+36 1 224 6755   

mtakk logo hu

BTK Történettudományi Intézet

Térképek

1773. A Magyar Királyság etnikai képe

A 16–18. században lényeges változások következtek be Magyarország népességének etnikai összetételében. A 15. század végén az ország lakosságának 75–80%-a magyar nyelvű volt. A 18. század elején Magyarország és Erdély lakosságának már csak 45%-a volt magyar, s a 19. század közepére ez az arány 42% -ra csökkent (Horvátország és a Határőrvidék nélkül), a magyar korona országainak összességében pedig 37%-ra. 1500 és 1700 között a magyaroknak nemcsak számaránya esett vissza nagy mértékben, hanem abszolút számuk is csökkent, miközben a nem magyar népesség száma jelentősen megnövekedett.

1790. Népességszám, népsűrűség

Magyarország népességét először II. József rendeletére számolták meg 1787-ben. A magyar korona országaiban ekkor 9 millió 460 ezren laktak. Ebből a Magyar Királyságnak 6 millió 470 ezer, Horvátországnak és Szlavóniának 650 ezer, az Erdélyi Nagyfejedelemségnek 1 millió 440 ezer, a Határőrvidéknek 700 ezer lakosa volt, amihez hozzá kell még adni mintegy 200 ezer, az összeírásban nem szereplő katonát. (Az 1848 előtti statisztikáknál fontos megkülönböztetni, hogy mely terület lakosságára vonatkoznak: legtágabban a magyar korona országaira, tehát Erdélyt és a katonai határőrvidéket is beleértve; csak Magyar- és Horvátországra, vagy a legszűkebben vett Magyar Királyságra.)

18. sz. Habsburg–török háborúk

A térkép az 1699. évi karlócai békék utáni Magyarországi déli részét és az azzal határos területeket mutatja. A 18. század első évtizedében a Temes-vidék kivételéhez az egykori Magyar Királyság területei már felszabadultak a török hódoltság alól. A hosszú török háború (1683–1699) után az Oszmán Birodalom vezetése nem kereste a háborús konfliktust a Habsburg Monarchiával és a Rákóczi-szabadságharc idején is semleges politikát folytatott. Az 1716–1718. évi Habsburg–török háború a hetedik török–velencei háború (1714–1718) során tört ki, amikor a Habsburg Monarchia megújította a szövetségét Velencével, mire válaszul az Oszmán Birodalom hadat üzent III. Károlynak. Az 1716. évi hadjárat során a császári hadak Savoyai Eugén herceg vezetésével Péterváradnál és Temesvárnál győzelmet arattak és elfoglalták Temesvárt.

18. sz. Telepítés, népmozgalom

A felszabadító háború befejezése után az egyik legsürgetőbb feladat a rendkívül gyéren lakott ország, főleg a szinte teljesen elnéptelenedett volt hódoltsági területek újranépesítése volt. A 18. század első évtizedeiben nagyarányú belső vándormozgalom irányult a sűrűbben lakott, néhol túlnépesedett nyugati, északi és keleti dombos-hegyes vidékekről az Alföld és a Kelet-Dunántúl ritkán lakott, vagy puszta területeire. Ebben egyaránt részt vettek magyarok, szlovákok, ruszinok és románok.

1822–1848. A Habsburg Monarchia

A Habsburg-birodalom, amely különféle időpontokban, különféle jogcímeken megszerzett országokból és tartományokból álló konglomerátum volt, amely a 19. században, a nemzetállami berendezkedés felé haladó Európában egyre inkább anakronisztikus különlegességnek számított. Az etnikai–nyelvi sokszínűség – pontosan egy tucatnyi nyelvet beszéltek nagyobb lélekszámú etnikumok – a nemzeti ébredés korában nem kulturális értéknek, hanem a törékenység jelének számított. Némely régiókat a gazdasági fejlettség mutatói alapján évszázadnyi különbségek választottak el egymástól. Egyes tartományokat, sőt városokat belső vámhatárok is elkülönítettek a többi területtől (nemcsak a Magyar Királyságot vette körül kettős vámvonal).

1846. Felső- és középfokú oktatás Magyarországon

A reformkori közgondolkodás kiemelt feladatnak tartotta a nemzet műveltségének emelését. A gazdasági élet fejlődése magasabb igényeket támasztott a munkaerővel szemben, ami az iskoláztatás körének szélesítését és a képzés tartalmának megváltoztatását kívánta. A politikai jogkiterjesztés fő előfeltételének is a műveltség emelését tartották: csak művelt polgárok képesek a kiterjesztett jogokat a közösség érdekében használni. E célok megvalósításának elsődleges területe a közoktatás volt.

