
2023. december 12-én a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára ünnepélyesen bemutatta Sokcsevits Dénes, intézetünk tudományos főmunkatársa Horvátország a 7. századtól napjainkig című kötetét.
A Pillanatképek a magyar középkorból című kötet 2023. december 21-én a Libri – Történelem sikerlistájának első helyén áll. A könyvet a Magvető Caféban mutatták be 2023. december 11-én.
A Krisztus a jövőnk – Ferenc pápa apostoli látogatása Magyarországon című díszkötetet Molnár Antal, intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója ismertette 2023. december 4-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen megrendezett ünnepélyes könyvbemutatón.
A 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nyitóalkalmaként 2023. november 15-én bemutatták Újlaki-Nagy Réka, intézetünk tudományos munkatársa Zsidó székelyek. A bözödújfalusi szombatos közösség emlékezete című forráskiadványát.
2023. október 6-án került sor Giovanni Pizzorusso kötetének bemutatójára, amely során a szerzővel Molnár Antal, intézetünk igazgatója beszélgetett. Az olasz nyelvű online rendezvény felvétele már elérhető a Facebookon.
2023. szeptember 28. és október 1. között rendezik meg immáron 28. alkalommal a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A fesztivál a Millenárison, a B és a D épületben várja a látogatóit. A programfüzet itt elérhető.
A Stájer rímes krónika intézetünk tudományos tanácsadója, Bagi Dániel által – Orsós Julianna közreműködésével – készített magyar nyelvű fordításának bemutatójára intézetünkben került sor 2023. szeptember 12-én.
10. oldal / 29
| 2026. 05. 19. 11:00 Könyvbemutató a kolozsvári Magyar Történeti Intézet kiadványaiból |
| 2026. 05. 19. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája: Ida regénye |
| 2026. 05. 20. 10:00 Úton a forradalom felé – műhelykonferencia a NEB szervezésében |
| 2026. 05. 21. 10:00 Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban VII. |
| 2026. 05. 29. 18:00 Online könyvbemutató: A Handbook on Post-1956 Hungarian Refugee Relief |
| 2026. 06. 02. 09:00 A Magyarország és az ENSZ kutatócsoport éves konferenciája – I. 2026. június 2. |