Online kiadványok

This book is dedicated to Prof. Géza Dávid, the renowned Hungarian Ottomanist on his seventieth birthday. His books, papers and text publications are of first-magnitude significance for the understanding of the administrative system, demographics and economic history of the Ottoman Empire and, specifically, Ottoman Hungary. His friends and colleagues from Hungary and abroad gathered to present him with a Festschrift. It is intended as more than an expression of respect – an encouragement for work that remains to be done in the coming years for the benefit of all of us.

„Die vorliegende Festschrift ist Herrn Professor Miklós Maróth anlässlich seines siebzigsten Geburtstags gewidmet. Sieben Jahrzehnte sind aus menschlicher Perspektive gesehen eine recht lange Zeit, und es ist davon ein halbes Jahrhundert, das ein siebzigjähriger Jubilar mit aktiver wissenschaftlicher Arbeit zubringt. Dieser Meilenstein gemahnt uns alle, innezuhalten und uns an unser Tun und Lassen zurückzubesinnen. Die Autoren dieses Bandes sind ausnahmslos Kollegen und Freunde, deren Laufbahn sich zu einem bestimmten Zeitpunkt mit der des Jubilars traf. Einigen war dies bereits am Anfang ihrer Karriere vergönnt, einigen erst in den späteren Jahren, einige haben sich niemals von ihm gelöst, einige sind nach Pausen verschiedener Länge immer wieder mit ihm in Berührung gekommen.“

A magyarországi közlekedés történetének korszakai nem mindig azonosak a politikatörténetben alkalmazott periodizációval. Egy-egy év korszakfordító jellege a kortársak számára nem volt mindig nyilvánvaló, ezek a fejlődés utólagosan, mesterségesen megkonstruált csomópontjai. A fejlődési tendenciák a korábbi közlekedési rendszerek átalakulásával, általában lassan, fokozatosan alakultak ki és fordultak át minőségi változásba. A közlekedési rendszerek folyamatos formálódásában benne volt (van) az állandóság, a hagyomány és a változatlanság is. Jelen kötetben – a kronológia műfaját használva, egyben a bevezető tanulmányban összegezve a tendenciákat – a szerző az egyes korszakok legfontosabb jellemzőit, a bennük érvényesülő legfontosabb tendenciákat elemzi. Ezek (a technológiák fejlődése, a közlekedés állami irányítása, a hálózatok kiépülése, a járműhasználat stb.) alapján az elmúlt 250 év több korszakból áll. Kb. 1836-ig tartott a delizsánszok kora, 1836–1867 között a közlekedési vállalkozások kora. A vasúti közlekedés kora – melyet két szakaszra (a magánvasutak kora, a vasút fénykora) bontott a szerző – nagyjából egybeesik az Osztrák–Magyar Monarchia működésével. Az 1920–1944 közötti évtizedeket a közlekedési verseny jellemezte. Az 1945–1968 közötti évek a szovjet közlekedési modell adaptációjával teltek el. Az 1968 utáni időszakot a közúti motorizáció határozta meg. Jelentős változások (tulajdonviszonyok, új közlekedéspolitika) kezdete köthető a 20. század utolsó évtizedéhez. A közúti közlekedés szempontjából viszont éppen ebben az évtizedben figyelhető meg annak kiteljesedése, a motorizációs robbanás.

Ez a könyv a 20. század második felének történetét a teljesség igénye nélkül egy – viszonylag ritkán tárgyalt – szempontból mutatja be. A nyilvánosság előtt nagyrészt ismeretlen dokumentumok szakszerű feltárásával összegzi a korszak legfontosabb tendenciáit a magyarországi közlekedés kapcsán. A kötet használhatóságának megkönnyítése érdekében minden egyes irat vagy irategyüttes elején egy tipográfiailag is elkülönített rövid, úgynevezett bevezető részt olvasható, amely egy címből és egy-két mondatos összefoglalóból (a dokumentum közlésére vonatkozó rövid indoklás) áll. A források csoportosítása nem követi a közlekedésügy ágazati struktúráját (vasút, közút, repülés, hajózás), hanem témakörök és problémák köré rendeződnek. Ezek a következők: Magyarország közlekedési érdekei: koncepciók, stratégiák; Tulajdonviszonyok, járműhasználat; Magyarország nemzetközi közlekedési kapcsolatai; Közlekedésfejlesztés; A szállítási struktúrák működése; Az utazás körülményei, motorizáció; Dolgozók és káderek.