 

1849–1860. Magyar Királyság

A Habsburg Birodalom 1849 utáni rendszerének a fő célja egy egységes, nemzetek feletti, centralizált birodalom létrehozása volt, hogy az megnövekedett súlyával vezető szerepet játszhasson a német egységfolyamatban. A centralizált abszolutizmust az 1851. december 31-én kiadott császári nyílt parancs, az ún. szilveszteri pátens vezette be kendőzetlen formában. A császár a törvényhozó és végrehajtó hatalom egyedüli birtokosává nyilvánította magát, aki egyedül saját tetszésétől függő rendeletekkel kormányozza a birodalmat. A polgári államszervezetre jellemző miniszteriális kormányzást ugyan megtartotta, ám a miniszterek kizárólag őfelségének tartoztak felelősséggel.

1867–1918. Osztrák–Magyar Monarchia

A Habsburg Birodalom két legerősebb nemzete, az osztrák–német és a magyar között megkötött kompromisszum eredményeként 1867-ben létrejött a kétközpontú Osztrák–Magyar Monarchia. A kiegyezéssel létrejött államjogi konstrukciót az 1867:XII. tc. és az ennek megfelelő osztrák törvények, az 1867. évi ún. decemberi alkotmány rögzítette. Az Osztrák–Magyar Monarchia elnevezést 1868. november 14-étől használták. A dualista Monarchiát két államkomplexum alkotta. Az osztrák császár uralma alatt álltak „ a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok” (a köznyelvben Ciszlajtánia), azaz Alsó- és Felső-Ausztria Stájerország, Karintia, Salzburg, Tirol, Vorarlberg, Krajna, Tengermellék, Dalmácia, Csehország, Morvaország, Szilézia, Galícia és Bukovina. Ugyanaz az uralkodó magyar királyként uralkodott a Magyar Szent Korona Országai (a köznyelvben Translajtánia), azaz a tulajdonképpeni Magyarország és a vele egyesített Erdély, valamint a széleskörű önkormányzattal rendelkező Horvátország és Szlavónia fölött.

19. sz. első fele. Művelődés Magyarországon

A modern polgári nemzetek megteremtésében mindenhol kiemelt szerep jutott a tudománynak és a legtágabb értelemben vett kultúrának. Így volt ez Magyarországon is, ahol a 19. század első felében születtek meg a magyar tudományos és kulturális intézményrendszer első, saját területükön máig meghatározó szerepet betöltő elemei. Szerényebb mértékben, de megkezdődött ez az alapozás a nem magyar népek egy részénél is. A tudománnyal foglalkozók számának növekedése és a tudományos igények emelkedése hívta életre a 19. század első felében a magyar tudomány első szervezeteit és intézményeit. A legrangosabb, a Magyar Tudós Társaság (Akadémia) gróf Széchenyi István kezdeményezésére alakult meg. Széchenyi 1825-ben az országgyűlésen egyévi jövedelmét, 60 ezer ezüstforintot ajánlott fel e célra. Miután számos arisztokrata és birtokos nemes követte példáját, a szervezeti keretek létrehozása után, 1830-ban kezdte meg működését az Akadémia.

1910. A Magyar Királyság etnikai képe

Magyarország a kiegyezés után továbbra is soknemzetiségű ország maradt, de a dualizmus korában a népszámlálási adatok szerint jelentős eltolódások következtek be a lakosság etnikai-nyelvi összetételében. 1851 és 1910 között a magyarok száma jóval gyorsabban növekedett, mint az országban lakó többi népé, s számarányuk is szembeötlően javult: a magyar korona országaiban 36,5 %-ról 48,1 %-ra, a szűkebb Magyarországon (tehát Horvátország nélkül) pedig 42 %-ról 55 %-ra emelkedett. A hatvan év alatt az ország összlakossága 57 %-kal növekedett (13,2 millióról 20,8 millióra), de míg a magyarok száma hat évtized alatt több mint megkétszereződött (4,8 millióról 10,1 millióra), addig a nemmagyar lakosság csak 29 %-kal gyarapodott (8,4 millióról 10,8 millióra).

Szolgáltatások

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6755

E-mail