
A nantes-i Institute of Advanced Studies (Institut des Études Avancées) francia interdiszciplináris kutatóintézet legutóbbi versenypályázatán Tóth Ferenc, intézetünk tudományos tanácsadója elnyerte az intézet fellowship programjában való részvétel lehetőségét.
Megjelent Vörös Boldizsár, intézetünk tudományos főmunkatársa ismeretterjesztő forráskiadványa Utópiák 133 napja. A Magyarországi Tanácsköztársaság története dokumentumokban címmel a Holnap kiadónál.
Bartha Ákos, intézetünk tudományos munkatársa részvételével rendezték meg a Sárospataki Füzetek kiállításmegnyitóval egybekötött lapszámbemutatóját 2024. július 15-én.
A Glossza 52. adásának vendégei Borgula András, Budapest első zsidó színháza, a Gólem Színház alapító igazgatója, rendező, rádiós műsorvezető, valamint Konrád Miklós történész, a intézetünk tudományos főmunkatársa.
„Lelke mélyén szabad röptű szellem” – Lonovics József, egy magyar főpap a reformok világában címmel megjelent Bárány Zsófia kötete a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozatban.
Megjelent a „…a Tudós Társaság dolgában” – Válogatás Széchenyi István gróf levelezéséből című kötet. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Czinege Szilvia, intézetünk tudományos munkatársa.
A közelmúltban jelent meg Bácsatyai Dániel, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa Bulcsú című könyve a Corvina Kiadó gondozásában. A kötetről interjú készült a szerzővel az M5 Fülszöveg című műsorában.
A HUN-REN BTK Történettudományi Intézetben 2024. július 2-án kutatócsoport alakult Magyarország és az ENSZ kapcsolatainak feltárására Kecskés D. Gusztáv, intézetünk tudományos tanácsadója vezetésével.
21. oldal / 40