
Az utolsó nyár – Magyarország, 1944 címmel megjelent Ablonczy Balázs, intézetünk tudományos főmunkatársa, osztályvezetője kötete a Jaffa Kiadónál.
2024. június 26-án a Török Történeti Társaság (TTK) elnöke, Yüksel Özgen hivatalos látogatás keretében járt a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetben, ahol megbeszélést folytatott Molnár Antal igazgatóval.
A Magyar Művészeti Akadémia különdíját vehette át a 95. Ünnepi Könyvhéten az Iskola Alapítvány Kiadó és a Magyar Nemzeti Levéltár az Erdély fejedelmei című kötetért, amelynek szerzője Oborni Teréz, intézetünk tudományos főmunkatársa, osztályvezetője.
Neumann Tibor, intézetünk tudományos főmunkatársa szerkesztésében megjelent a „Királyi házunk népe” – Királyi és királynéi udvartartás a középkor végén című kötet a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozatban.
A HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársai közül 2024-ben Bartha Ákos tudományos munkatárs nyerte el a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat Szuverenista fajvédőből antitotalitárius demokrata? Eckhardt Tibor (1888–1972) életrajza című pályázatával.
2024. május 27-én került sor Bécsben, a Collegium Hungaricumban A Habsburg Monarchia gyarmati múltjának felfedezése című workshopra, amely ifj. Bertényi Iván és Csaplár-Degovics Krisztián kezdeményezésére jött létre.
Bartha Ákos, intézetünk tudományos munkatársa részvételével rendezték meg a Biographical Research in Central and Eastern Europe: Traditions and Challenges című kétnapos workshopot a prágai Károly Egyetemen 2024. június 3-án és 4-én.
22. oldal / 40