Online kiadványok

Balogh Balázs főigazgató 2026-ban töltötte be 60. életévét. Részlet Borsos Balázs A csúcstartó – Néhány sor előszó gyanánt egy intézménytörténethez című előszavából: 

Ahogy közeledett a neves évforduló, a BTK vezetői leültek megbeszélni az ünnepelt köszöntését. (Amikor leültünk, a HTK még BTK volt, azóta némileg megemelkedtünk, legalább egy kisszekunddal, mert a B-ből H lett – © Prószéky Gábor.) Azt mindannyian tudtuk, hogy főigazgatónk nem igazán kedveli az ünneplő kötet műfaját, amelyben az ünnepelt – olykor igen széles – kutatási körének témáiból állítanak össze vaskos kötetet barátai és tisztelői. Arra gondoltunk, hogy az intézmény élén betöltött hosszú-hosszú időre tekintettel inkább a beosztottjai és munkatársai szerepeljenek a szerzők között (reményeink szerint nagy eltérés nem lesz, hiszen ha a munkatárs-beosztott halmaz talán nem is részhalmaza a barátok-tisztelők halmazának, de e kettő között elég nagy az átfedés). Még ilyen szerzői körrel is lehetett volna szerteágazó tematikájú kötetet készíteni, de aztán rájöttünk: a Bölcsészettudományi Kutatóközpont másfél évtizedes történetét kellene papírra vetnünk, hiszen egyrészt ilyen intézménytörténet még nem született, másrészt az ünnepelt a központ életének minden percét a legszűkebb vezetésben töltötte.

Így született meg ez a kötet, amelyet a Tisztelt Olvasó a kezében tart. A címének magyarázatát a Néprajztudományi Kutatóintézet leírásából idézem: „A korábban önálló intézetek 2012-es Bölcsészettudományi Kutatóközpontba történő összevonása óta egy dolog állandó: a változás – ahogy ezt Balogh Balázs kutatóközponti fórumokon, intézeti értekezleteken gyakorta megállapítja.” A változás állandósága címet ekképpen magától az ünnepelttől kapott kötet lapjain a BTK/HTK nyolc intézete és a BTK egészének története kerekedik ki, olyan módon megírva, ahogy azt a címzetes főigazgató, illetve az egyes intézetek igazgatói és/vagy az általuk felkért munkatársak a legjobbnak tartották. Régészeti mélységekben kutatva vagy irodalmi magasságokba emelkedve, művészi módon, szatirikus éllel vagy természettudományos pontossággal megfogalmazva, filozofikusan vagy dallamosan, történelmi vagy intézményantropológiai elemzésként kibontakoztatva. Reményeink szerint e kötet nemcsak az ünnepeltet, hanem a tudományos közösséget is gazdagítja. Kedves Balázs, Isten éltessen sokáig jó egészségben, munkakedvben az intézet, a kutatóközpont és a teljes magyar tudomány javára! 

Részlet a Lőrinczy Gábor 60. születésnapjára írt köszöntőből: „Egy olyan kötetet tart most a kezében, amelyben régészeti témájú, tudományos igénnyel megírt tanulmányok sorakoznak, de nem pusztán csak a régészettudományunk kedvére, hanem emellett valami más is összefogja a könyv fedőlapjai közé szorított írásokat. Összefogja ezeket nemcsak a tudomány iránti elkötelezettség, hanem a szerzőkben együtt élő készülődés, izgatott várakozás, s az a közös titok, amelynek célja a meglepetés, az együttes öröm, hogy felköszöntsünk, ünnepeljünk e kötettel Valakit, akinek barátságára, szakmai teljesítményére mindannyian büszkék lehetünk.”

Részlet a bevezetőből: „Ünnepeltünk történész, a szó legjobb értelmében. Csendben, elbogarászva teszi a dolgát, halad a neves elődök útján, de újjáépíti, hol velük, hol ellenükben azt a történelmi képet, amelyet kutat. Ez a dolga. Minden történésznek feladata megérteni a nemzeti emlékezetet, feltárni a kor gondolkodását és ezen az alapon újjáépíteni a történelmi múltat. Amit a forrásokból morzsánkként összerakhat, építménnyé áll össze, és hitelessége az építőmesteren áll vagy bukik. Felül kell emelkedni politikai kurzusok közgondolkodásán, mentesülni kell a prekoncepcióktól és merni kell folyamatosan gondolkodva újra és újra elvitatkozgatni ugyanazon a történelmi tényen, amely olyan, mint a nemes opál, az erről közelítőnek kéket mutat, a másfelől állónak vöröset. Az írott források és azok értelmezései mind-mind szubjektív történelemszemléletet mutatnak, és hatalmas feladat az írott szó olyan értelmezése, amely a legközelebb képes hozni – minimális szubjektivitással – azt, ami volt, és úgy, ahogy volt. „A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet” – mondta Teller Ede. Kötetünk ünnepeltje ezt kísérli meg, ráadásul két történelmi korszakot vállalt magáénak, az egyiket a forrásszegénység és magyarázatbőség teszi nehézzé, a másikat ennek nagyjából a fordítottja. A magyar őstörténethez „mindenki ért”, „sed non omnes qui habent citharam sunt citharoedi”. A tizenöt éves háború korszakát már kevesebben művelik és nem népszerű az amatőr közönség körében. Ő mindkettőnek szakértő búvára, mindkét témakörben több olyan meghatározó műve született, amely megkerülhetetlen, és tanítványokat vonz maga köré.”

