+36 1 224 6755   

mtakk logo

BTK Történettudományi Intézet

Online kiadványok

Tóth István György: Relationes missionarium de Hungaria et Transilvania (1672–1717)

A Hitterjesztés Szent Kongregációja levéltárában található magyar vonatkozású iratok közül Tóth István György 1985-ben és 1992-ben végzett kutatásai nyomán 40 darabot közöl a kötet, a megfelelő szövegkritikai jegyzetekkel. A kötet nagy erénye, hogy ezek a jegyzetek tartalmazzák és értelmezik a már korábban kiadott források, illetve a levéltárban őrzött dokumentumok összevetéséből adódó eltéréseket, eltérő olvasatokat is.

Tringli István (közzéteszi): A Perényi család levéltára, 1222–1526

Részlet az Előszóból: "A ma Perényi levéltárnak nevezett irategyüttes a Perényiek bárói vagy más néven nyalábi ágának hagyatékát tartalmazza. A családnak ez az ága is a Zsigmond korban vált jelentõssé, birtokaik két tömbben: Abaúj és Ugocsa megyében feküdtek; az elõbbieknek Nagyida, az utóbbiaknak Nyaláb volt a központja. A zavaros idõkben abaúji birtokaikat egy idõre õk is elveszítették, a Mátyás kor végére azonban visszanyerték hatalmukat. Irataikat a középkorban és a kora újkorban Nyaláb várában, késõbb nagyszõlõsi kastélyukban õrizték. Idõsebb Perényi Zsigmond 1906-ban letétként adta át a családi levéltárat a Magyar Nemzeti Múzeumnak, onnan a múzeum levéltári osztálya és az Országos Levéltár egyesítésével 1934-ben került a Magyar Országos Levéltárba, ahol jelenleg is õrzik. A Nemzeti Múzeumban az iratokat idõrendbe rendezték, majd évtizedekkel késõbb az újkori részét 11 fondba sorolták (P 537–538, 1963–1971), a Mohács elõtti 621 db oklevelet a Diplomatikai Levéltárba, a Q 148. állagba osztották be, ahol a DL 70587–71207 számokat kapták. Idekerült az a négy középkori okmány is, melyeket évszázadokon keresztül a nagyszõlõsi levéltárban õriztek, ahonnan Kardos Samu ügyvédhez kerültek, aki eladta õket a múzeumnak."

Tüskés Gábor–Knapp Éva: A Fortunatustól a Törökországi levelekig

Részlet a szerzők Előszavából:  „A kötet összesen huszonkét tanulmányt tartalmaz az elmúlt tizenöt évben készült írásaink közül. A fejezetcímek – német–magyar irodalmi kapcsolatok; irodalom és képzőművészet; kutatástörténet, irodalomelmélet, szövegkritika; Mikes Kelemen – jelzik a tematikus súlypontokat, egyúttal kifejezik, hogy ezúttal a világi műfajokat, szövegtípusokat állítottuk a középpontba. A kötetben részletesen tárgyalt magyar szerzők sorában – Mikes mellett – olyan nevek találhatók, mint Rimay János, Zrínyi Miklós, Esterházy Pál, Listius László, Spangár András és Faludi Ferenc, a külföldiek közül Hans Jacob Christoffel von Grimmelshausen, Georg Daniel Speer és Martin von Cochem említhető példaként. Az elemzett műfajok, szöveg- és formatípusok között van a verses história, a prózaregény és a pikareszk regény, az erény-, a szerencse- és az évszakversek csoportja, a populáris elbeszélő irodalom, az emblematika, az iskoladráma, a levélelméleti irodalom és a fiktív levélgyűjtemény.”

Vámos György (s. a. r.): A Szabad Európa Rádió és a magyar forradalom Mûsortükör 1956. október 23–november 5.

Részlet a bevezetőből: „1956-ban a magyar lakosság többségét a budapesti (Kossuth és Petőfi) rádió mellett a müncheni Szabad Európa Rádió (SZER) műsorai érték el legkönnyebben és leggyorsabban. Válsághelyzetekben több tájékozódást igényel mindenki. A legtöbb ember számára ez a két, az esetek egy részében egymásnak ellentmondó rádió volt a legfontosabb tájékozódási lehetőség. … Az utókor számára történelmi forrás az 1956-os rádióműsor. Elsősorban természetesen a hangfelvétel, de annak híján vagy mellette, segédletként a leirat. … Hasonlóan fontos forrás a SZER 1956. október–november folyamán elhangzott műsora. Ez a kötet ennek a műsornak a legfontosabb szakaszát emeli ki, és ezzel fél évszázados mulasztást igyekszik pótolni.”

