2023. június 7. és 9. között rendezték meg a Nantes-i Egyetemen a La société des diplomates. Relations entre négociateurs et relations internationales (Europe, XVIe – XXIe siècles) című nemzetközi diplomáciatörténeti konferenciát, amelyen előadást tartott Tóth Ferenc, intézetünk tudományos tanácsadója is.
Horváth Gergely Krisztián, intézetünk tudományos főmunkatársa szerkesztésében megjelent az Ellenszélben. A településpolitika és a falvak a kommunista diktatúra évtizedeiben című könyv. Az 520 oldalas kiadvány a Magyar vidék a 20. században című sorozat kilencedik kötete.
2023. június 12-én a Budapesti Francia Intézetben került sor Jean-Noël Jeanneney A mindenható (?) véletlen szerepe a történelemben című előadására és az azt követő kerekasztal-beszélgetésre, amelyen intézetünk munkatársai, Molnár Antal, Ablonczy Balázs és Tóth Ferenc is részt vettek.
A BTK Történettudományi Intézet munkatársai közül 2023-ban Turbucz Dávid, a Horthy-korszak osztály kutatója nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját.
2023. június 6-án a Veszprémi Érseki Palota adott otthont a Rubicon-est: Gizella királyné szerepei Szent István oldalán című rendezvénynek, amelyen részt vett Zsoldos Attila, intézetünk kutatóprofesszora és Csákó Judit, intézetünk tudományos munkatársa is.
Az Arpadiana sorozat kilencedik köteteként megjelent Ottokar aus der Gaal Stájer rímes krónika című műve. A 410 oldalas kiadványt fordította és közreadja Bagi Dániel, intézetünk tudományos tanácsadója.
2023. május 3-án az ELTE Bölcsészettudományi Karán került sor a Diszciplínák párbeszéde című beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmára, amelyen részt vett Mihalik Béla Vilmos, intézetünk tudományos főmunkatársa, tudományos titkára is.
A Lendület Családtörténeti Kutatócsoport legújabb kiadványát, Schweininger Péter Sváb világok. Népesség és mentalitás Száron, 1729–1848 című kötetét 2023. június 7-én mutatták be intézetünkben.
70. oldal / 177
2025. 09. 18. – 2025. 09. 20. „JOGSZOKÁSKUTATÁS EURÓPÁBAN ÉS ÁZSIÁBAN” – 12. interdiszciplináris nemzetközi konferencia |
2025. 09. 25. 10:00 Jogok a vitrinben – Konferencia a Jogtudományi Intézetben |