
Munkatársaink, Ablonczy Balázs és Horváth Gergely Krisztián részt vettek a 2024. szeptember 5. és 8. között, Gyergyóremetén megrendezett V. Erdélyi Történész Táboron, ahol beszámoltak a Lendület Trianon100 és a Lendület Tíz Generáció kutatócsoportok eddig elért eredményeiről és a kutatás további irányairól.
2024. szeptember 4–6. között Budapesten, az ELTE-n és a CEU Nádor utcai épületében rendezték meg a Biographical research quo vadis? című nemzetközi konferenciát, amelyen intézetünk két tudományos munkatársa, Csikós Gábor és Bartha Ákos is részt vett.
2024. augusztus 21-én immár negyedik alkalommal gyűltek össze tudományos kutatók a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemről, valamint intézetünkből a Baranya vármegyei Máré-várban, hogy a mohácsi csata időszakának vitatott kérdéseiről számoljanak be az új kutatási eredmények alapján.
A nagyharsányi csata 337. évfordulóján Fodor Pál, a HUN-REN Bölcsészettudományi Intézet címzetes főigazgatója, intézetünk kutatóprofesszora megemlékező beszédet tartott a Nagyharsányi Szoborparkban.
1941. augusztus 27. és 29. között német alakulatok mintegy 23 ezer zsidót, köztük 11 ezer, Magyarországról deportált személyt gyilkoltak meg Kamenyec-Podolszkijban. Az áldozatok emlékére 2024. augusztus 21-én nemzetközi zarándokút indult, amelynek első állomása a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga volt.
Tóth István György (1956-2005), intézetünk egykori munkatársának összegyűjtött publikációi immár elérhetők és letölthetők az Academia.edu oldalán.
2024. augusztus 22. és 24. között rendezte meg éves konferenciáját a hazai társadalom- és gazdaságtörténészek szervezete, a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület Békéscsabán, amelyen Koloh Gábor, intézetünk tudományos munkatársa a magyarországi naplóíró parasztok 19. századi emlékezési gyakorlatáról szóló kutatási eredményeit mutatta be.
71. oldal / 212
| 2026. 09. 23. 16:00 Haraszti György kötetének bemutatója a Csányi5-ben |
| 2026. 09. 24. 10:00 Humántudományok a NER után | Konferenciára az MTA Székházában |
| 2026. 09. 24. 16:30 Könyv- és projektbemutató a Párbeszéd Házában |
| 2026. 09. 25. 15:00 Kutatók Éjszakája 2026 |
| 2026. 09. 25. 16:00 Horváth Sándor a Kutatók Éjszakáján a Rényi Intézetben |
| 2026. 09. 30. – 2026. 10. 01. A „Sovereignty” ERC-kutatócsoport konferenciája a Római Magyar Akadémián |
| 2026. 10. 01. – 2026. 10. 04. 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál |
| 2026. 10. 01. – 2026. 10. 02. A Magyarország és az ENSZ kutatócsoport 2026. évi konferenciája |