Vámos Péter: Kína mellettünk? Kínai külügyi iratok Magyarországról, 1956

Részlet a bevezető tanulmányból: „1956-ban a budapesti kínai nagykövetség 8 jelentést, 23 dokumentumfordítást és 166 táviratot küldött haza. … A kötetben közöljük a forradalom napjaiban készült összes jelentést, annak ellenére, hogy jó részük csupán a magyar sajtóból átvett információt tartalmaz, értékelést ritkán. E dokumentumok közlése mégis tanulságos, hiszen az közlésre érdemesnek tartott hírek válogatása és továbbadása egyrészt betekintést nyújt a budapesti kínai nagykövetség munkájának körülményeibe és lehetőségeibe, másrészt az iratok alapján teljes képünk lehet arról, hogy 1956. október–novemberben Pekingben milyen információk alapján formálódhatott a kínai vezetés véleménye a magyarországi eseményekről. A forradalom előtti időszakból csak néhány olyan elem került a válogatásba, amelyek októberig jelentősen befolyásolhatták Maóék Magyarországról kialakított képét. A forradalom utáni szűk két hónap igen terjedelmes iratanyagából a válogatásban elsősorban olyan dokumentumok kaptak helyet, amelyek direkt módon tartalmazzák a kínaiak véleményét a magyar eseményekről és vezetőkről, illetve a budapesti kínai nagykövetség munkakörülményeibe, külső kapcsolataiba és belső viszonyaiba nyújtanak betekintést.”

Varga J. János: Válaszúton. Thököly Imre és Magyarország 1682–1684-ben

Részlet az előszóból: „Tapasztalat, hogy az út végén összegezhetők leginkább a tanulságok, értékelhetők a kiemelkedő állomások. A magyarországi török uralom 150 esztendejének vége felé, 1682–1684 táján készíthetünk efféle számvetést Európáról és Magyarországról. Mindkettő különös helyzetbe került a 17. század utolsó harmadában. A kontinens több évszázados »készülődés«: hosszú távon zajló gazdasági és hadügyi folyamatok, rövid kifutású, egy-két évtizedes hatalmi, politikai küzdelmek és diplomáciai előkészületek után végre megteremtette a török elleni eredményes fellépés szükséges (de korántsem teljes körű) feltételeit. Ugyanakkor két évszázadon át a »kereszténység védőbástyája«-ként emlegetett Magyar Királyságról Európa-szerte elhangzott a megbélyegző kijelentés is: »Magyarország a kereszténység ellensége.« Hogyan történhetett ez? Miért jutottak a 17. század végi magyarok a belső meghasonlottság és egymásnak feszülés olyan nagyfokú kuruc–labanc állapotába, hogy a várva várt török elleni felszabadító háború kezdetén – ha csak egyetlen történelmi pillanatra is – kardot húztak az »ősellenség« oldalán törvényesen megkoronázott uralkodójuk és az értük összefogott, szövetséges hatalmak ellen? A históriai »színjáték« harmadik főszereplője, az Oszmán Birodalom, szinte »észrevétlenül meghúzódott« a háttérben, holott éppen ő juttatta Magyarországot ebbe a helyzetbe, miközben kitartóan és módszeresen előkészítette Bécs második, 1683. évi ostromát. Úgy gondoljuk, hogy a 17. századi történelmünkkel foglalkozó kutató kevés olyan izgalmas feladatot, tudományos célkitűzést vállalhat magára, mint amilyen ennek a sokrétű kérdésnek a vizsgálata.”

Varga János: A keltjobbágyfiúk legendája

A kötet Varga János (1927–2008) történész akadémikus, a Magyar Országos Levéltár egykori főigazgatója postumus munkája. Közel hat évtizedes kutatói pályája során Varga Jánost három nagy témakör foglalkoztatta: a jobbágyság történetének a kora újkori változásoktól a jobbágyrendszer megszűnéséig terjedő utolsó három évszázada, a reformkor, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc. Jól ismert és sokat forgatott könyvei, tanulmányai ezekről szólnak. Élete utolsó évtizedében a három érdeklődési terület kiegészült egy negyedik témával. 1999. május 20-án rendes akadémiai tagsági székfoglalóját Földeskü. Határviták lezárása a 12–15. században címmel tartotta meg. Egy régóta ismert, de részleteiben még feltáratlan középkori téma feldolgozására vállalkozott ekkor, és érdeklődése a középkor iránt tartósnak bizonyult. Életének utolsó évtizedét Varga János e témának szentelte. Felelevenítette egyetemi tanulmányainak vonatkozó részét, belevetette magát az Árpád-kor hatalmas irodalmának és forrásanyagának tanulmányozásába. Munkálkodása során három nagy tanulmányt írt az Árpád-kori társadalomtörténet régóta vitatott kérdéseiről. A királyi serviensekről, illetve a szabad dénárokat fizető társadalmi csoportokról szóló munkája a Levéltári Közleményekben és az Agrártörténeti Szemlében jelent meg. Ezekhez csatlakozott a trilógia záró alkotóeleme és egyben a szerző utolsó alkotása, az MTA Történettudományi Intézete által kiadott „A keltjobbágyfiúk legendája” című kötet, amely a jobbágyság korai történetét taglalja. A nagyobb lélegzetű tanulmányt Kubinyi András lektorálta. Varga János halála után a szerző által korrigált kéziratot Solymosi László rendezte sajtó alá. A kötet végén bibliográfia tájékoztat Varga János immár lezárult gazdag életművéről.

