2025. március 11-én több friss kötet közös bemutatására került sor a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetben. Lakatos Bálint (HUN-REN–MNL–SZTE Magyar Medievisztikai Kutatócsoport, tudományos főmunkatárs), Neumann Tibor (HUN-REN BTK TTI tudományos tanácsadó), C. Tóth Norbert (MNL OL főlevéltáros, a HUN-REN–MNL–SZTE Magyar Medievisztikai Kutatócsoport vezetője) részvételével és Varga Szabolcs (HUN-REN BTK TTI tudományos főmunkatárs) moderálásával az 1526. évi mohácsi csata körüli évtizedek eseményeiről megjelent kiadványokról volt szó. Ezek mindegyike új tanulságokkal szolgál a késő középkori magyar diplomáciáról, a királyi udvarról, valamint a csatát túlélt arisztokráciáról.
Elsőként az intézet kiadásában megjelent Habsburg diplomaták Magyarországon 1521–1526 című, kétkötetes forráskiadványról beszélt a közreadó Lakatos Bálint, aki kiemelte, hogy a több mint háromszáz új diplomáciai forrást tartalmazó kötet mennyiségében és minőségében egyaránt új információkat nyújt a mohácsi csatát megelőző öt esztendőről. Eddig ugyanis főként a pápai követek beszámolói voltak ismertek, a Habsburg V. Károly német-római császár és Ferdinánd osztrák főherceg által Budára küldött követek jelentéseiről csupán szórványos adataink voltak. Pedig ezekből világosan kiderül, hogy miközben a magyar királyi udvar reálisan látta saját helyzetét, a Habsburgok nem voltak ellenségesek II. Lajossal – tehát nem „játszottak” az ország bukására. Neumann Tibor és C. Tóth Norbert hozzászólásaikban hangsúlyozták, hogy a jelentések mellett a kötet másik fő értéke a melléjük csatolt egyéb beszámolók kiadása, amelyekből rekonstruálhatók a követekhez áramló információs csatornák. Az is kiderült, hogy II. Lajos diplomáciai úton mindent megtett az oszmán támadás kivédésére, és udvarát a kor jelentős európai udvarai között tartották számon.
Ugyanerre a következtetésre jutott Neumann Tibor is „Királyi házunk népe” – Királyi és királynéi udvartartás a középkor végén című, ugyancsak intézeti kiadványként megjelent tanulmánykötet szerkesztőjeként és első tanulmányának szerzőjeként. A kötetben szereplő írásokból az olvasó megismerheti Hunyadi (I.) Mátyás, Jagelló (II.) Ulászló és fia, II. Lajos udvarát, főbb jellegzetességeiket, és egy külön tanulmány a királyi udvar 1526 utáni továbbélését is vizsgálja. A tanulmányok egy európai mércével is komoly jegyekkel bíró, szuverén, sokszínű és folyamatosan változó hatalmi központ képét rajzolják meg, ahol egyaránt jelen voltak az uralkodóhoz közvetlenül kötődő személyek (a privát élet résztvevői), a szolgálattal bekerülő nemesek, valamint a királynéi udvartartás tagjai. Utóbbiak Mátyás idején főként itáliaiak, Ulászlónál franciák, II. Lajos esetében pedig osztrák–németalföldi eredetűek voltak, tovább színesítve a királyi udvarok nyelvi és etnikai összetételét. Talán nem meglepő, de új kutatási eredményként hangsúlyozható, hogy a magyar elem mindvégig domináns maradt a késő középkori udvarokban. Ugyanakkor meglepő, hogy II. Lajos budai központja bizonyult a legsokszínűbbnek. A kötetben három olyan nemesi életrajz is olvasható, amelyek egy-egy Mátyáshoz, Ulászlóhoz és Lajoshoz köthető figura pályáját mutatják be, rávilágítva arra, hogy az uralkodó személyisége alapvetően befolyásolta udvara jellegét és működését.
A harmadik bemutatott kötet C. Tóth Norbert Két király szolgálatában. Kiskállói Vitéz János (1548) pályaképe című biográfiája volt, amelynek igényes kivitelezése Erőss Zsolt (Kronosz Kiadó) munkáját dicséri. A könyv a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport Subsidia sorozatában jelent meg. C. Tóth életrajzában visszaköszönnek a Habsburg-követek jelentései és a királyi udvarokra vonatkozó új kutatási eredmények – ez a gyors tudományos transzfer egyik példája. Kiskállói Vitéz János az 1520-as évek elején a déli határvidéken harcolt, testőrkapitányként túlélte a mohácsi csatát, majd Szapolyai (I.) János király oldalán politizált a következő két évtizedben. Mint C. Tóth Norbert rámutatott, a csata nem feltétlenül hozott drámai fordulatot pályáján, hiszen hasonló tevékenységet végzett 1526 előtt és után is. Előmenetelét valószínűleg elősegítette a nála jelentősebb birtokosok halála, illetve az, hogy ők I. Ferdinánd oldalára álltak. A kötet függelékében számos új forrás is helyet kapott, főként az 1526 utáni évekre vonatkozóan.
A bemutatott negyedik kiadvány a Máré-vár a közép- és kora újkorban című tanulmánykötet volt (szintén a kutatócsoport sorozatában, a Kronosz Kiadó gondozásában), amely hat tanulmányt tartalmaz. Ezek eredetileg egy helyi konferencián, Magyaregregyen hangzottak el 2021-ben, ám tartalmuk messze túlmutat a klasszikus helytörténeten. Nógrády Árpád tanulmánya a vár első ismert várnagyáról, Bogár Istvánról, egyben Anjou (I.) Károly konszolidációs politikájának is fontos látlelete. C. Tóth Norbert a Várdai család történetén keresztül lép túl a lokális érdeklődésen, ahogy a kötet többi szerzője – Horváth Richárd, Lakatos Bálint, Sudár Balázs és Varga Szabolcs – is olyan tágabb összefüggéseket tár fel, amelyek jól példázzák, hogyan gazdagíthatják a helyi kutatások a magyar történettudomány egészét.
A bemutatott kötetek mindegyike új szempontokat kínál az 1526. évi csata körülményeinek árnyaltabb megismeréséhez. Elmondható, hogy a HUN-REN BTK TTI Középkori és Kora újkori Osztálya tudatosan készül a jövőre esedékes 500. évfordulóra.