Bak Borbála munkája, amit a szerző az ELTE-n végzett több évtizedes oktatói munkája során alakított ki, az egyetemek történelem szakos hallgatói történeti földrajz tantárgyának alapvető kézikönyve. A kétkötetes munka első része tartalmazza a témakör monografikus összefoglalását, azaz a honfoglalástól 1950-ig a Kárpát-medence természeti földrajzát, Magyarország közigazgatás-történeti földrajzát, illetve térkép- és vízrajzi vázlatokat. Az I. kötethez szorosan kapcsolódik a II. kötet, amely a a példatárat tartalmazza.

Bak Borbála munkája, amit a szerző az ELTE-n végzett több évtizedes oktatói munkája során alakított ki, az egyetemek történelem szakos hallgatói történeti földrajz tantárgyának alapvető kézikönyve. A kétkötetes munka első része tartalmazza a témakör monografikus összefoglalását, azaz a honfoglalástól 1950-ig a Kárpát-medence természeti földrajzát, Magyarország közigazgatás-történeti földrajzát, illetve térkép- és vízrajzi vázlatokat. Az I. kötethez szorosan kapcsolódik a II. kötet, amely a a példatárat tartalmazza

Részlet Fodor Pál köszöntőjéből: „Amikor Szentpéteri Józsefre, a tudós régészre, a fáradhatatlan tudomány- és rendszerszervezőre, valamint az elkötelezett intézményvezetőre gondolok, elsőként mindig az újjászületés jut eszembe. Képletesen és a szó fizikai értelmében egyaránt többször került a padlóra, de mindannyiszor feltápászkodott, és nem panaszkodott, hanem nekiveselkedett, és mindig valami gyökeresen újat hozott létre. … Akinek van szerencséje ismerni, az megerősítheti, hogy Szentpéteri József a gondosság, az igényesség, a szakmai minőség és a mások iránti odafigyelés két lábon járó példája, aki lankadatlan energiával szervezi és gyűjti maga köré a fiatal nemzedék legtehetségesebb képviselőit és próbálja lehetőséghez juttatni őket. Mind önzőbbé váló világunkban egy olyan tudósi és emberi magatartás megtestesítője, amelynél a saját karrier háttérbe szorul a közös szakmai érdek mögött. E ritkuló habitus szerény elismerése ez a kötet. A magam részéről pedig köszönet egy tettre kész, örökösen megújuló, segítőkész és hű kollégának.

A 16 tanulmányból összeállított kötet a magyar és a nemzetközi kora középkori kutatás egy máig vitatott kérdésével, a Kárpát-medencét 568-tól a 9. század elejéig egy politikai egységbe foglaló Avar Kaganátus hatalmi központjának/központjainak problematikájával, lokalizálási lehetőségeivel, a kérdéskör kutatási irányaival, megközelítési módjaival foglalkozik

Balogh Margit és Gergely Jenő 1993-ban és 1996-ban kétkötetes munkát készített Egyházak az újkori Magyarországon, 1790–1992 címmel. Az első kötet a kronológiát, a második az újkori egyházszervezetet, a tisztségviselőket tartalmazó adattárat rejti. Jelenleg az első kötetet (Kronológia, 1790–1992) tesszük közzé. A szerzők előszava szerint: „A kronológia adatsorainak egy része az egyházak személyi állományának adatait öleli fel – a teljesség nélkül, meghatározott szempontok szerint. … Számos adat található a valláserkölcsi alapozású egyesületek, mozgalmak, pártok, intézmények életére vonatkozóan; továbbá az egyházi iskolákkal kapcsolatban; az egyházi jellegű lapok, folyóiratok, kulturális intézmények, rendezvények stb. adatai. Figyelemmel kísértük az egyházak nemzetközi kapcsolatait. Végül az állam–egyház viszonyrendszer is nagy teret kapott. Alapul vettük az idevágó törvényalkotást, jogi szabályozást, s nem utolsósorban azokat a vitákat és ellentéteket, amelyek állam és egyház között feszültek.”

Részlet a bevezetőből: „A kötetben közreadott levelezés betekintést enged a magyar főurak és a bécsi udvar közötti kapcsolatrendszer működésébe. Ezenfelül számos, a magyar egyház-, művelődés- és gazdaságtörténet kutatói számára is hasznosítható adattal járul hozzá a Wesselényi-szervezkedés kibontakozásának és felszámolásának, illetve a lipóti abszolutista kísérlet és az úgynevezett protestáns gyászévtized (1671–1681) kezdeti időszakának történetéhez. Jelentőségét leginkább mégis Rottal János személye adja, aki a Habsburg-kormányzat magyarországi politikájának meghatározó alakja volt az 1660-as években, tevékenységéről azonban mindeddig annak ellenére sem készült önálló feldolgozás, hogy szerepének fontosságát már a 19. századi magyar történetírás is felismerte.”

Aki a történettudomány fejlődését ismeri – írja a szerző Bevezetőjében –, jól tudja, hogy fent maradt írásbeli forrásokat nélkülöző vagy azokkal csak hézagosan megvilágítható korok kutatását mily régóta és milyen hatékonyan segíti két tudományág: a régészet és a nyelvtudomány, pontosabban a történeti nyelvtudomány. E tudományágak nemcsak a magyarság honfoglalás előtti életéről nyújtanak nélkülözhetetlen tudnivalókat, mely élet csupán a magyar nyelv önállóságát tekintve is mintegy két évezredet tesz ki a honfoglalásig, hanem népünk Kárpát-medencei élete hosszú évszázadainak kutatása is igényli e segítséget. Nem kell bizonygatni, hogy ez utóbbi viszonylatban az Árpád-kor, különösen annak első fele áll a középpontban. Vonatkozik ez természetesen a magyarság egészére, de fokozott mértékben Erdélyre, melynek a magyar honfoglalást követő mintegy két, két és fél évszázada az említett két tudomány feltáró, közelítő munkája nélkül szinte elképzelhetetlen.