Királyok, fejedelmek és szultánok földje – Politikai és társadalmi viszonyok a három részre szakadt Magyarországon címmel 2025 nyarán újra pedagógus-továbbképzést szervezett az Országgyűlés Hivatala, amelyen kutatóintézetünk munkatársai, Mihalik Béla Vilmos, Neumann Tibor, Oborni Teréz, Pálffy Géza, Szalai Ágnes és Tóth Ferenc is előadóként vettek részt.
Mihalik Béla Vilmos, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa, tudományos titkára a Magyar Királyság és Erdély török hódoltság utáni új berendezkedését mutatta be elsősorban igazgatástörténeti szempontból. Rámutatott, hogy a Magyar Királyság és Erdély 18. századi történetét a Habsburg Monarchia mint összetett, pénzügyi-katonai állam keretében kell értelmezni. Ennek megfelelően áttekintette a központi, birodalmi kormányszervek átalakulását, majd a főbb magyar és erdélyi dikasztériumok szerveződését is. Megállapította, hogy bár a rendi dualizmus keretei továbbéltek a szatmári békét követő évtizedekben, a birodalmi szempontok gyakran háttérbe szorították a magyar érdekeket.
Neumann Tibor, kutatóintézetünk tudományos tanácsadója A Mohácsig tartó út. Gondolatok a Jagelló-korról című előadásában először áttekintette a korszakról több évszázada fennmaradt elképzeléseket és azok okait, majd bemutatta az elmúlt évtizedek kutatásainak új eredményeit, amelyek jelentősen árnyalták a korszak megítélését. A jelenleg használt tankönyvek Jagelló-kori fejezetei alapján rávilágított a sokszor leegyszerűsítő vagy téves megfogalmazásokra, különösen a Szapolyaiak szerepével, a Dózsa-féle parasztfelkeléssel, a törökellenes harcokkal és Moháccsal kapcsolatban.
Oborni Teréz, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa, osztályvezetője két témával járult hozzá a továbbképzéshez. Egyrészt bemutatta az Erdélyi Fejedelemség „örök dilemmáját”, vagyis a „török vagy német” kérdést: a két nagyhatalom közé szorított ország vezetőinek kényszerű egyensúlyozó politikáját. Másrészt felvázolta az erdélyi rendiség sajátos helyzetét, a rendek és a fejedelmi hatalom viszonyát, valamint ismertette az országgyűlések működésének sajátosságait és a törvényhozás folyamatát.
Oborni Teréz előadása
Kutatóintézetünk akadémikusa és a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza A Magyar Királyság integrációja a Habsburg Monarchiába címmel tartott előadásában hat nagyobb témakört vizsgált. Elsőként ismertette, hogy miért tekinthető az 1526. évi mohácsi csata és Buda 1541. évi eleste közép-európai sorsfordulónak, majd bemutatta a Habsburg-dinasztia új, összetett monarchiájának kialakulását és főbb jellegzetességeit. Ezt követően arra a kérdésre kereste a választ, miként vált a területileg megfogyatkozott Magyar Királyság fővárosává Pozsony és Bécs, Buda elvesztése után. Részletesen kitért Magyarország legfontosabb szerepeire is: a monarchia védőbástyájaként, jövedelemforrásaként és éléskamrájaként betöltött funkciókra. Végül azt vizsgálta, mi maradt meg Szent István középkori birodalmából a három részre szakadás idején, illetve mennyiben bizonyult képesnek a magyar politikai elit többszörös kiegyezések megkötésére.
Szalai Ágnes, kutatóintézetünk tudományos segédmunkatársa Erdély fejedelmei az európai diplomáciában címmel tartott előadásában először röviden áttekintette a fejedelemség külpolitikai és diplomáciatörténeti kutatásának nehézségeit, valamint összefoglalta az eddigi eredményeket. Ezután Bethlen Gábor uralkodásától egészen az önálló Erdélyi Fejedelemség megszűnéséig követte végig a térség külpolitikai kapcsolatait. Külön figyelmet szentelt az Oszmán Birodalommal és a Habsburg Monarchiával fenntartott viszonynak, valamint Erdély nyugati és közép-kelet-európai kapcsolatrendszerének, amelyet gazdag forrásrészletekkel illusztrált.
Szalai Ágnes előadása
Tóth Ferenc, kutatóintézetünk tudományos tanácsadója a magyar rendek és a bécsi udvar konfliktusainak történetét elemezte a 17. század második felétől. Bevezetésként felvázolta a legújabb értelmezéseket, amelyek a korábbi, nemzeti függetlenségi küzdelmekre összpontosító megközelítéssel szemben hangsúlyozzák a rendek és az udvar közötti kompromisszumok vizsgálatát. A vasvári békétől (1664) kiindulva ismertette a rendi mozgalmakat – a Wesselényi-összeesküvést és felkelést, valamint Thököly Imre törekvéseit –, és felhívta a figyelmet azok nemzetközi összefüggéseire is. A második részben a törökellenes háború (1683–1699) fontosabb eseményeit és személyiségeit elemezte, külön kiemelve a magyar rendekkel kialakított kapcsolataikat.