Részlet az Előszóból: „Ez a kötet egy folyamat fontos állomása. Egy olyan folyamaté, amely a megismerést, a felismerést, a beismerést, a megbékélést szolgálja. A szükséges szembenézést és a főhajtást. Megbékélést mindazok számára, akik szeretett és elvesztett hozzátartozóik nyomát keresik a történelemben. Ez a folyamat nehéz és súlyos, mint minden szembenézés. És megkívánja a kölcsönösséget, a feltétlen felelősséget, a kérlelhetetlen őszinteséget: az egyetemes emberi mérték kivétel nélküli alkalmazását. Arra figyelmeztet, hogy lesz az együttélésből fékevesztett agresszió, és arra hív, hogy a tudomány érvényével ismerjük meg, ami történt, ahhoz, hogy megbocsássunk és megbékéljünk.” (Pálinkás József)

Részlet a Bevezetőből: „A kiegyezés az a téma, amely végigkíséri Hanák Péter munkásságát az 1950-es évekbeli első publikációktól, összefoglalóktól a kötetünkben is közölt címadó tanulmányig: 1867 – európai térben és időben című, 1997 őszén keletkezett, valószínűleg utolsó írásáig. Az 1970-es években Hanák hozzákezdett a kiegyezés monografikus feldolgozásához. A készülő művet az évek során újra és újra elővette, anyagot gyűjtött hozzá, beleépítette mások kutatási eredményeit. 1996 őszén, utolsó kutatóútján heteken át olvasta a bécsi Kriegsarchivban Franz Kuhn v. Kuhnenfeld bárónak, a Monarchia első közös hadügyminiszterének emlékiratait, nagyon izgatta, hogy ez a nagy műveltségű, a maga módján liberális, de a birodalom egységéhez ragaszkodó katona miként barátkozott meg végül is a magyar politikával, az 1867. évi dualista átalakulással. A könyv azonban sohasem készült el. Kereshetünk tárgyszerű-racionális magyarázatot a mű torzóban maradt voltára. Bizonyos, hogy Hanák utóbb elfordult a szorosan vett politikatörténettől, a hatalom rajzától (tehát attól a fajta történeti feldolgozástól, amilyen készülő tanulmánya is) a társadalom-, majd a kultúrtörténet irányába. Már nem a pragmatica sanctiót újraértelmező Deák gondolatfejlődése foglalkoztatta, hanem alkat és szituáció kölcsönhatása Deák pályájának alakulásában; nem a hadsereg egységét intézkedéseivel védelmező Kuhn hadügyminiszter politikai döntései, hanem Kuhnnak, a katonai-bürokrata birodalmi elit jellegzetes képviselőjének magyarságképe, nemzeti előítéletei. Hivatkozhatunk persze a sorsra is: nem volt ideje befejezni.” (Somogyi Éva)

Részlet az előszóból: „Az 1999 februárjában elhunyt Heckenast Gusztáv életművében, ha nem is meghatározó, de vissza-visszatérő részterület volt a Rákóczi-szabadságharc, s ahogy maga fogalmazott: »öregkori munkáját« is ezen a területen találta meg. Ki kicsoda volt a Rákóczi-szabadságharcban? címmel tervezte megjelentetni a kor történelmi személyiségeinek életrajzi adattárát. … A páratlan értékű és minden bizonnyal időtálló kézikönyv azonban nem készülhetett el a szerző életében.” A munkát Mészáros Kálmán fejezte be. Az általa ellenőrzött, kiegészített adattár életrajzi vázlatokat tartalmaz betűrendben, s az egyes személyek legfőbb genealógiai, biográfiai s archontológiai adatai egyszerű időrendi felsorolásban követik egymást. Az adatgyűjtés az egyházi és államigazgatás, a vármegyei apparátus, a gazdasági igazgatás, a hadsereg és a szellemi elit kategóriáira terjedt ki.

