
Fiume a horvát–magyar kiegyezés idején címmel 2023. szeptember 15-én és 16-án rendeztek tudományos nemzetközi konferenciát a Rijekai Egyetem Jogi Karán. A rendezvényen előadást tartottak intézetünk munkatársai, Sokcsevits Dénes, Eszik Veronika, valamint Ress Imre.
Az NKE EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézet 2023. szeptember 22-én rendezte meg Anglofília mint politikaformáló erő a magyar politikai gondolkodástörténetben című konferenciáját, amelyen előadást tartott intézetünk munkatársai közül Czinege Szilvia, Kovács Janka és Bartha Ákos.
A Magyar Nemzeti Levéltár ünnepi konferenciát rendezett 2023. szeptember 15-én, a 100. évfordulóján annak, hogy a Bécsi kapu téren álló Országos Levéltárba évtizedekig tartó tervezgetés és építkezés után beköltöztek a levéltárosok. A rendezvényen a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetet Molnár Antal igazgató, valamint Fodor Pál kutatóprofesszor képviselte.
A Pannonhalmi Főapátság szeptember 22-én harmadízben rendezett nemzetközi ökumenikus konferenciát. A „Keresd a békét, és járj utána!” mottóval megrendezett tanácskozáson részt vett Molnár Antal, intézetünk igazgatója is.
Intézetünk kutatói – Romsics Gergely tudományos főmunkatárs és László Szabolcs tudományos munkatárs – részt vettek a 2023. szeptember 15-én megrendezett Amerika-képek a 20. századi Magyarországon című konferencián.
2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS ERC projekt nemzetközi konferenciáját a Politikatörténeti Intézet. A tanácskozáson a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet több munkatársa is részt vett.
Intézetünk tudományos főmunkatársa és tudományos titkára, Mihalik Béla Vilmos 2023. szeptember 14-én Egerben tartott előadást a Várostörténeti Konferencián Város Közép-Európa és a Balkán határán. Eger társadalma a török kiűzését követően 1687–1746 címmel.
24. oldal / 69
| 2026. 03. 24. 11:00 Magyar várak a török korban – Könyvbemutató |
| 2026. 03. 24. 16:00 A Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2025. évi kötetének bemutatója |
| 2026. 03. 25. 16:00 Könyvbemutató a Párbeszéd Házában Molnár Antal részvételével |
| 2026. 03. 26. 10:00 Lengyel-magyar workshop kutatóintézetünkben |
| 2026. 04. 14. 10:00 E/1-ben: A holokauszt és kutatója | Konferencia |