
Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójának alkalmából nyáron pedagógus-továbbképzést szervezett az Országgyűlés Hivatala és intézetünk. Az Aranybulla és hatása a magyar történelemre című programon előadást tartott Oborni Teréz, Pálosfalvi Tamás, Szilágyi Adrienn, Szovák Kornél, Tringli István, Tóth Ferenc és Zsoldos Attila is.
2023. szeptember 29-én, pénteken 16 órától került sor a Kutatók Éjszakájára a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontban. A rendezvényre intézetünk munkatársai előadásokkal, filmvetítéssel, kerekasztal-beszélgetéssel és könyvvásárral is készültek.
A közelmúltban nyert két évre támogatást a Caroline Le Mao, az Université Bordeaux-Montaigne habilitált egyetemi docense, jelenlegi rektorhelyettese, valamint intézetünk tudományos tanácsadója, Tóth Ferenc vezetésével együttműködő magyar–francia kutatói közösség a Balaton Hubert Curien magyar–francia mobilitási pályázat keretében.
Megjelent a Migration und Migrationspolitik in Europa, 1945–2020 [Migráció és migrációs politika Európában, 1945–2020] című kötet, amelyben a Magyarországról szóló fejezetet intézetünk munkatársai, Apor Péter és Scheibner Tamás jegyzik.
Budapest Főváros Levéltára restaurátori laboratóriumában nyitották fel 2023. szeptember 7-én a murgai evangélikus templomban talált időkapszulát, amelyről Balogh Margit, intézetünk tudományos tanácsadója itt írt a HUN-REN BTK Ismerettárában.
Egyetemi tanárnak nevezte ki Novák Katalin köztársasági elnök 2023. szeptember 5-én a Sándor-palotában Molnár Antalt, intézetünk igazgatóját, tudományos tanácsadóját, valamint Tringli Istvánt, intézetünk tudományos tanácsadóját.
2023. augusztus 24-én a montenegrói Budva városában bemutatták Molnár Antal, intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója Le relazioni „ad limina” dei vescovi di Cattaro alla Santa Sede (1592–1708). Izvještaji „ad limina” kotorskih biskupa Svetoj Stolici (1592–1708) című kötetét.
A BTK Történettudományi Intézete, a Magyar Történelmi Társulat és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közös kiadásában megjelent Pritz Pál Történelem és nemzet című kötete.
35. oldal / 44