Online kiadványok

Berend T. Iván akadémikus, a University of California Los Angeles (UCLA) történeti tanszékének professzora „Az Európa gazdasága a 20. században” c. kötetben egy egész kontinens évszázados gazdaságtörténetének megírására vállalkozott. Figyelmét a 20. század politikai gazdaságtanának kevésbé ismert jelenségeire összpontosította, nevezetesen a különféle gazdasági rendszerek kibontakozására és bukására, valamint az egymással fennálló összefüggéseikre és hatásukra. Így válhat az olvasó számára is jobban érthetővé az európai gazdaságnak az évszázad második felében lendületet nyert egységesedési folyamata és annak mozgatórugói. Európa déli és keleti részei a Nyugat fejlett centrumországaihoz viszonyítva egészen a 20. század közepéig elmaradtak az iparosodásban, és jelentősen alacsonyabb fejlettségi szintet értek el. A Nyugathoz történő felzárkózás érdekében több kísérlet történt, új gazdasági modellek és újszerű politikák jelentek meg. A kísérletek azonban hosszú ideig kudarcot vallottak, de egyes perifériális régiókban az évszázad második felében mégis sikeresek lettek. Berend T. Iván elemzésének legfontosabb szempontja és újdonsága a kudarcok és a lemaradás, illetve esetenként a fejlettebb régiókhoz történt felzárkózás okainak vizsgálata. A kötetet számos statisztikai táblázat, diagram és ábra egészíti ki. A végén részletes bibliográfia, tárgy- és névmutató található. A könyv eredetileg angol nyelven íródott, a magyar nyelvű fordítással és kiadással szinte párhuzamosan folyó angol nyelvű kiadást a Cambridge University Press gondozta.

Részlet az előszóból: „Ez a könyv módfelett különbözik a 19. századi Közép- és Kelet-Európáról szóló művek többségétől. Az ezzel foglalkozó roppant gazdag irodalom java része csupán egyetlen adott országot tárgyal. Akad néhány olyan munka, amelyben rövid, jórészt leíró jellegű politikatörténetre vagy előadásra bukkanunk a balkáni államok függetlenségének létrejöttéről és a kis nemzetek nacionalizmusának megjelenéséről – az »egy nemzet – egy fejezet« irányelvet követve. Megint más művek a terület gazdasági fejlődését mutatják be. A tudományos szakirodalom általában azonban nem foglalkozik a kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai trendek viszonyával és kölcsönös egymásra hatásával, amely a 19. századi közép-kelet-európai átalakulás összetettségét okozza. Fő törekvésem ennélfogva ezeknek a kölcsönhatásoknak az elemzése: a »felvilágosult« romantika hatása a politikai reformokra és a gazdasági teljesítőképességre; a részleges gazdasági modernizáció következményei a társadalmi átrendeződésben; valamint a kulturális és a társadalmi-gazdasági fejlődés hatása a nacionalizmus feléledésére és az autoriter politikai rendszerekre.”

Részlet a bevezetőből: „Az első világháború után átrendeződött Kelet-Európa térképe: új, korábban sohasem létezett országok jöttek létre, mégpedig sok esetben a nemzeti elitek szándékának megfelelően. Ezen országok közé tartozott a szerbek, horvátok, szlovének állama is. Az új királyság megalakulását 1918. december 1-jén kiáltotta ki Sándor régens herceg, trónörökös. Az állam megalakulásával egész évszázadok és generációk álma valósult meg… A nemzeti fejlődés és a nemzeti igények meghatározhatták a közös állam sorsát. A nemzeti egység általában nagyobb lojalitást biztosít az állam iránt, nagyobb politikai akaratot kölcsönöz az állam fenntartásához. A több nemzetiségű országban minden államszervezési intézkedés nemzeti felhangot is kap, és a nemzeti szempont meghatározza a politizálás egészét. 1918-ban a szerb–horvát–szlovén állam előtt két lehetőség állt: vagy egy centralizált „nemzetállam” épül fel a nemzeti egység koncepciója alapján, vagy pedig valamilyen, az egyes nemzetek és országrészek önigazgatását biztosító államforma alakul ki.”

