
A haza szolgálata, az egyházak, az alkotmányosság és a szabadság a két gróf Andrássy Gyula pályafutásában című konferenciakötet ünnepélyes bemutatóját 2022. december 9-én a Magyar Tudományos Akadémián Dísztermében tartotta az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány.
Befalazott történelem címmel jelent meg a Tolna megyei Murga evangélikus templomának felújítása során előkerült 226 éves kőláda történetéről Balogh Margit, intézetünk tudományos tanácsadója cikke a BTK Ismerettárában.
2023. február 27-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban A kiugrástól a kitörésig, Budapest hadtörténete 1944. október – 1945. február címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést, amelyen részt vett Bartha Ákos, intézetünk tudományos munkatársa is.
2023. március 1-jén mutatták be Tommaso di Carpegna Falconieri A férfi, aki Franciaország királyának hitte magát című kötetét az Olasz Kultúrintézetben.
Az MTA magyar kutatócsoportok nemzetközi versenyképességét erősítő programjának támogatásával Földvári Péter, a Universiteit van Amsterdam oktatója a GISta Hungarorum adatbázis elemzési lehetőségeit fogja vizsgálni Demeter Gábor nyertes pályázatának keretében.
A tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók eredményeinek elismerésére létrehozott Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült 2023. február 23-án Fedeles-Czeferner Dóra.
„A farsangi vetélkedés hagyománya és Bacchus alakja” címmel jelent meg Martí Tibornak, intézetünk tudományos munkatársának a cikke a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Ismerettárában.
113. oldal / 212
| 2026. 09. 23. 16:00 Haraszti György kötetének bemutatója a Csányi5-ben |
| 2026. 09. 24. 10:00 Humántudományok a NER után | Konferenciára az MTA Székházában |
| 2026. 09. 24. 16:30 Könyv- és projektbemutató a Párbeszéd Házában |
| 2026. 09. 25. 15:00 Kutatók Éjszakája 2026 |
| 2026. 09. 25. 16:00 Horváth Sándor a Kutatók Éjszakáján a Rényi Intézetben |
| 2026. 09. 30. – 2026. 10. 01. A „Sovereignty” ERC-kutatócsoport konferenciája a Római Magyar Akadémián |
| 2026. 10. 01. – 2026. 10. 04. 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál |
| 2026. 10. 01. – 2026. 10. 02. A Magyarország és az ENSZ kutatócsoport 2026. évi konferenciája |