
Intézetünk tudományos főmunkatársa, Sokcsevits Dénes még a Zágrábi Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt, amikor 2016-ban fordításában Az ember itt kevés a szeretetre … (Čovjek je ovdje nedostatan za ljubav …) címmel a Horvát Írók Társasága megjelentette Pilinszky János válogatott verseit. A költő születése 100. évfordulójának tiszteletére a műfordító horvát–magyar Pilinszky-estet szervezett a Fészek Művészklubban (Bp. 1073 Kertész u. 36), amely 2021. október 4-én (hétfőn) 19:00 órakor kezdődik. A részletes program itt érhető el.
A Premodern Diplomats Network által szervezett Splendid Encounters-konferenciasorozat az elmúlt években a kora újkori diplomáciatörténet-írás egyik legfontosabb fórumává nőtte ki magát, amely Európa minden részéből, illetve az Amerikai Egyesült Államokból érkező kutatók számára biztosítja az eszmecsere lehetőségét. A sorozat 9. rendezvényének a dubrovniki Inter-University Centre adott helyet, és miután a pandémia miatt kétszer is el kellett halasztani, végül 2021. szeptember 24–25-én, hibrid formában került rá sor. A kisállami diplomácia témaköre köré épülő konferencia (a program itt olvasható) megnyitó előadását intézetünk munkatársa, Kármán Gábor tartotta, rávilágítva a kelet-európai kora újkori kisállamok historiográfiájának jellegzetes problémáira és az azok meghaladására javasolt összehasonlító módszer lehetséges kereteire.
2021. október 6-án (szerdán) 17:30 órai kezdettel a K11 Művészeti és Kulturális Központ (Bp. 1075 Király u. 11.) ad otthont a Trianon. A 100. évforduló tanulságai az emlékezetpolitikában és a történetírásban című műhelybeszéletésnek, amelynek egyik résztvevője Gyáni Gábor akadémikus, intézetünk ny. kutatóprofesszora. További részletek itt olvashatók.
Az egri Dobó István Vármúzeum által 2021. szeptember 23–24-én megrendezett kétnapos konferencián, amelynek címe Eger és Itália volt, az előadók azokat a kulturális, szellemi, katonai és egyházi kapcsolatokat dolgozták fel és elemezték, amelyek Egert e nagy múltú kultúrával rendelkező országhoz kötik. Intézetünket F. Molnár Mónika tudományos munkatársa képviselte Antonio Caraffa és Eger felszabadítása a török alól (1687) című előadásával. A konferencia programja itt olvasható.
2021. szeptember 27-én 17:30 órai kezdettel a Matthias Corvinus Collegiumban (Bp. 1113 Tas vezér utca 3.) kerül sor Oborni Teréz, intézetünk osztályvezetője, tudományos főmunkatársa Erdély aranykora. Fejedelmek tündérkertje című, a Rubicon Intézet által kiadott kötetének a bemutatójára, amelynek keretében Oborni Teréz előadást is tart Tudással és fegyverrel címmel. Az eseményre regisztrálni az itt lehet.
A Padovai Egyetem szervezésében 2021. szeptember 22–24. között került sor a Luigi il Grande Rex Hungariae. Guerre, arti e mobilità tra Padova, Buda e l’Europa al tempo dei Carraresi című konferenciára: az intézetünk által is támogatott rendezvény részben személyes jelenléti formában, részben a virtuális térben zajlott. A nemzetközi tanácskozás három napjának összesen harminc előadója a Magyar Királyság és Padova kapcsolatát világította meg Nagy Lajos és a Carrarák korában. A rendezvényen intézetünket Csukovits Enikő tudományos tanácsadó és Csákó Judit tudományos munkatárs képviselték. A konferencia programja itt érhető el.
A rác/balkáni népesség településtörténete és anyagi kultúrája a hódoltságkori Dél-Dunántúlon címmel került sor konferenciára Szekszárdon, a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban 2021. szeptember 21-én. A rendezvényen intézetünk munkatársai közül előadást tartott Hegyi Klára professor emeritus, Molnár Antal igazgató, tudományos tanácsadó, Sudár Balázs tudományos főmunkatárs és Varga Szabolcs tudományos munkatárs. A konferencia programja itt olvasható, képgaléria pedig itt tekinthető meg.
2021. szeptember 14-én a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajtudományi Intézetében került sor Papp Árpád Délszlávok Párizsban. Egy határszakasz kiejölésének krónikája és dokumentumai című kötetének bemuatójára. A kötetet a szerző és a könyv lektorai, Landgraf Ildikó, a BTK NTI tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, tudományos titkára volt, valamint Katona Csaba, intézetünk tudományos munkatársa, a BTK kommunikációs referense mutatták be. Az eseményről az NTI honlpaján itt olvasható részletes beszámoló.
125. oldal / 189