Online kiadványok

2002 és 2005 között, utolsó munkájaként, Tóth István György 1142 missziós levelet publikált négy kötetben, 3061 oldalon az 1572 és 1717 közötti esztendőkből. Ez a kiadványa minden kétséget kizáróan élete fő művének tekinthető, amelynek szakmai súlyát, hatását, utóéletét egyelőre csak sejteni lehet. Annyi azonban már most is bízvást megállapítható: ezek a kötetek a kora újkori magyar és balkáni történelem egyik legfontosabb dokumentumgyűjteményei lesznek a mai és későbbi korok szakemberei számára. A Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és a hódolt Magyarország területén működő misszionáriusok levelei nemcsak mennyiségileg gyarapították a rendelkezésünkre álló forrásbázist, hanem egy új, eddig csak nyomaiban ismert aspektusból világítják meg a vizsgált másfél évszázad történetét. A három országrészben működő misszionáriusok tudósításai nemcsak a korabeli Magyarországra vonatkozó ismereteinket bővítik számos új adattal és szemponttal, hanem a missziós egyházszervezet működésének, a Szentszék magyarországi egyházpolitikájának feltárásához is nélkülözhetetlen, eleddig teljességgel ismeretlen forrásbázist jelentenek. Az első kötet egy bevezető tanulmányt és az első 242 forrást tartalmazza.

2002 és 2005 között, utolsó munkájaként Tóth István György 1142 missziós levelet publikált négy kötetben, 3061 oldalon az 1572 és 1717 közötti esztendőkből. Ez a kiadványa minden kétséget kizáróan élete fő művének tekinthető, amelynek szakmai súlyát, hatását, utóéletét egyelőre csak sejthetjük. Annyit azonban már most is bízvást megállapíthatunk: ezek a kötetek a kora újkori magyar és balkáni történelem egyik legfontosabb dokumentumgyűjteményei lesznek a mai és későbbi korok szakemberei számára. A Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és a hódolt Magyarország területén működő misszionáriusok levelei nemcsak mennyiségileg gyarapították a rendelkezésünkre álló forrásbázist, hanem egy új, eddig csak nyomaiban ismert aspektusból világítják meg a vizsgált másfél évszázad történetét. A három országrészben működő misszionáriusok tudósításai nemcsak a korabeli Magyarországra vonatkozó ismereteinket bővítik számos új adattal és szemponttal, hanem a missziós egyházszervezet működésének, a Szentszék magyarországi egyházpolitikájának feltárásához is nélkülözhetetlen, eleddig teljességgel ismeretlen forrásbázist jelentenek. A második kötet a 243–588. számú forrásokat tartalmazza.

2002 és 2005 között, utolsó munkájaként Tóth István György 1142 missziós levelet publikált négy kötetben, 3061 oldalon az 1572 és 1717 közötti esztendőkből. Ez a kiadványa minden kétséget kizáróan élete fő művének tekinthető, amelynek szakmai súlyát, hatását, utóéletét egyelőre csak sejthetjük. Annyit azonban már most is bízvást megállapíthatunk: ezek a kötetek a kora újkori magyar és balkáni történelem egyik legfontosabb dokumentumgyűjteményei lesznek a mai és későbbi korok szakemberei számára. A Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és a hódolt Magyarország területén működő misszionáriusok levelei nemcsak mennyiségileg gyarapították a rendelkezésünkre álló forrásbázist, hanem egy új, eddig csak nyomaiban ismert aspektusból világítják meg a vizsgált másfél évszázad történetét. A három országrészben működő misszionáriusok tudósításai nemcsak a korabeli Magyarországra vonatkozó ismereteinket bővítik számos új adattal és szemponttal, hanem a missziós egyházszervezet működésének, a Szentszék magyarországi egyházpolitikájának feltárásához is nélkülözhetetlen, eleddig teljességgel ismeretlen forrásbázist jelentenek. A harmadik kötet az 589–886. számú forrásokat tartalmazza.

