
2025. március 19-én került sor az MTA szervezésében Csorba László: Széchenyi István és Czinege Szilvia: „...a Tudós Társaság dolgában”. Válogatás Széchenyi István gróf levelezéséből című kötetének közös bemutatójára.
A Trianon után: Gondoljuk újra a Horthy-kort! projekt videósorozatában megjelent Ablonczy Balázs, intézetünk tudományos főmunkatársa, osztályvezetője dokumentumfilmje, amely a trianoni menekültekről szól.
2025-ben 200 éves a Magyar Tudományos Akadémia. Az ünnepi évre készült, Nekem a tudomány című videósorozatban több kiváló kutató, köztük Ablonczy Balázs mondja el gondolatait egy-egy percben a tudományhoz és saját szakterületéhez fűződő viszonyáról.
2025. március 11-én mutatta be intézetünkben Ritter György történész-levéltáros (MNL OL) Csikós Gábor, intézetünk tudományos munkatársa „Beidegzetten lapul a vidék” – A falusi Magyarország lelki zavarai és észleletük a modern korban című kötetét.
Az albán katolicizmus története címmel tartott önálló előadást 2025. március 13-án Csaplár-Degovics Krisztián Győrben, az Értékek és kihívások című sorozat keretében. Az előadássorozatot a Széchenyi István Egyetem Apáczai Kar és a győri Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezi.
Nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Neumann Tibor a késő középkori magyar politika- és társadalomtörténet területén végzett, kimagasló és eredményes tudományos kutatómunkája elismeréseként.
Az Oxford University Press kiadásában megjelent intézeti szeniorunk, Ács Pál tanulmánya a régi magyar bibliafordításokról: Translating the Hungarian Protestant Bible címmel.
2025. március 11-én Lakatos Bálint, Neumann Tibor és C. Tóth Norbert részvételével, valamint Varga Szabolcs moderálásával az 1526. évi mohácsi csata körüli évtizedek eseményeiről megjelent kiadványokat mutatták be a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetben.
32. oldal / 191
| 2026. 02. 10. 11:00 Kisállami diplomácia az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén: A SMALLST projekt |
| 2026. 02. 17. 11:00 Mítoszok és értelmezések – Csukovits Enikő kötetének bemutatója |
| 2026. 02. 26. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája – A fekete város |