
A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Koloh Gábor, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos munkatársának Nemzethalál című monográfiája.
Megjelent a Jezsuiták 1773 előtt és után: Tanulmányok a Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György születésének 300. évfordulója alkalmából című kötet, amelynek egyik társszerkesztője Tóth Gergely, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa.
Turbucz Dávid, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa 2026. június 17-én az NKE Politika- és Államelméleti Kutatóintézetének Vitatott hősök, dátumok és narratívák a magyar történelemben című szemináriumsorozatán vett részt.
2026-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját Szilágyi Adrienn, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet Újkori osztályának tudományos főmunkatársa.
2026. május 28-án az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetben mutatták be a Ḥudūd al-cālam. A világ határai Kelettől Nyugatig. Egy muszlim földrajzi mű a 10. század végéről című kötetet.
Lezárult a Demeter Gábor, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa vezetett Balkans in Numbers projekt következő fejlesztési fázisa a HUNRENTECH (2024_1) pályázat keretében.
2026. június 11–12. között Kolozsváron nemzetközi armenisztikai történeti konferenciát rendeztek, amelyen részt vett Nagy Kornél, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.
12. oldal / 217
| 2026. 11. 03. 17:00 Kuffart Hajnalka kötetének bemutatója a KSH Könyvtárban |
| 2026. 11. 03. 18:30 Kinek mit jelent 1956? – Beszélgetés az MTA-n |
| 2026. 11. 05. – 2026. 11. 06. „Mítoszok és narratívák” – konferencia Egerben |
| 2026. 11. 05. 09:10 „Források, kutatások, eredmények” – jubileumi konferencia Kolozsváron |
| 2026. 11. 06. 13:00 Koloh Gábor „Nemzethalál” című kötetének bemutatója |