2002 és 2005 között, utolsó munkájaként Tóth István György 1142 missziós levelet publikált négy kötetben, 3061 oldalon az 1572 és 1717 közötti esztendőkből. Ez a kiadványa minden kétséget kizáróan élete fő művének tekinthető, amelynek szakmai súlyát, hatását, utóéletét egyelőre csak sejthetjük. Annyit azonban már most is bízvást megállapíthatunk: ezek a kötetek a kora újkori magyar és balkáni történelem egyik legfontosabb dokumentumgyűjteményei lesznek a mai és későbbi korok szakemberei számára. A Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és a hódolt Magyarország területén működő misszionáriusok levelei nemcsak mennyiségileg gyarapították a rendelkezésünkre álló forrásbázist, hanem egy új, eddig csak nyomaiban ismert aspektusból világítják meg a vizsgált másfél évszázad történetét. A három országrészben működő misszionáriusok tudósításai nemcsak a korabeli Magyarországra vonatkozó ismereteinket bővítik számos új adattal és szemponttal, hanem a missziós egyházszervezet működésének, a Szentszék magyarországi egyházpolitikájának feltárásához is nélkülözhetetlen, eleddig teljességgel ismeretlen forrásbázist jelentenek. A negyedik kötet a 887–1142. számú forrásokat tartalmazza.

2002 és 2005 között, utolsó munkájaként Tóth István György 1142 missziós levelet publikált négy kötetben, 3061 oldalon az 1572 és 1717 közötti esztendőkből. Ez a kiadványa minden kétséget kizáróan élete fő művének tekinthető, amelynek szakmai súlyát, hatását, utóéletét egyelőre csak sejthetjük. „TIGy”-nek megadatott, hogy váratlan korai halála ellenére az évtizedeken át folytatott anyaggyűjtését be tudta fejezni és közkinccsé tudta tenni. Az ötödik kötet munkálatait azonban már csak megkezdhette: elkészítette a kiadványban szereplő misszionáriusok életrajzi adattárát magyar és angol nyelven, viszont a kötet használhatósága szempontjából nélkülözhetetlen mutatók összeállítására már nem maradt ideje. Ezt a munkát az MTA Történettudományi Intézet kezdettől fogva felvállalta és a sajátjának érezte. A mutatók elkészítéséhez az intézet kiadványcsoportja rögtön a kötetek megjelenése után hozzálátott; a nyers változat szerkesztését, az életrajzok, a bibliográfia és a mutatók ellenőrzését és szerkesztését a kora újkori osztály munkatársai vállalták magukra. A munkát Fodor Pál és Molnár Antal szakmai irányításával Glück László és Nagy Kornél végezték el.

A Hitterjesztés Szent Kongregációja levéltárában található magyar vonatkozású iratok közül Tóth István György 1985-ben és 1992-ben végzett kutatásai nyomán 40 darabot közöl a kötet, a megfelelő szövegkritikai jegyzetekkel. A kötet nagy erénye, hogy ezek a jegyzetek tartalmazzák és értelmezik a már korábban kiadott források, illetve a levéltárban őrzött dokumentumok összevetéséből adódó eltéréseket, eltérő olvasatokat is.

Részlet az Előszóból: "A ma Perényi levéltárnak nevezett irategyüttes a Perényiek bárói vagy más néven nyalábi ágának hagyatékát tartalmazza. A családnak ez az ága is a Zsigmond korban vált jelentõssé, birtokaik két tömbben: Abaúj és Ugocsa megyében feküdtek; az elõbbieknek Nagyida, az utóbbiaknak Nyaláb volt a központja. A zavaros idõkben abaúji birtokaikat egy idõre õk is elveszítették, a Mátyás kor végére azonban visszanyerték hatalmukat. Irataikat a középkorban és a kora újkorban Nyaláb várában, késõbb nagyszõlõsi kastélyukban õrizték. Idõsebb Perényi Zsigmond 1906-ban letétként adta át a családi levéltárat a Magyar Nemzeti Múzeumnak, onnan a múzeum levéltári osztálya és az Országos Levéltár egyesítésével 1934-ben került a Magyar Országos Levéltárba, ahol jelenleg is õrzik. A Nemzeti Múzeumban az iratokat idõrendbe rendezték, majd évtizedekkel késõbb az újkori részét 11 fondba sorolták (P 537–538, 1963–1971), a Mohács elõtti 621 db oklevelet a Diplomatikai Levéltárba, a Q 148. állagba osztották be, ahol a DL 70587–71207 számokat kapták. Idekerült az a négy középkori okmány is, melyeket évszázadokon keresztül a nagyszõlõsi levéltárban õriztek, ahonnan Kardos Samu ügyvédhez kerültek, aki eladta õket a múzeumnak."

