
Távol Párizstól – Magyar–francia viszony(ok) a két világháború között címmel megjelent Ablonczy Balázsnak, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadójának, osztályvezetőjének új könyve a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozatban.
Cieger András szerkesztésében megjelent A Magyar Tudományos Akadémia világa – Fejezetek az első 200 év történetéből című tanulmánykötet, amelyben kutatóintézetünk több munkatársának tanulmányai is szerepelnek.
A Világtörténet 2026. évi 2. számának írásai a francia–kelet-közép-európai kapcsolatok történetébe engednek bepillantást. A szám szerkesztője Bene Krisztián, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Romanisztika Intézetének egyetemi docense.
Varga Szabolcs, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa és Neumann Tibor, kutatóintézetünk tudományos tanácsadója a Glossza podcast 100. epizódjának vendégeként a mohácsi csata kutatásának legújabb eredményeiről beszéltek az 500. évforduló kapcsán.
Tóth Ferenc, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója idén is több recenzióval szerepel a rangos francia Dix-Huitième Siècle folyóiratban, amely a 18. század kutatásának egyik meghatározó nemzetközi szaklapja.
2026-ban az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetének két munkatársa, Gyimesi Emese és Szalai Ágnes is elnyerte a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjat posztdoktori kategóriában.
A Trianon után: gondoljuk újra a Horthy-kort! videósorozatban megjelent Turbucz Dávid, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa A „legfelsőbb hadúr” és hadserege a második világháború idején című előadása, amely Horthy Miklós kormányzóságának utolsó éveibe kalauzol minket.
3. oldal / 49
| 2026. 09. 29. 11:00 Eszik Veronika: Habsburg tájak | Előadás |
| 2026. 09. 30. – 2026. 10. 01. A „Sovereignty” ERC-kutatócsoport konferenciája a Római Magyar Akadémián |
| 2026. 10. 01. – 2026. 10. 04. 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál |
| 2026. 10. 01. – 2026. 10. 02. A Magyarország és az ENSZ kutatócsoport 2026. évi konferenciája |