
2022. november 18-án a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezte meg az MTA II. világháború története albizottság Politikai, társadalmi és katonai ellenállás a második világháború alatt Magyarországon című konferenciáját, amely az ellenállás legújabb historiográfiáját, főbb vitatémáit és emlékezetét tekintette át.
Az Országházban mutatták be 2022. november 16-án intézetünk tudományos főmunkatársai, Sokcsevits Dénes és Varga Szabolcs A horvát szábor története című monográfiáját, amely a horvát törvényhozás történeti fejlődését kíséri végig a kezdetektől egészen 1918-ig.
2022. november 18-án A Vatican Atlantic Alliance? Pius XII and the role of US papal diplomats in the Cold War címmel szerveztek Rómában konferenciát, amelyen előadást tartott Fejérdy András, intézetünk tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese is.
2022. november 10. és 11. között immár ötödik alkalommal rendezték meg, ezúttal intézetünkben az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jakó Zsigmond Kutatóintézetével közösen szervezett Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban című konferenciát.
2022, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója számos konferenciát hívott életre, ezek közé tartozott a Bölcsészettudományi Kutatóközpont intézetei részvételével a Magyar Tudományos Akadémián, a Magyar Tudomány Ünnepe sorozat keretében megtartott Aranybulla 800 konferencia is.
A nem tudás rétegei és a bizonytalansági hálózat: magyar őstörténet százszázalékos tudományossággal címmel számolt be a Magyar Tudományos Akadémia honlapja Sudár Balázs, intézetünk tudományos főmunkatársa előadásáról a Tudományünnep+-on, amelynek videófelvétele már elérhető az MTA YouTube-csatornáján.
A cári csapatok betörése 1914–15-ben a Monarchiába és a magyarországi szlovákok címmel tartott előadást Janek István, intézetünk tudományos munkatársa 2022. november 11-én a Szegedi Tudományegyetem és a Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatása Alapítvány szervezésében megtartott XI. Újragondolt évtizedek (1914-1948) konferencián Szegeden.
115. oldal / 208