, valamint Ács Pál tudományos tanácsadó részvételével mutatták be Kecskeméten 2022. december 2-án Székely Gábor Reformátusok Kecskeméten a 16–18. században című kötetét. A rendezvényről a Kecskeméti Televízió is tudósított.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) I. Szakosztálya és Jakó Zsigmond Kutatóintézete közös szervezésében 2022. november 19-én került sor Kolozsváron a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat történelmi szekciójának konferenciájára, amelyen intézetünk több munkatársa is részt vett előadóként.
A frankfurti Goethe Egyetemen 2022. november 3-án és 4-én megrendezett Narratívák és narrativitás az erőszak tanulmányozásában című kétnapos konferencián Csikós Gábor, intézetünk tudományos munkatársa is előadást tartott a magyarországi kollektivizálás utolsó hullámában megtapasztalt erőszakról.
Life Behind Fences címmel rendeztek Triesztben nemzetközi konferenciát, amelyen Huhák Heléna, intézetünk tudományos munkatársa arról tartott előadást, hogy a magyar zsidó nők egy csoportja hogyan élte át a sömmerdai kényszermunkatáborban töltött 1944 nyara és 1945 tavasza közötti időszakot.
2022. november 17-én Rómában a Hitterjesztés Szent Kongregációja alapításának 400. évfordulója alkalmából rendeztek nemzetközi konferenciát, amelyen előadást tartott Molnár Antal, a Történettudományok Pápai Bizottságának tagja, intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója, akivel a Vatikáni Rádió is interjút készített a rendezvénnyel kapcsolatban.
Fejérdy András, intézetünk tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese részvételével mutatták be 2022. november 29-én a Magyar Nemzeti Levéltárban a magyar és olasz nyelvű, Angelo Rotta nuncius politikai jelentéseiből – Dai Rapporti del nunzio Angelo Rotta című kétkötetes forráskiadványt.
2022. november 22. és 24. között nemzetközi konferenciát rendeztek Varsóban, amelyen Koloh Gábor, intézetünk tudományos munkatársa egy 19. századi protestáns közösség életét és az egyházi fórummal való kapcsolatát mutatta be.
2022. november 18-án a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezte meg az MTA II. világháború története albizottság Politikai, társadalmi és katonai ellenállás a második világháború alatt Magyarországon című konferenciáját, amely az ellenállás legújabb historiográfiáját, főbb vitatémáit és emlékezetét tekintette át.
83. oldal / 177
2025. 09. 09. – 2025. 09. 10. 44. Schlaininger Gespräche: Die Familie Erdődy (Szalónak, Ausztria) |
2025. 09. 18. – 2025. 09. 20. „JOGSZOKÁSKUTATÁS EURÓPÁBAN ÉS ÁZSIÁBAN” – 12. interdiszciplináris nemzetközi konferencia |
2025. 09. 25. 10:00 Jogok a vitrinben – Konferencia a Jogtudományi Intézetben |