
2025. február 26-án a Nemzeti Emlékezet Bizottságának épületében mutatták be Marosi István könyvét, amely a kárpátaljai görögkatolikusok XX. századi üldöztetését dolgozza fel. A kötetet többek között Balogh Margit ismertette.
A Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felolvasótermében tartották A Magyar Tudományos Akadémia mecénásai című kötet szakmai bemutatóját 2025. február 6-án.
Gyimesi Emese, intézetünk tudományos munkatársa Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca című kötetének önálló bemutatójára 2025. február 12-én került sor az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumban.
2024. február 4-én mutatták be az Országház Könyvkiadó gondozásában megjelent Rodostó – a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa című könyvet, amelynek főszerkesztője és részben szerzője Fodor Gábor, a Turkológiai osztály vezetője, szerzői között pedig ott találjuk intézetünk tudományos tanácsadóját, Tóth Ferencet is.
A HUN-REN BTK Történettudományi Intézet Újkori osztálya nemrég két könyvbemutatót is szervezett, amelyeken bemutatták Bárány Zsófia, Czinege Szilvia, Kovács Janka, Eszik Veronika és Gyimesi Emese köteteit.
A Vajdasági Horvátok Kulturális Intézete szervezésében Szabadkán, 2024. november 21-én 17 órakor a Városi Könyvtárban bemutatták intézetünk tudományos főmunkatársa, Sokcsevits Dénes A magyarországi horvátok története című, magyar és horvát nyelven megjelent könyvét.
Az Andrássy Egyetem Budapest és a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete közösen mutatta be 2024. november 20-án Gyáni Gábor és Szilágyi Adrienn Az arisztokrácia tündöklése és bukása Magyarországon, 1700–1957 című kötetét.
2024. november 14-én került sor intézetünkben az Erdélyi Múzeum-Egyesület immár közel tíz éves hagyományra visszatekintő, a tárgyévet megelőző esztendőben megjelent történelmi vonatkozású kiadványainak bemutatására.
6. oldal / 29
| 2026. 05. 19. 11:00 Könyvbemutató a kolozsvári Magyar Történeti Intézet kiadványaiból |
| 2026. 05. 19. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája: Ida regénye |
| 2026. 05. 20. 10:00 Úton a forradalom felé – műhelykonferencia a NEB szervezésében |
| 2026. 05. 21. 10:00 Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban VII. |
| 2026. 05. 29. 18:00 Online könyvbemutató: A Handbook on Post-1956 Hungarian Refugee Relief |
| 2026. 06. 02. 09:00 A Magyarország és az ENSZ kutatócsoport éves konferenciája – I. 2026. június 2. |