Részlet a szerzők Előszavából:  „A kötet összesen huszonkét tanulmányt tartalmaz az elmúlt tizenöt évben készült írásaink közül. A fejezetcímek – német–magyar irodalmi kapcsolatok; irodalom és képzőművészet; kutatástörténet, irodalomelmélet, szövegkritika; Mikes Kelemen – jelzik a tematikus súlypontokat, egyúttal kifejezik, hogy ezúttal a világi műfajokat, szövegtípusokat állítottuk a középpontba. A kötetben részletesen tárgyalt magyar szerzők sorában – Mikes mellett – olyan nevek találhatók, mint Rimay János, Zrínyi Miklós, Esterházy Pál, Listius László, Spangár András és Faludi Ferenc, a külföldiek közül Hans Jacob Christoffel von Grimmelshausen, Georg Daniel Speer és Martin von Cochem említhető példaként. Az elemzett műfajok, szöveg- és formatípusok között van a verses história, a prózaregény és a pikareszk regény, az erény-, a szerencse- és az évszakversek csoportja, a populáris elbeszélő irodalom, az emblematika, az iskoladráma, a levélelméleti irodalom és a fiktív levélgyűjtemény.”

Részlet a bevezetőből: „1956-ban a magyar lakosság többségét a budapesti (Kossuth és Petőfi) rádió mellett a müncheni Szabad Európa Rádió (SZER) műsorai érték el legkönnyebben és leggyorsabban. Válsághelyzetekben több tájékozódást igényel mindenki. A legtöbb ember számára ez a két, az esetek egy részében egymásnak ellentmondó rádió volt a legfontosabb tájékozódási lehetőség. … Az utókor számára történelmi forrás az 1956-os rádióműsor. Elsősorban természetesen a hangfelvétel, de annak híján vagy mellette, segédletként a leirat. … Hasonlóan fontos forrás a SZER 1956. október–november folyamán elhangzott műsora. Ez a kötet ennek a műsornak a legfontosabb szakaszát emeli ki, és ezzel fél évszázados mulasztást igyekszik pótolni.”

Részlet a bevezető tanulmányból: „1956-ban a budapesti kínai nagykövetség 8 jelentést, 23 dokumentumfordítást és 166 táviratot küldött haza. … A kötetben közöljük a forradalom napjaiban készült összes jelentést, annak ellenére, hogy jó részük csupán a magyar sajtóból átvett információt tartalmaz, értékelést ritkán. E dokumentumok közlése mégis tanulságos, hiszen az közlésre érdemesnek tartott hírek válogatása és továbbadása egyrészt betekintést nyújt a budapesti kínai nagykövetség munkájának körülményeibe és lehetőségeibe, másrészt az iratok alapján teljes képünk lehet arról, hogy 1956. október–novemberben Pekingben milyen információk alapján formálódhatott a kínai vezetés véleménye a magyarországi eseményekről. A forradalom előtti időszakból csak néhány olyan elem került a válogatásba, amelyek októberig jelentősen befolyásolhatták Maóék Magyarországról kialakított képét. A forradalom utáni szűk két hónap igen terjedelmes iratanyagából a válogatásban elsősorban olyan dokumentumok kaptak helyet, amelyek direkt módon tartalmazzák a kínaiak véleményét a magyar eseményekről és vezetőkről, illetve a budapesti kínai nagykövetség munkakörülményeibe, külső kapcsolataiba és belső viszonyaiba nyújtanak betekintést.”