Vörös Boldizsár: „A múltat végképp eltörölni”? Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában, 1890–1919

Részlet a szerző bevezetőjéből: „A hatalmas forrásanyag áttekintésénél, feldolgozásánál elsősorban annak megállapítására törekszem, hogy a politikai erők mely történelmi figurákat méltatták rendszeresen: e személyek voltak ugyanis panteonjaik alakjai. Így e vizsgálatoknál főleg a különböző méltatássorozatokat elemzem (pl. képsorozatokat, a pártnaptárak »forradalmi naptár«-részeit, a tanácsköztársasági intézményátnevezéseket vagy az ekkor kiadott bélyegsorozatot). A különböző sorozatok, a többféle méltatási eljárás, illetve elemzéseik összesítése végül azt is megmutatja, hogy egy-egy időszakban mely történelmi figurák hol helyezkedtek el e csoportok panteonjaiban. A különféle források együttes vizsgálatával pedig lehetővé válik a méltatások közötti összefüggések megállapítása is: így pl. egy történelmi alaknak a Népszava lapjain közzétett értékelése megmutatja azt, hogy az illetőt miért méltatták a Népszava-naptárak »forradalmi naptár«-aiban. – Hasonló eljárásokkal igyekszem megállapítani azt is, hogy mely történelmi alakokat utasították el e politikai erők propagandájukban. A vizsgálatok során törekszem annak feltárására is, hogy egy-egy történelmiszemélyiség-ábrázolás – rejtetten vagy kimondva – milyen aktuálpolitikai célokat szolgált, esetleg konkrétan mire buzdította a megcélzott közönséget.”

Weisz Boglárka: Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban

Részlet a Bevezetésből: "A szervezett, intézményesített árucsere színterei a vásárok voltak, melyekkel a magyarság még a honfoglalást megelõzõen ismerkedett meg. Ezt bizonyítja a magyar vásár szó is, mely iráni eredetû, és egyike az írott szövegekben legrégebbrõl ismert magyar szavaknak: elõször 1055-ben a tihanyi (Mortis uuasara kuta rea), majd 1075-ben a garamszentbenedeki alapítólevélben (quod vocatur Hungarice Zobuzlou wasar) fordul elõ. A vásárok békéjét, az árucsere tisztaságát a király garantálta, mindezért cserébe pedig már I. (Szent) István uralkodása óta vámot vetettek ki. Kezdetben e vásárokat a hét elsõ napján (feria prima, dies dominica) tartották, erre utal magyar elnevezése is: vasárnap. Mivel a templomba járást Szent István szigorúan ellenõriztette, a vásár is könnyen ellenõrizhetõvé vált. A vásárok biztosították egyedül a vevõnek, legyen az akár kereskedõ vagy felhasználó, hogy nem lopott árut vásárol, éppen ezért már I. (Szent) László tiltotta a vásárokon kívül még a saját áru eladását is. Így legkésõbb a 11. század végére az árucsere egyetlen színterévé a vásárok váltak."

Zsoldos Attila (Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerk.): Az Árpád-házi hercegek, hercegnők és a királynék okleveleinek kritikai jegyzéke

Részlet az Előszóból: "Szentpétery Imre „Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke” munkálataival párhuzamosan belekezdett a korszak hercegi, hercegnõi és királynéi okleveleinek összegyûjtésébe, azoknak a királyiakhoz hasonló jellegû számbavétele és feldolgozása érdekében. A kézirat el is készült, de meg nem jelent. Magam 1998-ban kezdtem hozzá, hogy kiegészítsem és kiadásra elõkészítsem a kéziratot. A kutatás során megtörtént a teljes anyag összegyûjtése, a regeszták, valamint a levéltári és könyvészeti adatokat rögzítõ apparátus elkészítése, továbbá az esetleges forráskritikai megjegyzések kidolgozása, valamint sor került a mutató elkészítésére. Ezekkel a munkálatokkal párhuzamosan levéltári kutatásokat folytattam a Magyar Országos Levéltárban (Budapest), valamint más hazai és külföldi levéltárakban (Esztergomban, Veszprémben, Zágrábban, Pozsonyban, Lõcsén stb.) az eredetiben fennmaradt oklevelek ellenõrzése érdekében. Az elkészült kézirat véglegesítése azonban — más elfoglaltságaim miatt — hosszú évekig váratott magára. A késedelem nem vált a munka kárára, mivel az elmúlt évek során számos oklevéllel sikerült kiegészíteni a korábban gyûjtött anyagot, illetve néhány idõközben megjelent forráspublikáció beépítésével a kritikai apparátus megújítására is sor kerülhetett."

Szolgáltatások

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6755

E-mail