Hegyi Klára háromkötetes munkájának első kötete tartalmazza a szerző kiterjedt kutatásokra alapozott bevezető tanulmányát, a második kötet a budai vilajet várainak adattárát, míg a harmadik kötet a temesvári, győri, pápai, egri, kanizsai, váradi és újvári vilájet várainak adattárát tartalmazza. Részlet az előszóból: „A hódoltsági török várkatonaság ismerete sok kérdésben nélkülözhetetlen, vagy legalábbis hasznos. Hadtörténeti fontossága nyilvánvaló, és az sem igényel körülményes indoklást, hogy a török terület népességének felmérésekor jó ismerni a magyarországi törökség valószínűleg legnépesebb alkotóeleme, a katonaság nagyságát. Valamit annak is írnia kell róla, aki egy szandzsák vagy megye, egy vidék, egy hajdan erődített hely történetét dolgozza fel. De a várkatonák száma, összetétele és etnikuma még olyan, mindezektől távolinak látszó téma kutatásában is figyelmet érdemel, mint amilyen a török központok vallási és kulturális élete. … Végül az örvendetesen sokasodó és egyre többet feltáró török kori régészek számára sem közömbös, hogy a munkába vett várat mekkora és milyen összetételű hadinép lakta.”

Hegyi Klára háromkötetes munkájának első kötete tartalmazza a szerző kiterjedt kutatásokra alapozott bevezető tanulmányát, a második kötet a budai vilajet várainak adattárát, míg a harmadik kötet a temesvári, győri, pápai, egri, kanizsai, váradi és újvári vilájet várainak adattárát tartalmazza. Részlet az előszóból: „A hódoltsági török várkatonaság ismerete sok kérdésben nélkülözhetetlen, vagy legalábbis hasznos. Hadtörténeti fontossága nyilvánvaló, és az sem igényel körülményes indoklást, hogy a török terület népességének felmérésekor jó ismerni a magyarországi törökség valószínűleg legnépesebb alkotóeleme, a katonaság nagyságát. Valamit annak is írnia kell róla, aki egy szandzsák vagy megye, egy vidék, egy hajdan erődített hely történetét dolgozza fel. De a várkatonák száma, összetétele és etnikuma még olyan, mindezektől távolinak látszó téma kutatásában is figyelmet érdemel, mint amilyen a török központok vallási és kulturális élete. … Végül az örvendetesen sokasodó és egyre többet feltáró török kori régészek számára sem közömbös, hogy a munkába vett várat mekkora és milyen összetételű hadinép lakta.”

Hegyi Klára háromkötetes munkájának első kötete tartalmazza a szerző kiterjedt kutatásokra alapozott bevezető tanulmányát, a második kötet a budai vilajet várainak adattárát, míg a harmadik kötet a temesvári, győri, pápai, egri, kanizsai, váradi és újvári vilájet várainak adattárát tartalmazza. Részlet az előszóból: „A hódoltsági török várkatonaság ismerete sok kérdésben nélkülözhetetlen, vagy legalábbis hasznos. Hadtörténeti fontossága nyilvánvaló, és az sem igényel körülményes indoklást, hogy a török terület népességének felmérésekor jó ismerni a magyarországi törökség valószínűleg legnépesebb alkotóeleme, a katonaság nagyságát. Valamit annak is írnia kell róla, aki egy szandzsák vagy megye, egy vidék, egy hajdan erődített hely történetét dolgozza fel. De a várkatonák száma, összetétele és etnikuma még olyan, mindezektől távolinak látszó téma kutatásában is figyelmet érdemel, mint amilyen a török központok vallási és kulturális élete. … Végül az örvendetesen sokasodó és egyre többet feltáró török kori régészek számára sem közömbös, hogy a munkába vett várat mekkora és milyen összetételű hadinép lakta.”