2024. augusztus 21-én immár negyedik alkalommal gyűltek össze tudományos kutatók a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemről, valamint intézetünkből a Baranya vármegyei Máré-várban, hogy a mohácsi csata időszakának vitatott kérdéseiről számoljanak be az új kutatási eredmények alapján.

Horváth Richárd előadásából megtudtuk, hogy a tankönyvekből ismert kettős végvárrendszer valójában nem is létezett, a déli határok megerősítése sokkal esetlegesebben zajlott. Pálosfalvi Tamás Nándorfehérvár három ostromát (1440, 1456, 1521) hasonlította össze, amiből kiderült, hogy e végvárat nem lehetett megóvni Szulejmán szultán hadjárata ellen. Nógrády Árpád a katonaállítás költségeit mutatta be, és elmondta, a számítások alapján nyilvánvaló, hogy milyen hatalmas terhet vállaltak magukra a kor előkelői. Sudár Balázs pedig az oszmán kori várostörténet példáján keresztül igazolta, hogy a katonai megszállás miért nem járhatott a hódoltságnak a birodalomba való integrációjával.

mare var mohacs 1

A konferencia második szekciójában a mohácsi csata két központi figurájáráról és a hadjáratban részt vett személyekről hangzott el három előadás. Neumann Tibor Szapolyai Györgyről szóló kutatása adatokkal bizonyította, hogy az ő fővezéri kinevezése logikus lépés volt a magyar haditanácsban. C. Tóth Norbert Bátori István nádor 1526. évi tevékenységéről beszélt, Varga Szabolcs pedig egy jelenleg zajló levéltári kutatás első eredményeiről számolt be, igazolva azt a tételt, hogy a magyar nemesség ott volt a csatában.

A harmadik szekcióban Kasza Péter Szerémi György történetírói művének leginkább ellentmondásos részét, a király haláláról szóló betoldást tette vizsgálat tárgyává, hogy vajon ez mikor és honnan kerülhetett a végleges szövegbe. Laczkó András pedig Tomori Pál alakjának a 19. századi magyar szépirodalomban való szerepeltetését kísérte végig. A nap végén egy izgalmas kerekasztal-beszélgetés zajlott Gőzsy Zoltán moderálásával a magyar történelemtankönyvek vonatkozó fejezeteiről és a történelem tanításának módszertanásáról.

A konferencia teljes programja letölthető.

Az eseményről beszámolt a Baranya Vármegyei Hírportál is.A Máré-várban egyeztettek a mohácsi csata vitatott kérdéseiről a történészek című cikk itt olvasható.


A programot az NKFI K 134690. sz. projekt („A magyar királyi udvar személyi összetétele a Mátyás- és a Jagelló korban”) és az MNL-HIM-TTI konzorciális Mohács500 pályázata, a Pazirik Kft. és Kronosz Könyvkiadó támogatta.