
A Trianon után: gondoljuk újra a Horthy-kort! videósorozatban megjelent Fedeles-Czeferner Dóra, intézetünk tudományos munkatársa Hattyúdal? A Feministák Egyesületének története, 1918 című dokumentumfilmje.
2025. május 16–17-én szervezte meg a The Diplomacy of Small States in Early Modern South-eastern Europe (SMALLST) kutatócsoport harmadik nemzetközi konferenciáját Dubrovnikban.
A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2025. május 20–22. között Balatonfenyvesen tartotta éves vándorgyűlését, amelyen előadást tartott Molnár Antal, intézetünk igazgatója is.
Fejérdy András, intézetünk tudományos főmunkatársa és igazgatóhelyettese, 2025. május 21-én a Pápai Gergely Egyetem meghívására, az Archivum Historiae Pontificae szervezésében működő Seminario permanente di Storia del Papato keretében tartott előadást Rómában.
A Trianon után: gondoljuk újra a Horthy-kort! videósorozatban megjelent Géra Eleonóra Tradicionális női szerepek és a modern család című videója, amelyben arra mutat rá, hogy még a tradicionalista szemléletű Magyarországon is változott a nők élete 1918 után.
Megjelent Molnár Antalnak, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgató-helyettesének, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet igazgatójának, tudományos tanácsadójának új kötete a Vatikán hivatalos könyvkiadója, a Libreria Editrice Vaticana kiadásában.
Katancsics Mátyás Péter horvát ferences szerzetes születésének 275. és halálának 200. évfordulóján kiállítással és tudományos emléküléssel tisztelegtek a tudós és irodalmár munkássága előtt a Magyar Nemzeti Múzeumban, Molnár Antal és Sokcsevits Dénes közreműködésével.
2025. május 7-én az 1975. május 6-án Bécsben elhunyt Mindszenty József halálnak 50. évfordulója alkalmából konferenciát tartottak Bécsben, amelynek előadói között szerepelt Fejérdy András és Kecskés D. Gusztáv.
24. oldal / 191
| 2026. 02. 10. 11:00 Kisállami diplomácia az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén: A SMALLST projekt |
| 2026. 02. 17. 11:00 Mítoszok és értelmezések – Csukovits Enikő kötetének bemutatója |
| 2026. 02. 26. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája – A fekete város |