Borhi László forráskiadványával az MTA TTI új könyvsorozatot indított 2009-ben. Célja Magyarország második világháború utáni történelmének adatszerű, a források szintjén való feldolgozása. A sorozat kötetei „bemutatják a szovjet megszálláson belül nyílott különböző irányú mozgástereket, a magyar állam kulturális-politikai önállóságának korlátozását, illetve önállósulásának (vagy az önállósulás hiányának) történelmét. Tárgyuk az államok között kialakult tényleges politikai, gazdasági, kulturális és ezek függvényében az emberi-individuális kapcsolatok teljessége”.  [Részlet a sorozatbevezetőből.] Borhi László kötete egy terjedelmes, könyv méretű bevezető tanulmánnyal kezdődik, amely a magyar–amerikai külpolitika összefoglalása. Majd összesen 124 forrással (néhány esetben ez több, összefüggő dokumentumot jelent) ismerteti meg a közönséget az 1945–1989 közötti időszakból. A források előtt értelmező bevezető helyezi el a konkrét dokumentumot – annak szerepét és hatását leírva – a történeti kutatás keretei között. A kötetet kronológia, a szereplőkről szóló rövid életrajzok , illetve mutatók egészítik ki.

Zsoldos Attila és Engel Pál korábbi, hasonló témájú munkájának (az első az 1000–1301, a második az 1301–1457 közötti időszakot öleli fel) folytatásaként egy négyfős munkacsoport vállalkozott arra, hogy az 1458–1526 közötti időszak világi archontológiáját elkészítse. A megnövekedett létszámot az indokolta, hogy a szerzőknek a korábbi időszakokhoz képest nagyobb forrásmennyiséggel kellett dolgozniuk: a bő ötszáz éves magyar középkorból az utolsó, alig több mint fél évszázadban keletkezett a fél évezred forrásainak majdnem fele. Ez a nagyszámú forrásanyag indokolja, hogy több részletben jelennek meg az adatsorok. Ennélfogva a „Magyarország világi archontológiája 1458–1526” című kiadvány – noha egyetlen műként jött létre – valójában két kötetként hagyta el a nyomdát. Az első kötet a főpapok és bárók archontológiáját tartalmazza. Másodikként pedig a Magyar Királyság megyéinek „tisztikaráról” tájékoztató kötetet forgathatják az érdeklődők. Megtalálják benne a megyék ispánjait, alispánjait, szolgabíráit és jegyzőit. Szerepel a műben az ispáni-alispáni kinevezéseket teljességre törekvően bemutató oklevéltár is. Mivel W. Kovács András a közelmúltban közreadta Erdély vonatkozó archontológiáját, így felújított, kiegészített adattárával egy kötet erejéig szerzőtársunkká lett, munkája gazdagabbá, pontosabbá tette a már meglévő gyűjtést. A kötethez itt találhatóak kiegészítések.

Zsoldos Attila és Engel Pál korábbi, hasonló témájú munkájának (az első az 1000–1301, a második az 1301–1457 közötti időszakot öleli fel) folytatásaként egy négyfős munkacsoport vállalkozott arra, hogy az 1458–1526 közötti időszak világi archontológiáját elkészítse. A megnövekedett létszámot az indokolta, hogy a szerzőknek a korábbi időszakokhoz képest nagyobb forrásmennyiséggel kellett dolgozniuk: a bő ötszáz éves magyar középkorból az utolsó, alig több mint fél évszázadban keletkezett a fél évezred forrásainak majdnem fele. Ez a nagyszámú forrásanyag indokolja, hogy több részletben jelennek meg az adatsorok. Ennélfogva a „Magyarország világi archontológiája 1458–1526” című kiadvány – noha egyetlen műként jött létre – valójában két kötetként hagyta el a nyomdát. Az első kötet a főpapok és bárók archontológiáját tartalmazza. Másodikként pedig a Magyar Királyság megyéinek „tisztikaráról” tájékoztató kötetet forgathatják az érdeklődők. Megtalálják benne a megyék ispánjait, alispánjait, szolgabíráit és jegyzőit. Szerepel a műben az ispáni-alispáni kinevezéseket teljességre törekvően bemutató oklevéltár is. Mivel W. Kovács András a közelmúltban közreadta Erdély vonatkozó archontológiáját, így felújított, kiegészített adattárával egy kötet erejéig szerzőtársunkká lett, munkája gazdagabbá, pontosabbá tette a már meglévő gyűjtést. A kötethez itt találhatóak kiegészítések.

