
2025. november 4-én Győrben tartott előadást intézetünk tudományos titkára, tudományos főmunkatársa, Mihalik Béla, Plébánosok és híveik. Közösségi és plébániai politika a 18. századi Magyarországon címmel.
2025. november 6-án kettős könyvbemutatóra került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár és az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet közös rendezésében, a levéltár első emeleti tanácstermében.
2025. október 22–25. között, a Liechtenstein-Institut szervezésében, Balzersben került sor a Történeti kisállami tanulmányok: a kutatás helyzete és perspektívái című konferenciára, amelyen a SMALLST kutatócsoport tagjai is részt vettek.
A Budapest Főváros Levéltára által 2025. november 4–6. között megrendezett háromnapos szakmai továbbképzésen Fejérdy András, kutatóintézetünk igazgatóhelyettese, tudományos főmunkatársa is előadást tartott.
A kutatóintézeti szeniorunk, Ács Pál közreműködésével készült The Bible and the Reformation című új oxfordi kézikönyv elnyerte a Sixteenth Century Society rangos elismerését, a John Tedeschi-díjat.
Kutatóintézetünk főmunkatársa, Demeter Gábor 2025. október 31-én a Magyar Nemzeti Múzeumban plenáris előadással vett részt a Buday László statisztikus emlékére szervezett díjátadón és konferencián.
Kutatóintézetünk tudományos tanácsadója, Apor Péter részt vett a 2025. szeptember 23. és 24. között, a firenzei Európai Egyetemi Intézetben megrendezett Az időbeliség globális rendjei Kelet-Európában című konferencián.
A XIX–XX. századi magyar történelmi kultuszok címmel napvilágot látott, Kincses Katalin Mária által szerkesztett két tanulmánykötet bemutatójára 2025. október 28-án került sor a Hazai György Könyvtárban.
7. oldal / 190