
Budapest Főváros Levéltára és intézetünk szervezésében 2025. március 4-én mutatták be Umbrai Laura Az éhes Budapest. A lakosság élelmezése a fővárosban az első világháború alatt és Somogyi László Internálás és internálótáborok Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében című kötetét.
Demeter Gábor, intézetünk tudományos főmunkatársa a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást 2025. február 27-én, Etnikai és etnicizált konfliktusok a Balkánon (1870–1914) és a nagyhatalmi humanitárius intervenciók címmel.
Molnár Antal Szent István és Európa. A római magyar zarándokház alapításának nemzetközi kontextusa című székfoglaló előadására 2025. március 3-án került sor a Szent István Tudományos Akadémián, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében.
2008. február 17-én kiáltották ki Koszovó függetlenségét. Az évforduló alkalmából interjút adott Delfin Pllana, a Koszovói Köztársaság Budapestre akkreditált nagykövete Csaplár-Degovics Krisztiánnak (Budapest, 2025. február 17.).
A Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének Memoria Hungariae Kutatócsoportja 2025. február 27–28-án nemzetközi konferenciát szervezett, amelyen intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója Molnár Antal is előadást tartott.
A Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének oktatója, Schrek Katalin meghívására 2025. február 26-án Demeter Gábor, intézetünk munkatársa Kelet- és Délkelet-Európa nemzetközi viszonyai az első világháború előtti évtizedekben címmel előadást tartott Debrecenben.
2025. február 11. és 13. között rendezték meg a Párizsi Lengyel Könyvtárban A Varsói Szövetség (1573) és a vallási tolerancia: Elfogadás és kirekesztés Európában a 16. századtól napjainkig című nemzetközi konferenciát, amelyen Tóth Ferenc is részt vett.
A Trianon után: Gondoljuk újra a Horthy-kort! videósorozat harmadik epizódja egy korabeli filmhíradós, fényképes anyagokban és térképekben gazdag dokumentumfilm.
34. oldal / 191
| 2026. 02. 10. 11:00 Kisállami diplomácia az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén: A SMALLST projekt |
| 2026. 02. 17. 11:00 Mítoszok és értelmezések – Csukovits Enikő kötetének bemutatója |
| 2026. 02. 26. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája – A fekete város |