A Vidéktörténet sorozatában megjelenő tanulmányokkal a szerkesztők hangsúlyosan kívánják megjeleníteni az 1945 és 1989 közötti időszakot, amikor a vidéki társadalom korábbi, a tapasztalat által századokra menően visszaigazolt szerveződési módjait, boldogulási technikáit, magyarán annak alapszövetét a kommunista diktatúra oly mértékben roncsolta, hogy az már szinte helyrehozhatatlannak látszik. Jelen kötet első részében a hazai néprajztudomány öt kiemelkedő „nagy öregje” foglalja össze, hogyan értékeli a magyar etnográfia fejlődését a 20. század második felében, majd a második rész tíz vidéktörténeti tanulmányt tartalmaz. Ezekben olvashatunk a 18. századi Borsod megyei úrbéri rendezésről és a nemesi birtokfogalom 19. századi alakulásáról is. A 20. századról szóló tanulmányok között helyet kapott Bajcsy-Zsilinszky Endre derecskei működését vizsgáló tanulmány, a Dunakanyarból szovjet munkatáborokba kitelepített német nyelvűek emlékezetével foglalkozó értekezés és a politikai rendőrség 1945-ös kecskeméti tevékenységét bemutató írás is. A kötet két zárótanulmánya azt vizsgálja, hogy Székelyföldön hogyan zajlott az 1945 utáni politikai átalakulás és szovjetizálás folyamata.

A fiatalon elhunyt történész, Csíky Balázs 1978-ban született Budapesten. A pannonhalmi bencés gimnáziumi évek után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát 2003-ban történelem és levéltár, valamint 2004-ben politológia szakon. 2003-ban az OTDK-n első helyezést ért el, és az egyetemi évek alatt végzett kiemelkedő tudományos munkásságáért Pro Scientia Aranyérmet kapott. Doktori fokozatot 2010 őszén szerzett az ELTE-n a Serédi Jusztinián hercegprímásról írt disszertációjával. 2015-től Bolyai-ösztöndíjas tudományos munkatársként kapcsolódott be az MTA–PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport munkájába. Mindeközben folyamatosan dolgozott doktori dolgo - zatának továbbfejlesztésén is, a kézirat véglegesítését azonban 2016-ban bekövetkezett halála miatt már nem tudta befejezni. E munkát kutatócsoportbeli kollégája, Tóth Krisztina vállalta magára. Így tarthatja most az olvasó a kezében ezt a kötetet, amely átfogóan bemutatja Serédi Jusztinián életének eddig ke - vésbé ismert részleteit, főpásztori és kánonjogászi munkássá - gát, valamint a Horthy-korszakban betöltött politikai szerepét. Csíky Balázs könyve az első olyan monográfia, amely a gazdag és sokrétű forrásanyagból szintézist alkotva egységében vizsgálja Serédi hercegprímási tevékenységét

Jelen munka eredetileg a külföldi közönség számára készült – írja a szerző az Előszóban. Megírásával arra törekedtem, hogy érthető és korszerű, a magyar és a nemzetközi Anjou-kutatás régi és legfrissebb eredményeit egyaránt szintetizáló, a nemzetközi kutatás kérdéseire reflektáló áttekintést adjak I. Károly magyar király uralkodásáról. A külföldi olvasó ismereteihez való alkalmazkodás magyarázza, hogy viszonylag nagyobb teret szenteltem a 13. századi előzmények, a Károly spalatói partraszállásához vezető események bemutatására, a két dinasztia, a nápolyi Anjou-ház és az Árpád-ház egyidejű megismertetésére, s ugyanez magyarázza, hogy jegyzeteimben – a forrásokon túl – elsősorban azokra a munkákra hivatkoztam, amelyeket a külföldi kutatás is hasznosítani tud. Szövegén most, hogy a hazai olvasó számára is hozzáférhetővé válik, nem változtattam, csupán a jegyzetanyagot bővítettem ki néhány esetben, általában az idézett források magyar nyelvű megjelentetési helyének feltüntetésével.

A könyv a 2012-ben megjelent, Az Anjouk Magyarországon I. rész I. Károly és uralkodása (1301-1342) című munkám folytatása, szerkezetében is az első kötet mintáját követi – írja a szerző az Előszóban. Megjelenése óta több olyan publikáció is született, amely az Anjou-kor valamely kérdésének tisztázását tűzte ki céljául. Közülük most csupán egy általam összeállított, olasz nyelven kiadott tanulmánykötetet ajánlanék a téma iránt érdeklődők figyelmébe, a L'Ungheria angioina című könyvet, amely kvázi monográfiaként a korszak legfontosabb intézményeit tekinti át. A tanulmánykötet és az immár kétkötetes Az Anjouk Magyarországon ugyanis azonos indíttatásból, azonos céllal született: számba venni, áttekinteni, nemzetközi kontextusba helyezni már meglévő ismereteinket, illetve a "fehér foltok" feltérképezésével bizonyos elhanyagolt témák felé terelni, ösztönözni a korszak további kutatását.